|
"Amit fületekben hallotok,
hirdessétek a háztetőkön"
(Mt 10,27)
Kedves Lista tag!
Nagy örömünkre szolgál, hogy feliratkoztál az Angyalföldi Szent László Plébánia csevegő levelezőlistájára!
Mivel fontosnak tartjuk az Egyház kommunikációval kapcsolatos iránymutatását, miszerint annak "embertől emberig és az ember fejlődésének javára kell történnie" (A tömegtájékoztatás pápai tanácsa, 2000, 21k), valamint hogy szűkebb és tágabb közösséget, társadalmat szolgáló funkció szerepet kell betöltenie, szeretnénk néhány, minden felhasználóra érvényes alapvető etikai normára felhívni a figyelmed.
1. Kérjük, felelősséggel fordulj a csevegő levelezőlistához. Érezd kötelességednek használatát, ha olyan vélemény, ajánlás, témafelvetés, imaszándék, hirdetés, kérdés, közérdekű információ stb. közreadásában segíthet, ami a fent megfogalmazott elvekhez igazodik.
Abban az esetben, ha kifejezetten közérdekű program, fontos információ meghirdetését szeretnéd közkinccsé tenni, kérünk küld el azt az Angyalföldi Szent László Plébánia információs levelezőlistájára (is). Ez annyiban különbözik a csevegő listától, hogy kizárólag minden felhasználó részére hasznos információkat engednek fel rá a moderátorok. Lesznek olyan testvérek, akik a csevegő listára nem, csak az információs listára iratkoznak fel, ezért célszerű tehát a lényeges közlendőket mindkét fórumon közzétenni!
2. Kérjük, vállald bizonyos kommunikációs szabályok betartását. Ez alatt elsősorban a következőket értjük:
- kerüld mások személyes adatainak közzétételét az illető jóváhagyása nélkül.
- kerüld a személyeskedést, bárkinek - vagy bármely embercsoport tagjának - emberi méltóságának megsértését,
- kerüld a jogvédett kiadványok illegális megjelentetését,
- kerüld az obszcén, vulgáris szavak, kifejezések használatát.
(Fenti szövegrészeket tartalmazó üzenetek a moderátor belátása szerint végleges törlésre kerülnek).
3. Kérjük, mindig az igazság közvetítésének igényével fordulj a levelező listához.
Kerüld a megítélésed szerint valótlan, félrevezető, mások megtévesztését szolgáló információk továbbadását.
A listát üzemeltető moderátorok úgy törekszenek a szolgáló funkció és a többi említett alapelv érvényesítésére, hogy biztosítják az igazságos hozzáférést, kiváltságokat nem juttatva egyik felhasználónak sem; az esetlegesen szükséges figyelmeztető üzenetekkel, vagy írásban indokolt tiltásokkal erősítik az egyén önállóságát és felelősségétudatát, anélkül hogy más emberek bontakozását akadályoznák.
Ha a korábbi leveleket, hozzászólásokat szeretnéd látni, látogasd meg
a(z) Beketer archívumot .
(Az aktuális archívum csak a lista tagjai számára érhető el.)
|
|
Töltsd ki az alábbi űrlapot a(z) Beketer listára való feliratkozáshoz.
Feliratkozási kérelmedről értesítést kapsz, nehogy mások tudtod nélkül felírhassanak. Megerősítésed után feliratkozásod azonban csak a lista szerkesztőjének jóváhagyásával válik teljessé. A szerkesztő döntéséről e-mailben értesítünk. A lista továbbá zártkörű, a tagok listája külsősöknek nem elérhető.
Feliratkozás előtt kérlek olvasd el a listaszerver
illemtanát!
|