Csendes Percek január 9.

[csendespercek at lists.ghost.hu]

                        2012. január 9. hétfő                         

Préd 3,1-8.

1 Mindennek megszabott ideje van, megvan az ideje minden dolognak az ég
alatt.
2 Megvan az ideje a születésnek, és megvan az ideje a meghalásnak.
Megvan az ideje az ültetésnek, és megvan az ideje az ültetvény
kitépésének.
3 Megvan az ideje az ölésnek, és megvan az ideje a gyógyításnak. Megvan
az ideje a rombolásnak, és megvan az ideje az építésnek.
4 Megvan az ideje a sírásnak, és megvan az ideje a nevetésnek. Megvan
az ideje a gyásznak, és megvan az ideje a táncnak.
5 Megvan az ideje a kövek szétszórásának, és megvan az ideje a kövek
összerakásának. Megvan az ideje az ölelésnek, és megvan az ideje az
öleléstől való tartózkodásnak.
6 Megvan az ideje a megkeresésnek, és megvan az ideje az elvesztésnek.
Megvan az ideje a megőrzésnek, és megvan az ideje az eldobásnak.
7 Megvan az ideje az eltépésnek, és megvan az ideje a megvarrásnak.
Megvan az ideje a hallgatásnak, és megvan az ideje a beszédnek.
8 Megvan az ideje a szeretetnek, és megvan az ideje a gyűlöletnek.
Megvan az ideje a háborúnak, és megvan az ideje a békének.

                            TEDD MEG MA!
                            

Azt sem tudjátok, mit hoz a holnap! Mert a ti életetek olyan, mint a
lehelet, amely egy kis ideig látszik, aztán eltűnik. (Jak 4,14)

Nemrégiben a Csendes Percek orosz nyelvű kiadásában olvastam egy
áhítatot egy asszonyról, aki meglátogatta a kórházból nem sokkal azelőtt
hazatért barátnőjét. A két asszony néhány órát együtt töltött,
megosztották egymással régi élményeiket. Másnap a kórházból hazaengedett
asszony meghalt.
Az eset mélyen érintett bennünket a férjemmel, mert már régóta
készültünk meglátogatni férjem nagyszüleit, de az élet forgataga és az
időhiány mindig megakadályozott ebben. Az áhítat megadta a végső lökést,
hogy megejtsük a látogatást. Egy csodálatos estét töltöttünk együtt.
Nagyapa ízletes palacsintát sütött. Nagymama felidézte ifjúkori napjait.
Sokat nevettünk, megosztottuk egymással élményeinket, fényképeket
nézegettünk. Egy héttel később nagymama váratlanul meghalt. Sírva adtam
hálát Istennek az együtt töltött csodálatos estéért.
Újra meggyőződtem arról, hogy Isten sokféle módon szól hozzánk, és
emlékeztet, hogy minden napunkat úgy éljük, mintha az lenne az utolsó.
Ezután igyekszünk a Szentlélek gyengéd ösztökélésének jobban engedve
cselekedni, felmutatva Isten szeretetét és irgalmasságát.

Imádság: Urunk, segíts engedelmeskednünk ma is, és életünk minden
pillanatát ajándéknak tekinteni. Ámen.

Mit tehetek ma Isten jókedvére?
Yulia Parygina (Pszkov, Oroszország)

IMÁDKOZZUNK VÁRATLAN HALÁLESET MIATT SZOMORKODÓKÉRT!