Csendes Percek november 14.

[csendespercek at lists.ghost.hu]

                      2007. november 14. szerda                       

Róm 8,27-35.

27 Aki pedig a szíveket vizsgálja, tudja, mi a Lélek gondolata, mert
Isten szerint jár közben a megszenteltekért. 28 Azt pedig tudjuk, hogy
akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket
elhatározása szerint elhívott. 29 Mert akiket eleve kiválasztott,
azokról eleve el is rendelte, hogy hasonlókká legyenek Fia képéhez,
hogy ő legyen az elsőszülött sok testvér között. 30 Akikről pedig ezt
eleve elrendelte, azokat el is hívta, és akiket elhívott, azokat meg is
igazította, akiket pedig megigazított, azokat meg is dicsőítette.
31 Mit mondjunk tehát erre? Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk? 32 Aki
tulajdon Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért odaadta, hogyne
ajándékozna nekünk vele együtt mindent? 33 Ki vádolná Isten
választottait? Isten, aki megigazít. 34 Ki ítélne kárhozatra? A
meghalt, sőt feltámadt Jézus Krisztus, aki az Isten jobbján van, és
esedezik is értünk? 35 Ki választana el minket a Krisztus szeretetétől?
Nyomorúság, vagy szorongattatás, vagy üldözés, vagy éhezés, vagy
mezítelenség, vagy veszedelem, vagy fegyver?

                        MINDEN JAVUNKRA VAN
                         

Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra
szolgál. (Róm 8,28)

A múlt évben tanévkezdés előtt autóbalesetet szenvedtem. Amikor
megpördültünk az autóval, még aludtam és az első éber pillanatokban
alig kaptam levegőt. Vegyes érzésekkel töltött el, amikor rám tették az
oxigénmaszkot. Újabb éber pillanataimban toltak valahová, én teljesen
mozdulatlan voltam, és nem tudtam, fel tudok-e kelni valaha. Harag
támadt bennem Isten iránt. De a fenti ige is megszólalt bennem.
Imádkozni kezdtem: Uram, segíts, hogy el tudjam hinni, amit ebben az
igében mondtál. És a rossz érzésemet mintha elvágták volna, úgy
éreztem, hogy boldog vagyok és a helyemen vagyok, mert pont az történt
velem, aminek történnie kellett.
A baleset után még nyolc hétig viseltem a nyakrögzítőt, de hálás
voltam, hogy tudok sétálni. A kórházból hazatérve, s papírjaimat
rendezve, megakadt a szemem néhány dokumentumon. Mi maradt volna
utánad, ha meghalsz - kérdeztem magamtól, - ezek a papírok és a ruhák a
szekrényben? Hová tették volna a nyelvvizsga bizonyítványt, az
igazolványokat és a többi írásos emlékeket? Arra jutottam, az az igazi
érték, amit másokban hagyunk, amikor melléjük állunk egy nehéz
helyzetben. Megértettem, hogy naponként meg kell erősödjek abban, hogy
ott a helyem, azok mellett, ahová az Úr helyezett.

Imádság: Add Urunk, hogy lássuk meg az érdemtelenül kapott kegyelmedet
a megpróbáló eseményekben is. Ámen.

Isten mindig jót tesz és tervez velünk!
Morocz Veronika (Szeged, Magyarország)

IMÁDKOZZUNK A MEGPRÓBÁLÓ ESEMÉNYEK ÁTÉLŐIÉRT!