Csendes Percek szeptember 27.

[csendespercek at lists.ghost.hu]

                    2012. szeptember 27. csütörtök                    

Zsolt 8.

1 A karmesternek: "A szőlőtaposók" kezdetű ének dallamára. Dávid
zsoltára.
2 Ó, URunk, mi Urunk! Mily felséges a te neved az egész földön, az égen
is megmutattad fenségedet!
3 Gyermekek és csecsemők szája által is építed hatalmadat
ellenfeleiddel szemben, hogy elnémítsd az ellenséget és a bosszúállót.
4 Ha látom az eget, kezed alkotását, a holdat és a csillagokat,
amelyeket ráhelyeztél,
5 micsoda a halandó - mondom -, hogy törődsz vele, és az emberfia, hogy
gondod van rá?
6 Kevéssel tetted őt kisebbé Istennél, dicsőséggel és méltósággal
koronáztad meg.
7 Úrrá tetted kezed alkotásain, mindent a lába alá vetettél:
8 a juhokat és marhákat mind, még a mezei vadakat is,
9 az ég madarait, a tenger halait, amelyek a tenger ösvényein járnak.
10 Ó, URunk, mi Urunk! Mily felséges a te neved az egész földön!

                               TÜKÖR
                                

Ki ítélne kárhozatra? A meghalt, sőt feltámadt Jézus Krisztus, aki az
Isten jobbján van, és esedezik is értünk? (Róm 8,34)

Szabálytalan görbéket rajzolva futottak végig az esőcseppek a
templomablakok színes ólomüvegein. Az orgona mély levezető baritonjai
beleolvadtak az égdörgés tompa morajába. Az oldalajtók résein belopódzó
szél sután táncoltatta a fali tartókon álló mécsesek lángjait. Furcsán
vibráló félhomály lebegett a falak között. Pár ember ült már csak a
padokban, a többiek elsiettek a mise után, félve attól, hogy még
intenzívebben kezdi hullatni könnyeit a mélabúba merült ég. Hátul álltam
a szenteltvíztartó oszlopnál, szemben a hatalmas oltárral. Tekintetem
eggyé vált Prokop Péter méltán híres falfreskójával, az Utolsó
ítélettel. Legfelül Isten, majd Jézus, körülöttük pedig az üdvharsonákat
fújó angyalok. Lenn jobbról a bűntelenek Mária előtt, balról a sátán
társaságában a dorbézoló bűnösök egy-egy csoportja mesteri módon
szimbolizálva. Némely tekintet, arcél, sokatmondó gesztus mintha a
hétköznapjaimból ismerős lenne mindkét oldalon. Talán ott vagyunk
mindannyian valamelyik karakterbe bújtatva.
Az esőfelhők tovaúsztak, a Nap kifésülte összegyűrt sugarait és
beborította fényével az oltárt, a freskót, mintha lemosta volna a képet
a falról. Olyan volt már, mint egy csillogó tükör, óriási fehér
fénygömb. Sokáig néztem, néztem, végül kitisztultak a kontúrok, és ott
álltam én, szemben önmagammal...

Imádság: Uram, te tudod, ki vagyok. A tiéd vagyok. Ámen.

Az egyedüli megtartónk és üdvözítőnk: Jézus Krisztus
Paudits Zoltán (Sükösd, Magyarország)

IMÁDKOZZUNK A VALLÁSOS TÉMÁKAT FESTŐ MŰVÉSZEKÉRT!