Csendes Percek április 30.

[csendespercek at lists.ghost.hu]

                      2005. április 30. szombat                       

2Tim 1,3-14.

Hálát adok az Istennek, akinek őseimhez hasonlóan tiszta
lelkiismerettel szolgálok, amikor szüntelenül, éjjel és nappal
megemlékezem rólad könyörgéseimben, és könnyeidre emlékezve látni
kívánlak, hogy öröm töltsön el. Eszembe jutott ugyanis a benned élő
képmutatás nélküli hit, amely először nagyanyádban, Lóiszban és
anyádban, Eunikében lakott, de meg vagyok győződve arról, hogy benned
is megvan. Ezért emlékeztetlek téged, hogy gerjeszd fel az Isten
kegyelmi ajándékát, amely kezeim rád tétele által van benned. Mert nem
a félelemnek lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a
józanság lelkét. Ne szégyelld hát a mi Urunkról szóló bizonyságtételt,
se engem, az ő foglyát, hanem szenvedj velem együtt az evangéliumért,
Isten ereje által. Mert ő szabadított meg minket, és ő hívott el szent
hívással, nem a mi cselekedeteink alapján, hanem saját végzése és
kegyelme szerint, amelyet még az idők kezdete előtt Krisztus Jézusban
adott nekünk. Ez most nyilvánvalóvá lett a mi Üdvözítőnk, Krisztus
Jézus megjelenése által, aki megtörte a halál erejét, és az evangélium
által világosságra hozta az elmúlhatatlan életet. Ennek az
evangéliumnak a szolgálatára rendeltettem én hírnökül, apostolul és
tanítóul. Ezért is szenvedem ezeket, de nem szégyellem, mert tudom,
kiben hiszek, és meg vagyok győződve, hogy neki van hatalma arra, hogy
a rám bízott kincset megőrizze arra a napra. Az egészséges beszéd
példájának tekintsd, amit éntőlem hallottál, a Krisztus Jézusban való
hitben és szeretetben. A rád bízott drága kincset őrizd meg a bennünk
lakozó Szentlélek által.

                     "NÉZZ SZEMBE A FÉLELEMMEL"
                     

Mert nem a félelemnek lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a
szeretet és a józanság lelkét. (2Tim 1,7)

Egyik nyáron családunk az óceánnál vakációzott. A gyerekek először
jártak ott, és alig várták, hogy bemehessenek a vízbe. Mindenki, kivéve
a hétéves Sarát. Mivel tartott a partra rohanó hullámoktól, Sara
kagylókat gyűjtött és homokvárakat épített, amíg mi játszottunk a
habokban. De a harmadik napon mind-annyian elképedve néztük, amint Sara
megindult a vízben befelé, az öböl szájánál lévő homokzátony irányába.
Ahogy magát megfeszítve egyensúlyozott minden egyes hullám előtt,
láttuk, hogy mozognak az ajkai, de nem hallottuk a szavait.
Később megkérdeztem Sarát, mit mondott. "Csak ránéztem a hullámokra, és
azt mondtam: Nézz szembe a félelemmel, újra és újra!" - ragyogott rám
mosolyogva.
Sara eltölthette volna a hét hátralevő részét is úgy, hogy a partról
néz minket, de ehelyett a félelmével való szembenézést választotta.
Előfordult, hogy hagytam, hogy a félelmeim irányítsanak engem,
legyengítsenek és visszatartsanak. Milyen gyakran előfordult, hogy bár
Isten ellátott a szükséges képességekkel, hogy elvégezzek valamit, én
túlságosan féltem használni ezeket az adottságokat. Mindannyiunknak
vannak félelmei, de én Isten segítségével olyan akarok lenni, mint
Sara.

Imádság: Istenünk, segíts szembenézni félelmeinkkel, felismerve
bátorító és erősítő jelenlétedet. Ámen.

Ha ismerjük Istent, soha nem kell egyedül szembenéznünk a
félelmeinkkel.
D. L. Baird (Michigan, USA)

IMÁDKOZZUNK AZOKÉRT, AKIK FÉLNEK VALAMITŐL!