[Pályázatok] Óvodákban működő tehetséggondozó műhelyek támogatása / NTP-OKA-XX.

palyazatok at lists.ghost.hu palyazatok at lists.ghost.hu
2011. Jan. 15., Szo, 13:54:37 CET


Cím: Óvodákban működő tehetséggondozó műhelyek támogatása / NTP-OKA-XX.
Kiíró: Oktatásért Közalapítvány
Határidő: 2011. 01. 20.
Pályázhat: Hazai jogi személyiséggel rendelkező önkormányzati, civil,
alapítványi, egyházi, magán fenntartású óvodák, közoktatási intézmények
-------------------------
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

Az Oktatásért Közalapítvány
Tehetséggondozói Alkuratóriumának
NTP-OKA-XX. kódszámú
„Óvodákban működő tehetséggondozó műhelyek támogatása” című pályázatához
I. A pályázat előzménye
Az 1120/2009. Kormányhatározat III.3. pontja, melyben foglaltaknak
megfelelően a Nemzeti Tehetség Program végrehajtásának 2009/2010 évi
cselekvési programjának megvalósítása érdekében az Oktatásért Közalapítvány
pályázatot ír ki óvodás korú gyermekek számára kidolgozott programok
megvalósítására, és szervezésére.
A kétéves kormányzati cselekvési program kiemelt fejlesztési területeiként
jelöli meg:
a. A tehetségsegítő hagyományok őrzését és gazdagítását,
b. A tehetségsegítő programok integrált rendszerének létrehozását,
c. Egyenlő hozzáférés biztosítását a tehetségsegítés területén,
d. A tehetséges fiatalok társadalmi felelősségének növelését,
e. A tehetségsegítő személyek és szervezetek munkájának megbecsülését,
f. A tehetség fejlesztését és hasznosulását segítő környezet kialakítását.
II. Pályázat célja,
Jelen pályázat hozzá kíván járulni a 2010/2011.tanév második felében (2011.
február 15.- 2011. június 15-ig)az óvodás korú gyermekek számára a tanév
folyamán induló tehetséggondozó műhelyek sikeres megszervezéséhez és
működtetéséhez, továbbá személyi és tárgyi feltételeinek megteremtéséhez.

Pénzügyi segítséget nyújtani:
- A 2010/2011-es tanév második felében óvodás korú gyermekek számára
létrejövő tehetségműhely kialakításának, működtetésének személyi és tárgyi
feltételeinek biztosításához.
- Tehetséggondozási témában felkészült szakemberek megbízásával
hozzájárulni a tehetségazonosító és gondozó munka szakmai színvonalának
továbbfejlesztéséhez.
- A tehetség műhely kereteiben megvalósítandó komplex vagy projektjellegű
fejlesztési program biztosítása a tehetség számára.
III. Rendelkezésre álló forrás

Jelen pályázat meghirdetésekor a tervezett pályázati keret összesen
34.000.000,- FtNTP-OKA-XX. pályázati témakör kiadásaira.
IV. A pályázók köre

Hazai jogi személyiséggel rendelkező önkormányzati, civil, alapítványi,
egyházi, magán fenntartású óvodák, közoktatási intézmények.
V. A pályázat kritériumai
- A pályázatot kizárólag óvodás korú gyermekek számára kidolgozott
programmal lehet benyújtani.
- A pályázatot tehetségsegítő tevékenység programjára és ehhez kapcsolódó
kiadásokra lehet beadni.
- 2010/2011-es tanév II. félévére az összeállított tehetségsegítő
tevékenységi köröknek/műhelyeknek legalább 20-30 órás programmal kell
rendelkeznie.
- A tehetségműhelybe bevonni kívánt gyermekek száma minimum 10 fő, maximum
15 fő lehet.
- Egy pályázat keretében egy tehetségműhely programjára lehet a pályázatot
benyújtani.
- Egy pályázó szervezet legfeljebb két pályázatot nyújthat be. A
közalapítvány fenntartja annak a jogát, hogy jelentős túlpályázás esetén
egy szervezet egy pályázatát támogassa az esetben is, ha mindkettő kellően
színvonalas.

Azok a műhelyek, amelyek az NTP-OKA II., III., II-1, XI-1; XVII
pályázatokban támogatást kaptak, ugyanazzal a projekttel csak másik
gyermekcsoport számára (a programot, a fejlesztési terveket az új
célcsoporthoz igazítva), illetve ugyanazon gyermekcsoport számára csak új
programmal pályázhatnak.
VI. Pályázat tartalmi követelményei
- A pályázó szervezet rövid bemutatása, különös tekintettel eddigi
tehetséggondozó munkájukra
- A tehetséggondozó műhely tehetségazonosító munkájának, a célzott
tehetségígéretek körének, a beválogatás módszereinek, az egyéni fejlesztési
tervek, módszertan bemutatása.
- A tehetséggondozó munkába bevonni kívánt gyermekek összefogó jellemzése
(életkoruk, milyen területen/területeken tartják tehetségígéretnek).
- Tehetségműhely 20-30 órás programjának, céljának, eszközeinek,
módszereinek és időkeret felosztásának, valamint a megvalósítás
helyszínének, körülményeinek részletes bemutatása az alábbiakat is
figyelembe véve:
A programok célja legyen a tehetséges gyerekek egész személyiségének
komplex fejlesztése (tehát nem kizárólag az ismeretek növelése), a
képességek, a kreativitás, a motiváció, a szociális –együttműködési
képességek fejlesztése.
- A tehetséges gyerek erős oldalának fejlesztése.
- A tehetséges gyerek gyenge oldalának fejlesztése (Csaknem minden
tehetséges gyereknél van ilyen, s ez akadályozhatja az erős oldal
kibontakozását, például alacsony önértékelés, biztonságérzet hiánya, stb.).
- Megfelelő „légkör” megteremtése (kiegyensúlyozott társas kapcsolatok
pedagógusokkal, fejlesztő szakemberekkel és a társakkal)..
- Tehetségműhely munkaterve (havi lebontású ütemterv)
- A tehetséggondozást végző, abba bevonni kívánt szakemberek bemutatása.
- Az elvárható eredmények, azok mérésének leírása.
- A tehetségműhely munkájának, eredményeinek kommunikálása, annak
publikálása.A fenntarthatóságra, a műhelyben résztvevők további követésére,
segítésére vonatkozó tervek.
VII. A támogatás területei, támogatandó tevékenységek köre:
- Személyi kiadások# (beválogató/azonosító munka segítése/végzése,
tevékenységek vezetése, monitoring vizsgálatok, esetmegbeszélések, a
foglalkozások tematikájának kidolgozása/összeállítása, műhelyvezetők
honorálására).
- Szolgáltatások költsége (pl. óvodások, szakemberek utazása,
szakemberek/előadók díjazása, múzeumbelépők, strandbelépők, bérleti díjak,
stb.)
- A pályázó által igénybevett szolgáltatás (pl. egyéni tanácsadás, tanulók
pszichológiai vizsgálata/mérése a program befejezését követően,
terembérleti díjhoz hozzájárulás, stb.)
- Dologi kiadások, amelyek a foglalkozások megtartását garantálják:

A Pályázat kiírója támogatja továbbá az olyan kiadásokat is, amelyek hitelt
érdemlően szorosan a pályázati programhoz kapcsolódnak.

Felhívjuk az óvodapedagógusok figyelmét, hogy a tehetséggondozó
műhelymunkában csak az óvodában dolgozó óvodapedagógusok vehetnek részt. (a
közoktatási törvény 24.§ 1), 17.§ (1-3.), 16.§ (2) bek. a), 102.§(2) bek.
a) szerint.

- A támogatás vissza nem térítendő pénzbeli támogatás, amelyet
előfinanszírozással, tételes utólagos elszámolás mellett nyújt a
közalapítvány.
- A támogatás összege a pályázat elszámolható összes költségének 100%-a,
önrész nem szükséges.
- A pályázatban csak a támogatási időszakot terhelő költségekre vonatkozó
számlák számolhatók el!
- A támogatás bruttó összeg, az ÁFA-t tartalmazza.
IX. Pályázat formai követelményei
- Hiánytalanul kitöltött, vezető, képviselő által aláírt, lepecsételt
pályázati adatlap (megadott formátum).
- A költségvetési táblázat hiánytalan, részletes kitöltése értelmezhető
szöveges magyarázattal (megadott formátum).
- Pályázati Program a VI. pontban leírtak szerint az alábbi címekkel:

1. Pályázó szervezet tehetséggondozó munkájának bemutatása
2. A tehetséggondozó műhely tehetségazonosító munkája, módszertana
3. A tehetséggondozó munkába bevonni kívánt óvodások összefogó jellemzése
4. A tehetséggondozó műhely 20-30 órás programja
5. A tehetséggondozást végző szakemberek bemutatása
6. A várható eredmények, azok mérésének leírása
7. A tehetségműhely munkájának, eredményeinek kommunikálására, annak
publikálására készített terv.
8. A fenntarthatóságra, a műhelyben résztvevők további követésére,
segítésére vonatkozó tervek
- A tehetségműhely munkaterve
- A tehetséggondozást végző szakemberek önéletrajza
- A pályázó szervezet alapító okiratának fénymásolata, a vezető
aláírásával, pecsétjével hitelesítve.
- A pályázó szervezet három hónapnál nem régebbi, közjegyző által
hitelesített aláírási címpéldányának fénymásolata, a vezető aláírásával,
pecsétjével hitelesítve.
- Nem költségvetési szerv esetén a pályázó szervezet bírósági bejegyzésének
fénymásolata, a vezető aláírásával, pecsétjével hitelesítve.
- Pályázati díj befizetését igazoló átutalási bizonylat másolata.
X. A pályázatok benyújtásának határideje: 2011. január 20.
(postai bélyegző végső dátuma)
XI. A pályázatok bírálatának tervezett határideje: 2011.február 15.
XII. A pályázatok megvalósításának ideje: 2011. február 15. – 2011. június
15.
XIII. A pályázatok elbírálásának szempontjai:
- A pályázati program a tartalmi követelményeknek mennyiben felel meg,
annak szakszerűsége, kidolgozottsága.
- Költségvetés mennyiben reális, érthető, alátámasztott.
- A program megvalósításában, sikerében közreműködő szakemberek szakmai
felkészültsége.
- A pályázati program kellően a pályázat célját szolgálja.
XIV. Pályázat érvénytelen, elutasítható, illetve formai hibásnak minősül:
- Nem felel meg a pályázati kiírásnak.
- A pályázat során hamis adatot közölnek.
- Határidő után kerül benyújtásra.
- Az adatlap kitöltése hiányos.
- Mellékletek hiányoznak.
- A pályázónak lejárt határidejű köztartozása van.
- A pályázó már lejárt határidejű korábbi pályázati elszámolási
kötelezettségét nem teljesítette.
XV. Pályázati díj
A pályázónak pályázati díjat kell fizetnie az Oktatásért Közalapítvány
Magyar Államkincstárnál vezetett számlaszámra történő befizetéssel, száma:
10032000-00288602-00000024. A pályázati díj 8000 Ft.
Kérjük, az átutalás megjegyzés rovatában tüntessék fel a pályázat kódszámát
(NTP-OKA-XX.).
A pályázati díj teljesítését igazoló bankszámlakivonat másolatát csatolni
kell a pályázati adatlaphoz. A pályázati díj befizetéséről a közalapítvány
utólag számlát küld az adatlapon megadott névre, címre.
XVI. Pályázat benyújtásának módja, helye:
A pályázatot kizárólag postai úton, magyar nyelven, 1 eredeti és 2 másolati
példányban, példányonként összefűzve kell egy borítékban benyújtani az
alábbi címre:
Oktatásért Közalapítvány
Budapest
Rumbach Sebestyén utca 19-21.
1075
Személyes benyújtásra nincs lehetőség!
Kérjük, a borítékon tüntessék fel: NTP-OKA-XX „Óvodákban működő
tehetséggondozó műhelyek támogatása”
A pályázattal kapcsolatos további információ Váliné Pintér Antóniától a
061-269-4480-as számon, illetve az vpinter.antonia at oktatasert.hu címen
kapható.
 



További információk a(z) Palyazatok levelezőlistáról