[Pályázatok] Civil szervezetek működésének támogatására (országos) / NCA-ORSZ-11

palyazatok at lists.ghost.hu palyazatok at lists.ghost.hu
2011. Jan. 7., P, 11:08:09 CET


Cím: Civil szervezetek működésének támogatására (országos) / NCA-ORSZ-11
Kiíró: Nemzeti Civil Alapprogram
Határidő: 2011. 02. 03.
Pályázhat: a) társadalmi szervezetek vagy alapítványok, amelyeket a bíróság
2009. december 31-ig jogerősen nyilvántartásba vett, és az
alapszabályuknak, illetve alapító okiratuknak megfelelő tevékenységüket
ténylegesen folytatják, és
b) a Nemzeti Civil Alapprogramról szóló 2003. évi L. törvény 14. § f)
pontja szerint országos hatókörrel működnek (létesítő okiratuk szerinti
tevékenységüket legalább hét megyére és három régióra kiterjedő hatókörrel
végzik), valamint
c) az Elektronikus Pályázatkezelési és Együttműködési Rendszerben (EPER)
regisztráltak a pályázati útmutató 4.1 pontja szerint.
A tevékenységét - önbevallás alapján - legalább 3 régióra és 7 megyére
kiterjedő hatókörrel végző civil szervezet csak az országos hatókörű
szervezetek támogatási kollégiumához nyújthat be működési pályázatot, ennél
kisebb hatókörű szervezet pedig csak a székhelye szerint illetékes
regionális kollégiumhoz
-------------------------
PÁLYÁZATI KIÍRÁS
Az NCA Országos Hatókörű Civil Szervezetek Támogatásának Kollégiuma
pályázatot hirdet
civil szervezetek működésének támogatására
(Pályázat kódja: NCA-ORSZ-11)

Az NCA Országos Hatókörű Civil Szervezetek Támogatásának Kollégiuma
megbízásából az Wekerle Sándor Alapkezelő (WSA) a Nemzeti Civil
Alapprogramról szóló 2003. évi L. törvény (a továbbiakban: NCA tv.), a
Nemzeti Civil Alapprogramról szóló 2003. évi L. törvény végrehajtásáról
szóló 160/2003. (X. 7.) Korm. rendelet (a továbbiakban: NCA Vhr.), az
államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény (a továbbiakban: Áht.),
az államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009. (XII.19.) Korm.
rendelet (a továbbiakban: Ámr.), valamint a 85/2004. (IV.19.) Korm.
rendelet alapján pályázatot hirdet civil szervezetek működésének
támogatására. Felhívjuk a figyelmüket, hogy jogszabályváltozás esetén a
pályázati kiírásban foglaltak módosulhatnak.
Jelen pályázati kiírás részét képezi a Pályázati Útmutató, amely letölthető
a http://www.wekerle.gov.hu oldalról.
1. A pályázat célja
A pályázat a civil társadalom erősítését, a civil szervezetek társadalmi
szerepvállalásának segítését szolgálja. A pályázat célja a civil
szervezetek működéséhez való hozzájárulás. A működési költség a
projekteket- és szervezeteket megalapozó, kiszolgáló, fejlesztő és
adminisztráló, a törvényeknek való megfelelést segítő és a szervezet cél
szerinti tevékenységek feltételeinek biztosítása érdekében felmerült
kiadás.
Nem lehet kedvezményezett olyan szervezet, amelyek tagjai illetve
célcsoportja, tevékenységének kedvezményezettjei 50%-ot meghaladó mértékben
profitorientált szervezetek.
2. A támogatásra rendelkezésre álló keretösszeg mértéke
Az NCA Országos Hatókörű Civil Szervezetek Támogatásának Kollégiuma az arra
érdemes pályázatok között összesen 623 241 000 Ft-ot azaz
hatszázhuszonhárommillió kettőszáznegyvenegyezer forintot, továbbá a
pályázat értékeléséig a Nemzeti Civil Alapprogramról szóló 2003. évi L.
törvény 11. § (4) bekezdésének rendelkezése alapján befolyó bevétel
összegét oszthatja szét.
3. A támogatottak köre
3.1. Az alábbi szervezetek nyújthatják be elektronikus pályázatukat:
a) társadalmi szervezetek vagy alapítványok, amelyeket a bíróság 2009.
december 31-ig jogerősen nyilvántartásba vett, és az alapszabályuknak,
illetve alapító okiratuknak megfelelő tevékenységüket ténylegesen
folytatják, és
b) a Nemzeti Civil Alapprogramról szóló 2003. évi L. törvény 14. § f)
pontja szerint országos hatókörrel működnek (létesítő okiratuk szerinti
tevékenységüket legalább hét megyére és három régióra kiterjedő hatókörrel
végzik), valamint
c) az Elektronikus Pályázatkezelési és Együttműködési Rendszerben (EPER)
regisztráltak a pályázati útmutató 4.1 pontja szerint.
A tevékenységét - önbevallás alapján - legalább 3 régióra és 7 megyére
kiterjedő hatókörrel végző civil szervezet csak az országos hatókörű
szervezetek támogatási kollégiumához nyújthat be működési pályázatot, ennél
kisebb hatókörű szervezet pedig csak a székhelye szerint illetékes
regionális kollégiumhoz!
3.2 Nem nyújthatnak be pályázatot:
a) pártok,
b) párt által alapított alapítványok,
c) párt részvételével létrehozott egyesületek,
d) a munkaadói, munkavállalói és gazdasági érdekképviseleti szervezetek,
e) biztosító egyesületek,
f) egyházak,
g) közalapítványok,
h) jogi személyiségű és jogi személyiség nélküli nonprofit gazdasági
társaságok,
i) azok a civil szervezetek, amelyek a Nemzeti Civil Alapprogramról szóló
2003. évi L. törvény 3. § (3) bekezdése szerint a tárgyévben a
költségvetési törvény alapján közvetlenül, nevesítve részesülnek működési
támogatásban az állami költségvetésből - kivéve, ha a támogatási szerződés
alapján a nevesített támogatás kizárólag projekttámogatásra szól. E kivétel
igazolására az e célra megkötött támogatási szerződésnek a szervezet
képviselője által hitelesített másolatát a pályázathoz csatolni szükséges,
j) azok a civil szervezetek, amelyeket az NCA kizárt a támogatási
rendszerből, és a kizárás időtartama még hatályos a pályázat benyújtásának
időpontjában.
A központi költségvetésből támogatás nem folyósítható, amíg a
kedvezményezettnek - a pénzbeli szociális, jóléti ellátások és a
foglalkoztatást elősegítő képzési támogatások kivételével - adó-, járulék-,
illeték- vagy vámtartozása (a továbbiakban: köztartozás) van. A támogató
rendelkezhet úgy, hogy a támogatási kérelem, pályázat benyújtásának
feltétele a kérelmező, pályázó köztartozás mentessége.
3.3 Szövetségek, ernyőszervezetek, érdekképviseletek (kivéve a munkaadói,
munkavállalói és gazdasági érdekképviseleti szervezeteket), civil
társulások és szakmai gyűjtőszervezetek jogi személyiséggel rendelkező
tagszervezetei a saját működési területük szerint lehetnek az NCA
kedvezményezettjei. A szövetség, ernyőszervezet, érdekképviselet, társulás
és gyűjtőszervezet csak saját működéséhez, saját dolgozói létszámához és
saját költségeihez mérten jogosult a székhelye szerinti kollégiumnál
működési támogatásra. Ha a tagszervezet nem jogi személy, akkor működési
támogatása szempontjából ahhoz a legközelebbi területi szervezeti
egységéhez (városi, megyei, régiós, országos) tartozik, amely rendelkezik
jogi személyiséggel. Ha egy, a fentiekben felsorolt jellegű szervezet
működési támogatásra pályázik, akkor pályázatához mellékelnie kell a
tagszervezetei listáját, mindegyiküknél feltüntetve, hogy jogi személy-e.
Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 14. § (3) bekezdése
értelmében az adózó költségvetési támogatást csak akkor igényelhet, ha
rendelkezik adóazonosító számmal.
3.4 Nem részesülhet támogatásban az a civil szervezet, amely
a) az Alapprogramhoz benyújtott támogatás iránti kérelmében, a támogatási
szerződésben, a támogatási szerződés teljesítéséről szóló szakmai
beszámolóban vagy pénzügyi elszámolásban megtévesztő vagy valótlan adatot
szolgáltatott vagy ilyen nyilatkozatot tett;b) esetében a korábbi támogatás
felhasználása a civil szervezetnek felróható okból nem a támogatási
szerződésnek megfelelően történt, és emiatt a kötelezettségvállaló a
szerződéstől elállt;
c) pályázatát jogerősen kizárták a közpénzekből nyújtott támogatások
átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény (a továbbiakban Knyt.)
megsértése miatt;
d) az a)-c) pontban foglaltakon kívül valamely külön jogszabály alapján a
támogatás jogosulatlanul igénybe vett támogatásnak minősül;
e) szervezettel szemben a közpénzekből nyújtott támogatások
átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény 6. § (1) bekezdésében
foglalt összeférhetetlenségi ok, vagy a Knyt. 8. § (1) bekezdésében foglalt
érintettség áll fenn, és ezen körülmény közzétételét a Knyt. szerint
határidőben nem kezdeményezi;
(Az összeférhetetlenség és érintettség fogalmáról a pályázati útmutató
4.7.2. pontjában adunk részletes tájékoztatást.);
f) szervezetnek az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény (a
továbbiakban: Áht.) 13/A. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a pénzbeli
szociális, jóléti ellátások és a foglalkoztatást elősegítő képzési
támogatások kivételével adó-, járulék-, illeték- vagy vámtartozása;
g) bírósági nyilvántartásból való törlését az ügyészség kezdeményezte;
h) nem felel meg az Áht. 15. §-ában meghatározott rendezett munkaügyi
kapcsolatok követelményének;
i) szervezetnek a minisztérium felé korábbi támogatásból származó, lejárt
határidejű elszámolási vagy visszafizetési kötelezettsége nincs;
j) a támogatási szerződés megkötésének feltételeként meghatározott
nyilatkozatokat nem teszi meg, dokumentumokat nem nyújtja be, vagy a
megtett nyilatkozatát visszavonja;
k) a támogatott tevékenységhez szükséges jogerős hatósági engedélyekkel nem
rendelkezik;
l) a támogató által meghatározott mértékű saját forrás nem áll
rendelkezésére, továbbá azt nem igazolja, vagy arról nem nyilatkozik.
3.5 Nem támogatható az a pályázat, amelynek megvalósítása, illetve a
megvalósítás módja vagy eredménye
a) bűncselekménynek vagy bűncselekmény elkövetésére való felhívásnak
minősül;
b) alapvető emberi vagy alkotmányos jogot sért;
c) a nemzet, a nemzeti, etnikai, nyelvi és más kisebbségek, valamint más
nemzetek méltóságának és a társadalom más alapvető érdekeinek sérelmével
jár, így különösen a közrendbe, a közerkölcsbe, a család és a kiskorúak
védelmének követelményébe ütközik.
4. A támogatási időszak, a támogatás formája és mértéke
4.1 A támogatási időszak és a támogatás formája:
A támogatás a pályázó által a pályázatban megjelölt, 2011. június 1. és
2011. szeptember 30. közé eső időszakban felmerült működési költségeihez és
ugyanezen időszakban működéséhez kapcsolódó tárgyi eszköz beszerzéséhez
nyújtott vissza nem térítendő támogatás.
A pályázatban csak a támogatási időszakot terhelő költségekre vonatkozó
számlák számolhatók el, melyek pénzügyi teljesítésének az elszámolási
időszak végéig meg kell történnie. Az elszámolás részletes szabályai a
pályázati útmutató 11. pontjában található.
4.3. Egyéb feltételek:
a) Egy szervezet jelen pályázati felhívásra egy pályázatot nyújthat be,
amelyre legfeljebb az igényelt összeg, de maximum 3 millió Ft adható. A
döntéshozó a támogatást a kértnél alacsonyabb mértékben is megállapíthatja.
b) A NCA Tanács döntése alapján egy szervezet összesen maximum 9 millió Ft
támogatást kaphat az adott naptári évben kiírt NCA pályázatok forrásaiból,
ebből legfeljebb 3 millió Ft lehet működési támogatás.
A kollégium döntése ellen jogorvoslat érvényesítésre a hatályos
jogszabálynak megfelelően van lehetőség.
5. Támogatható kiadások
A támogatható működési kiadások körét a részletes pályázati útmutató 3.3.
pontja tartalmazza.
A Nemzeti Civil Alapprogram a civilszervezetek fenntartható fejlődése
érdekében az alábbi működési költségeket, tevékenységeket támogatja:
1) Alapvető működési, igazgatási költségek és fejlesztések
a) humánerőforrás, kapacitásfejlesztés
b) forrásteremtés, gazdálkodás
c) belső, külső kommunikáció
d) marketing, szolgáltatásfejlesztés
e) törvényi megfelelés, adminisztráció, irodai költségek
2) Célszerinti tevékenység végzéséhez szükséges feltételek biztosításának,
fejlesztésének kiadásait, ha az nem közvetlenül programhoz kapcsolódik.
f) célszerinti tevékenység humánerőforrás-, kapacitásfejlesztése
g) célszerinti tevékenység belső és külső kommunikációja
h) célszerinti tevékenység marketingje
i) célszerinti tevékenység technikai, logisztikai feltételeinek biztosítása
j) célszerinti tevékenység végzésének törvényi megfelelése
Felhívjuk figyelmét, hogy a támogatás felhasználása során a három fősoron
(A, B, C) felhasznált összeg lefelé korlátlan mértékben, felfelé legfeljebb
20%-kal térhet el a támogatási szerződésben jóváhagyottól, az ezt meghaladó
eltérés minden esetben szerződésmódosítás köteles. A Kedvezményezett
legkésőbb a támogatási szerződésben rögzített időpontig kezdeményezheti a
támogatási szerződés módosítását.
Működési pályázatok esetében legalább az igényelt összeg 10%-ának megfelelő
elvárt önrészt kell biztosítani. Az önrész lehet: saját forrásból származó
készpénzes és nem készpénzes (személyes közreműködés (társadalmi munka),
tárgyi feltételek vagy szolgáltatás biztosítása). Nem tekinthető önrésznek
az államháztartás alrendszereitől, továbbá a más támogatótól kapott
támogatás.
A készpénzben rendelkezésre álló önrész rendelkezésre állásáról a
pályázatban nyilatkozni kell és a rendelkezésre állását a támogatási
szerződés megkötésekor igazolni kell.
Az elvárt önrésszel a beszámolási kötelezettség keretében el kell számolni.
A nem készpénzes önrész elszámolásához a pályázati útmutató 16. pontjában
nyilatkozatmintákat tettünk közzé.
Felhívjuk figyelmét, hogy a támogatás felhasználásával összefüggő személyi
jellegű kifizetések és a kettőszázezer forint egyedi értéket meghaladó
dologi és felhalmozási kiadások csak a vonatkozó szerződések,
megállapodások kedvezményezett hivatalos képviselője által hitelesített és
a pénzügyi elszámoláshoz csatolt másolatai alapján támogathatóak.
A pályázó szervezet hivatalos képviselője, vagy a hivatalos képviselő által
képviselt más szervezet részére a támogatás terhére - akár megbízási vagy
vállalkozási szerződés, akár munkaszerződés útján - nyújtott kifizetés nem
haladhatja meg a támogatás teljes összegének 20%.
6. A pályázatok benyújtásának módja, helye és határideje
6.1 A benyújtás módja:
A pályázat benyújtását megelőzően minden, regisztrációval nem rendelkező
pályázónak a http://www.eper.hu honlapon regisztrálnia kell magát az
internetes pályázatkezelő rendszerben (EPER), melyhez rendelkeznie kell egy
érvényes elektronikus levélcímmel (e-mailcím). A regisztrációval és a
Regisztrációs Nyilatkozat benyújtásával kapcsolatos információkat a
pályázati útmutató 4.1. pontja tartalmazza.
Az internetes pályázatkezelő rendszerből kinyomtatható Regisztrációs
Nyilatkozat szervezet képviselője által aláírt egy eredeti példányát postai
úton vagy személyesen, egy naptári évben csak egyszer, legkésőbb az adott
naptári évben elsőként beadott pályázat beadási határideje napján kell
benyújtani!
A pályázatot kizárólag elektronikusan lehet benyújtani!
Az elektronikus pályázat beadását a pályázati útmutatóban (útmutató 4.3.
pont) rögzített módon kell elvégezni. Az internetes pályázati
programűrlapot a pályázati kiírásban közölteknek megfelelően hiánytalanul,
azaz az internetes pályázati programűrlap minden kérdésére választ adva és
az alábbi mellékletek elektronikus becsatolásával kell benyújtani:
a. A létesítő okiratának oldalhű digitális másolatát (pályázati útmutató
4.7.1. pontja) az EPER Dokumentum beküldő menüpontjában csatolhatja
pályázatához.
Amennyiben a pályázó a létesítő okirat másolatát korábbi NCA pályázaton már
benyújtotta, és az elutasítás oka nem az adott melléklet hiánya vagy formai
hibája volt, illetve annak adattartalmában nem történt változás, ezen
dokumentum ismételt csatolása nem szükséges. (A korábban benyújtott
dokumentumról a pályázati programűrlapon nyilatkozni kell!)
b. Az előző évről szóló számviteli beszámoló oldalhű digitális másolatát
(pályázati útmutató 4.2.2. pontja) az EPER Dokumentum beküldő menüpontjában
csatolhatja pályázatához.
Amennyiben már rendelkezésre áll a 2010. évi, akkor az, ennek hiányában a
2009. évi.
A számviteli beszámoló egyszerű másolatát (fénymásolat) minden naptári
évben egyszer, legkésőbb az első benyújtott pályázat beadási határidejéig
kell megküldeni. Amennyiben a pályázó számviteli beszámolójának egyszerű
másolatát 2011-ben NCA pályázaton már benyújtotta és az elutasítás oka nem
az adott melléklet hiánya vagy formai hibája volt, ezen dokumentum ismételt
beküldése nem szükséges. (A korábban benyújtott dokumentumról a pályázati
programűrlapon nyilatkozni kell!)
c. A pályázóval működési feltételeket közösen biztosító szervezetekkel
kötött megállapodások (ha van ilyen).
d. Szövetségek, ernyőszervezetek, érdekképviseletek, civil társulások és
szakmai gyűjtőszervezetek esetén a tagszervezetek listája, mindegyiküknél
feltüntetve, hogy jogi személy-e (az NCA Tanács I. számú támogatási elve
alapján).
e. Azon civil szervezetek esetében, amelyek a Nemzeti Civil Alapprogramról
szóló 2003. évi L. törvény 3. § (3) bekezdése szerint a 2011. évben a
költségvetési törvény alapján közvetlenül, nevesítve részesülnek
támogatásban az állami költségvetésből, az e célra megkötött támogatási
szerződésnek a szervezet képviselője által hitelesített másolata.
Továbbá e-pályázat esetén is postai úton meg kell küldeni
f. Az EPER-ből kinyomtatható Regisztrációs Nyilatkozat szervezet
képviselője által aláírt egy eredeti példányát.
Egy naptári évben csak egyszer kell benyújtani, legkésőbb az adott naptári
évben elsőként beadott pályázat beadási határideje napján.
g. Az EPER-ből kinyomtatható Regisztrációs Nyilatkozat szervezet
képviselője által aláírt egy eredeti példányát.
Egy naptári évben csak egyszer kell benyújtani, legkésőbb az adott naptári
évben elsőként beadott pályázat beadási határideje napján.
6.2. Beadási határidő: 2011. február 3., 24.00 óra
Határidőben benyújtott pályázatokra vonatkozó szabályokat a részletes
pályázati útmutató 3.5. pontja tartalmazza.
6.3. A beadás helye
Az EPER dokumentumot (Regisztrációs Nyilatkozat) az alábbi postacímre kell
beküldeni:
Wekerle Sándor Alapkezelő
Civil Támogatási Főosztály
1055 Budapest, Bihari János u. 5.
Csak ajánlott küldeményként vagy tértivevénnyel postára adott dokumentumok
esetében bírálunk el panaszokat!
Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati kategória kódját!
6.4. Részletes pályázati anyagok beszerzése
A pályázati kiírás elektronikus úton letölthető a http://www.nca.hu,
http://www.kim.gov.hu, valamint a http://www.wekerle.gov.hu honlapokról
A pályázattal kapcsolatban további információkat az ingyenesen
hétfőtől-csütörtökig 8-16 óra között, pénteken 8-14 óra között hívható a
1/301-3200 telefonszámon, valamint az info at wekerle.gov.hu e-mailcímen is
kaphatnak.
7. A pályázat érvényességének vizsgálata
A benyújtott (vagy véglegesített) pályázatokat az EPER automatikusan
iktatja és pályázati azonosítóval látja el. A beérkezést követően a
pályázat formai vizsgálatára kerül sor.
7.1. A formai bírálat szempontjai:
7.1.1 e-pályázat esetén
a) az e-pályázat kitöltöttsége, megfelelősége, határidőben történő
véglegesítése az internetes pályázatkezelő rendszerben,
b) a mellékletek megfelelősége,
c) Regisztrációs Nyilatkozat megfelelősége, benyújtásának dátuma,
d) a pályázó szervezetnek a pályázat benyújtására való jogosultsága (NCA
tv. 3. §),
e) jelen pályázattal egy időben benyújtott további működési pályázatok
vizsgálata,
f) kizárás fennállásának vizsgálata.
Amennyiben a Kezelőszervezet a pályázat formai bírálata során megállapítja,
hogy a pályázat nem felel meg a pályázati kiírásban és a programűrlapban
foglalt feltételeknek - a 7.2. pontban meghatározott kivételekkel -, a
szervezetet hiánypótlásra hívja fel az útmutatóban meghatározott módon. A
Kezelő szerv a hiánypótlási határidő lejártát követő 10 munkanapon belül
tájékoztatja a pályázó szervezetet a hiánypótlás eredményéről.
7.2. A pályázat érvénytelen az Ámr. 134. § (2) bekezdése alapján,
hiánypótlásnak nincs helye a következő esetekben:
a) Az e-pályázat határidőig nem került véglegesítésre az internetes
pályázatkezelő rendszerben.
b) A szervezetet a bíróság 2009. december 31. után vette jogerősen
nyilvántartásba.
c) Nem az NCA törvény 3. §-a szerinti kedvezményezett nyújtott be
pályázatot.
d) Amennyiben a pályázó szervezet jelen működési pályázattal egy időben más
kollégiumhoz is benyújtott működési célú pályázatot.
e) A programűrlapról a pályázó szervezet nem azonosítható egyértelműen
(ideértve az olvashatatlan kitöltést is).
f) A pályázó szervezet kizárásra került korábbi pályázata alapján az NCA
támogatási rendszeréből.
g) Azok a nem országos hatókörű szervezetek, melyek nem a székhelyük
szerint illetékes regionális kollégiumhoz nyújtottak be működési célú
pályázatot.
h) Amennyiben a pályázat nem a pályázatot kiíró Kollégium által adott évre
elfogadott programűrlapon került benyújtásra, vagy EPER űrlapon került
véglegesítésre
i) A pályázat beadási határidejéig a szervezet nem regisztrálta magát az
EPER-ben.
8. A pályázat tartalmi elbírálásának kritériumai
A pályázatok elbírálása pontozás alapján, bírálólap használatával történik.
A bírálólap jelen pályázati kiírás 1. számú melléklete.
Azon pályázatok, amelyek a bírálat során a 30 pontot nem érik el,
támogatásban nem részesülhetnek.
A pályázatok meghirdetésénél és elbírálásánál a Kollégium által nem
érvényesíthető szempontok:
a) az ágazati-szakmai tevékenységek egymáshoz viszonyított vagy
szakmacsoportokon belüli értékelése, rangsorolása;
b) a civil szervezeti forma szerinti megkülönböztetés;
c) a megyék szerinti keretek, arányok, sorrendek meghatározása vagy megyék
szerinti külön eljárások kialakítása.
Az Országos Hatókörű Civil Szervezetek Támogatásának Kollégium a bírálat
során az alábbi szempontokat kiemelten veszi figyelembe:
a) Országos hatókör alátámasztottsága
Az országosság vizsgálata szempontjából a kollégium az alábbiakat
mérlegeli:
- A szervezet költségvetése alkalmas-e az országos szintű
feladatvállaláshoz.
Amennyiben az egyéb körülmények alapján valószínűsíthető, hogy a szervezet
költségvetése nem alkalmas az országos szintű feladatvállalásra, úgy
számukra csak igen indokolt, a pályázatukban alátámasztott esetben ad a
kollégium támogatást.
- Tagjainak, önkénteseinek, tagszervezeteinek száma, területi megoszlásának
jellemzői
- A szervezet tevékenységének jellege, hatóköre, területi lefedettsége
- A szervezet tevékenységének az írott és elektronikus média általi
alátámasztottsága
b) Társadalmi aktivitás és hatás, a megcélzott társadalmi rétegek és a
nyújtott közösségi szolgáltatások
- A társadalmi aktivitás jellege, mértéke, hatásának nagysága
- A közvetlenül és közvetve megcélzott társadalmi rétegek típusa, nagysága,
területi eloszlása
- A nyújtott közösségi szolgáltatások típusa és a szolgáltatásért az
igénybevevőktől kért ellenszolgáltatás mértéke (ingyenes, kedvezményes,
teljesen térített, piaci áron nyújtott)
- A szervezet alkalmazottainak, foglalkoztatottainak száma
c) A pályázó szervezet előző évi aktivitása (tevékenységi referenciák)
- A szervezet eredményei (konkrétumokkal, számszerűen alátámasztva),
szakmai tevékenységei, szolgáltatásai, programjai, projektjei,
együttműködései, rendezvényei, kiadványai, média megjelenései, honlapja,
egyéb aktivitásai
d) A pályázó szervezet tárgyévi tervei
- A szervezet tervezett szakmai tevékenységei, szolgáltatásai, programjai,
projektjei, együttműködései, rendezvényei, kiadványai, média megjelenései,
honlapja, egyéb aktivitásai
e) Az esélyegyenlőség segítésének elve
- A kollégium előnyben részesíti a támogatás során mindazon civil
szervezetek működésének támogatását, amelyek a saját források
megteremtésében illetve bővítésében akadályozottak vagy korlátozottak.
Ilyen hátránnyal küzdő szervezetek a különösen etnikai kisebbségeket,
fogyatékosokat, egészségkárosodottakat, gyermekeket egyedül nevelőket,
nagycsaládosokat, Kárpát-medence területén élő határon túli magyarokat és
más, szociálisan hátrányos helyzetű rétegeket segítő szervezetek.
f) A pályázó szervezet tagjainak/önkénteseinek/partnereinek száma,
tevékenysége, önszervező ereje
9. Az elbírálás határideje
A pályázati folyamat időrendjéről a pályázati útmutató 2.1. pontja ad
részletes tájékoztatást.
10. Pályázók döntést követő értesítése
A Kollégium döntését a Wekerle Sándor Alapkezelő hagyja jóvá. Támogató
döntés esetén a döntés közzétételétől számított 15 munkanapon belül a
Kezelőszervezet a pályázónak postai úton (e-pályázat esetén elektronikus
úton is) értesítést küld a pályázat elbírálásáról. Elutasító vagy kizáró
döntés esetén a Kezelőszervezet e-pályázat esetén elektronikus úton küld
értesítést 3 munkanapon belül, amely tartalmazza az elutasítás vagy kizárás
indokait. A pályázatokkal kapcsolatos döntések az NCA honlapján (
http://www.nca.hu) közzétételre kerülnek.
A támogatói döntés ellen (a pályázati eljárásra, a támogatási igény
befogadására, a támogatási döntés meghozatalára, a támogatói okiratok
kiadására vagy a támogatási szerződések megkötésére, a költségvetésből
nyújtott támogatás folyósítására, visszakövetelésére vonatkozó eljárásra
vonatkozólag) jogorvoslat-érvényesítésre a hatályos jogszabályoknak
megfelelően van lehetőség.
11. Szerződéskötés
A Kollégium támogatási döntéséről szóló értesítő levelek tartalmazzák a
szerződéskötés feltételeit és az ahhoz szükséges dokumentumok beküldési
határidejét, módját.
Támogatási szerződés nem köthető azzal a szervezettel, amelynek esedékessé
vált, meg nem fizetett köztartozása van.
A döntéskor megítélt összeg legalább 10%-ának mértékéig önrészt kell
biztosítani (vagyis az igényelt és megítélt összeg arányában csökkenthető a
vállalt önrész mértéke is). A készpénzben rendelkezésre álló önrész
rendelkezésre állását a támogatási szerződés megkötésekor igazolni kell a
pályázati útmutató 4. pontjában leírtak szerint. - 8 -
A Kezelőszervezet a beérkezett dokumentációkat megvizsgálja, és amennyiben
a szerződéskötéshez szükséges dokumentumok valamelyike nem áll
rendelkezésére vagy hiányos, a Kezelőszervezet a kedvezményezettet 8-8
munkanapos határidővel, két alkalommal hiánypótlásra szólítja fel. A
hiánypótlási felszólítást e-pályázat esetén az első felszólítást
elektronikus úton, a második felszólítást elektronikus és postai úton,
tértivevényes küldeményként küldi meg.
Amennyiben a kedvezményezett a hiánypótlást nem, vagy késedelmesen
teljesíti, a Kezelőszervezet tájékoztatja a döntéshozót. A támogatási
döntés érvényét veszti, ha a támogatásról szóló értesítés kézbesítésétől
számított 60 napon belül a pályázó hibájából nem jön létre a szerződés.
A támogatásban részesülővel a szerződéskötéshez szükséges valamennyi
feltétel határidőben való teljesülése esetén a Kezelőszervezet által
előkészített támogatási szerződést a miniszter nevében a Kezelőszervezet
köti meg. Támogatás csak akkor nyújtható, ha a pályázónak a Közigazgatási
és Igazságügyi Minisztérium felé korábbi támogatásból származó, lejárt
határidejű elszámolási vagy visszafizetési kötelezettsége nincs. A
szerződés aláírására a szerződés megkötéséhez szükséges valamennyi
dokumentum hiánytalan beérkezését követő 8 munkanapon belül kerül sor.
12. A támogatás folyósítása
A támogatás folyósítására egy összegben vagy a Kollégium által a hatályos
jogszabályok szerint meghatározott részletekben kerül sor, utólagos
elszámolási kötelezettség mellett. A támogatás első részletének (amely a
Kollégium döntése szerint a teljes összeg is lehet) kiutalására a
támogatási szerződés mindkét fél általi aláírását követő 15 napon belül
kerül sor, amennyiben nincs egyéb ezt kizáró ok. A támogatás, illetve a
támogatási részletek folyósításának feltételeit és ütemezését a kollégium a
Nemzeti Civil Alapprogramról szóló 2003. évi L. törvény és kormányrendelet
rendelkezései, valamint egyéb vonatkozó jogszabályok alapján hozza meg. A
kifizetés feltételeit és ütemezését a nyertes pályázókat kiértesítő levél,
valamint a támogatási szerződés tartalmazza.
Ha a szervezet az előző évre működési támogatást kapott, akkor a 2011. évi
pályázati kiírás alapján megítélt támogatás csak akkor folyósítható, ha a
szervezet az előző évi működési támogatással már elszámolt, és a
Kezelőszervezet az elszámolás ellen a beadástól számított 30 napon belül
nem emelt kifogást. A megítélt támogatás nem folyósítható, ha a Kollégium
az előző évi támogatás beszámolóját elutasította.
13. A támogatás elszámolása és ellenőrzése
A kedvezményezettek a támogatás és az elvárt 10%-os önrész felhasználásáról
a támogatási szerződés és a gazdálkodásukra vonatkozó előírások szerint
kötelesek számot adni, melyről a pályázati útmutató 11. pontja ad részletes
tájékoztatást. A beszámoló elfogadásáról vagy elutasításáról a Kollégium
dönt.
A szakmai beszámoló és pénzügyi elszámolás (együttesen: beszámoló)
benyújtásának végső határideje 2011. szeptember 30.
A beszámoláshoz szükséges formanyomtatványok letölthetők a
http://www.nca.hu és a http://www.wekerle.gov.hu honlapokról.
A támogatásban részesült pályázóknak nyilvánossá kell tennie, hogy
működését, illetve programjait a Nemzeti Civil Alapprogram támogatja. A
nyilvánosság minimális követelményei, amennyiben az releváns:
- a szervezet székhelyén/működési helyén kihelyezett tájékoztató felirat
- honlap működtetése esetén, a Nemzeti Civil Alapprogram támogatóként
történő megjelenítése
- esemény megvalósítása esetén az esemény hivatalos irataiban történő
feltüntetés (meghívó, jelenléti ív, sajtóközlemény), valamint az esemény
helyszínén tájékoztató felirat
- kiadványok esetén, a kiadványban támogatóként történő feltüntetés.




További információk a(z) Palyazatok levelezőlistáról