[Pályázatok] Kábítószer-fogyasztókkal, -prevencióval foglalkozó szakemberek képzésének, továbbképzésének, illetve kortárssegítők, veszélyeztetett társadalmi rétegek képzésének támogatása, valamint drogmegelőzéssel kapcsolatos tantárgyak bevezetése

palyazatok at lists.ghost.hu palyazatok at lists.ghost.hu
2005. Már. 18., P, 10:00:21 CET


Témakör: Szenvedélybetegek

Cím: Kábítószer-fogyasztókkal, -prevencióval foglalkozó szakemberek
képzésének, továbbképzésének, illetve kortárssegítők, veszélyeztetett
társadalmi rétegek képzésének támogatása, valamint drogmegelőzéssel
kapcsolatos tantárgyak bevezetése
Kiíró: Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium,
Mobilitás
Határidő: 2005. 04. 04.
Pályázhat: Gazdasági társaságok, civil szervezetek, önkormányzatok,
intézmények, egyházak, természetes személyek.
-------------------------
Az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium
pályázatot hirdet a kábítószer-fogyasztókkal és kábítószer-prevencióval
foglalkozó szakemberek képzésének, továbbképzésének, illetve
kortárssegítők, veszélyeztetett társadalmi rétegek képzésének 
támogatására,
valamint drogmegelőzéssel kapcsolatos tematikus tantárgyak bevezetésére 
a
felsőoktatásban
A pályázat kódja: KAB-KP-05-(A/B/C/D)
1. A pályázat célja, kategóriái és jogcíme
1.1. A pályázat célja a területen dolgozó szakemberek számának és
képzettségének növelése, EU-s módszerek megismertetése, a 
kortársprogramok
mind szélesebb körű elérhetővé tétele, a kortárssegítők számának 
növelése,
valamint a veszélyeztetett társadalmi rétegek elérése, drogmegelőzéssel
kapcsolatos tematikus tantárgyak bevezetése a felsőoktatásban.
1.2. Pályázati kategóriák
A) kategória: A kábítószerügyi területen dolgozó, felsőfokú
szakképesítéssel rendelkező szakemberek képzése, szupervíziója, már
akkreditált képzésben való részvétel támogatása.
B) kategória: A kábítószer-fogyasztás megelőzésével kapcsolatos
kortársképzés, szupervízió támogatása. A pályázat célcsoportja a 10-26 
éves
korú személyek.
C) kategória: Kizárólag a szociálisan hátrányos helyzetű társadalmi 
rétegek
képzése, továbbképzése.
D) kategória: Egyetemek, főiskolák drogmegelőzéssel kapcsolatos, a
felsőoktatási intézmény képzési tematikájába integrálható tematikus
tantárgyainak támogatása.
Ezekben a kategóriákban nem támogathatók az iskolák pedagógiai 
programjára,
illetve az iskolai drogstratégiára épülő programok (ICSSZEM-OM 
pályázat),
valamint szünidei táborok.
1.3. A pályázat keretében támogatás nyújtható dologi kiadások fedezetére
(pl. szállásköltség, étkezési költség, részvételi díj, utazási költség,
képzéshez szükséges fogyóeszköz költség, egyéb kategóriában 
tiszteletdíj,
honorárium költsége, amely nem haladhatja meg az 5000 Ft/óra díjat).
2. A rendelkezésre álló keretösszeg mértéke és forrása
2.1 A pályázat támogatására rendelkezésre álló keretösszeg 37 600 000 
Ft,
azaz harminchétmillió-hatszázezer forint.
2.2 A pályázati keretösszeget a Magyar Köztársaság 2005. évi
költségvetéséről szóló 2004. évi CXXXV. törvény 1. számú mellékletében
meghatározott XXIV. Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi
Minisztérium fejezet 9/3/2 Kábítószer-megelőzési program fejezeti 
kezelésű
előirányzata biztosítja.
3. A pályázaton igényelhető támogatás formája és összege
3.1. A támogatás vissza nem térítendő pénzbeli támogatás, melynek
folyósítása a Mobilitás Pályázati Útmutató szerint utólagosan, indokolt
esetben legfeljebb három részletben történik.
3.2. A pályázott támogatás mértéke maximum a program bruttó 
összköltségének
80%-a lehet, amely mind a négy kategóriában legalább 100 000 Ft, azaz
egyszázezer forint, legfeljebb 3 000 000 Ft, azaz hárommillió forint.
A kategóriák közötti forrásarányok meghatározása a beérkezett pályázatok
mennyisége és minősége alapján történik.
4. Pályázatot nyújthatnak be
4.1. Az internetes pályázati rendszerben regisztrált szervezetek,
intézmények, amelyek megfelelnek a 4.2. pontban meghatározott
feltételeknek. A pályázó a www.mobilitas.hu/palyazat honlapon
regisztrálhatja magát a Mobilitás Pályázati Útmutatóban meghatározottak
szerint.
4.2. Mind a négy kategóriában belföldi székhelyű
- gazdasági társaságok;
- társadalmi szervezetek (kivéve pártok, szakszervezetek);
- köztestületek;
- alapítványok;
- közalapítványok, közhasznú szervezetek;
- önkormányzatok és fenntartásukban működő egyéb intézmények;
- egyházak;
- egyházi fenntartású intézmények;
- oktatási, nevelési, szociális, egészségügyi intézmények.
A) kategória esetén
- pályázatot nyújthat be természetes személy is, amennyiben a 
programban,
mint résztvevő jelenik meg.
5. Pályázatkezelő
Mobilitás Pályázati Igazgatóság
1145 Budapest, Amerikai út 96.
www.mobilitas.hu
6. A pályázat benyújtása
6.1. A pályázat beadási határideje: 2005. április 4.
6.2. Az internetes pályázati rendszerben történő évenkénti egyszeri
regisztráció díja 5000 Ft. A regisztrációs eljárással kapcsolatos 
általános
feltételeket a Mobilitás Pályázati Útmutató tartalmazza.
6.3. Az internetes pályázati rendszerben regisztrált pályázók a
www.mobilitas.hu/palyazat honlapon elérhető programűrlap kitöltésével
nyújthatnak be pályázatot. A kitöltéshez szükséges információkat a 
honlapon
elérhető felhasználói kézikönyv tartalmazza.
6.4. A pályázat benyújtásának, érvényességének, elbírálásának, a 
pályázók
kiértesítésének, valamint a nyertes pályázókkal való szerződéskötésnek,
továbbá a pályázati program megvalósításának, ellenőrzésének és
elszámolásának kötelező általános feltételeit az ifjúsági, családügyi,
szociális és esélyegyenlőségi miniszter felügyelete alá tartozó fejezeti
kezelésű előirányzatok felhasználásáról szóló ICSSZEM rendelet (a
továbbiakban: Rendelet), és a Mobilitás Pályázati Útmutató tartalmazza. 
Az
érvénytelen pályázatokkal kapcsolatos szabályokat a Mobilitás Pályázati
Útmutató tartalmazza. A beadási határidőt követően hiánypótlásra van
lehetőség a Mobilitás Pályázati Útmutatóban meghatározott eljárás 
szerint.
A Rendelet és a Mobilitás Pályázati Útmutató letölthető a
www.mobilitas.hu/palyazat honlapról.
6.5. A pályázattal kapcsolatban további információ kérhető
- az információs vonalon: (40) 444-555 (9-16 óra között);
- a palyazat at mobilitas.hu e-mail címen és a www.mobilitas.hu/palyazat
honlapon;
- a Regionális Ifjúsági Szolgáltató Irodákban (Közép-magyarországi RISZI
1052 Budapest, Városház u. 7., tel.: 1/269-0907; Közép-dunántúli RISZI 
8200
Veszprém, Kossuth L. u. 10., tel.: 88/581-570; Nyugat-dunántúli RISZI 
9022
Győr, Árpád u. 44., tel.: 96/518-685; Dél-dunántúli RISZI 7621 Pécs, 
Mária
u. 9., tel.: 72/520-532; Dél-alföldi RISZI 6720 Szeged, Dózsa Gy. u. 2.,
tel.: 62/540-788; Észak-alföldi RISZI 4024 Debrecen, Piac u. 26/a, tel.:
52/531-053; Észak-magyarországi RISZI 3530 Miskolc, Mindszent tér 1., 
tel.:
46/506-348).
6.6. A pályázat kiírója fenntartja magának a jogot, hogy a beadási 
határidő
lejárta előtt 8 nappal a beadási határidőt meghosszabbítsa, melyről a
www.icsszem.hu és a www.mobilitas.hu honlapokon ad tájékoztatást.
7. A pályázat érvényességének speciális feltételei
(A speciális feltételekről a pályázónak az internetes pályázati űrlapon
kell nyilatkoznia!)
- több pályázó által közösen benyújtott pályázat esetén meg kell 
jelölni,
hogy az egymás közötti megállapodásuk alapján melyikük jogosult a 
pályázati
eljárásban a képviseletre (nyertes pályázat esetén az egymás közötti
magállapodásról szóló dokumentumot a szerződéskötéskor becsatolni
szükséges);
- egy pályázó egy kategóriában csak egy pályázatot nyújthat be;
- a programot 2005. június 1. és 2006. március 31. között kell
megvalósítani.
A), B), C) és D) kategória esetén
- a program megvalósításához szükséges legalább 20% önrész biztosítása.
A) kategória esetén
- olyan pályázók jelentkezését várjuk, akiknek a kábítószerügyi szakmai
területen végzett munkájuk pontos és felelősségteljes ellátása érdekében
speciális szaktudást igénylő képzettségre, vagy végzettségre van 
szükségük
(a munkahelyén végzett/végzendő tevékenységéhez elengedhetetlen az újabb
képzettség megszerzése és ezt munkáltatója igazolja) erről a pályázónak 
a
pályázat benyújtásakor nyilatkoznia kell (nyertes pályázat esetén ezen
okirat szerződéskötéskor becsatolandó).
B), C), D) kategória esetén
- nyilatkozat arról, hogy a képző rendelkezik a szükséges képzettséggel
(nyertes pályázat esetén ezen okirat szerződéskötéskor becsatolandó).
8. Az elbírálás során előnyben részesülnek azok a programok, amelyek
- szülőket, illetve az ifjúsággal foglalkozó szakembereket is bevonó
programok;
- olyan szakmai csoportokat érintenek, melyek képzése hiánypótló;
- több tudományágat is bevonó programok.
- D) kategória esetében olyan programok, amelyek már működő,
drogmegelőzéssel kapcsolatos tantárgy oktatását kívánják folytatni.
8.1 A pályázat elbírálásának és a támogatás igénybevételének eljárási
rendjét a Mobilitás Pályázati Útmutatója tartalmazza.
9. A pályázatok elbírálásának szakmai szempontrendszere és határideje
9.1. A pályázatok értékelését szakértői bizottság az alábbi
szempontrendszer szerint végzi, mely szempontrendszer részét képezik a 
8.
pontban felsorolt előírások is.
Értékelési szempontrendszer
1. Relevancia, szakmai megalapozottság
- Mennyire felel meg a pályázat a javasolt célcsoportok szükségleteinek?
- Mennyire hiánypótló a képzés?
- Mennyire felel meg a pályázat a "Nemzeti Stratégia a 
kábítószer-probléma
visszaszorítására" című dokumentum céljainak, és egy vagy több
prioritásának?
- Milyen színvonalú a képzés tematikája?
- Mennyire valószínű, hogy a programnak érzékelhető hatása lesz
célcsoportjaira?
2. Módszertan, szakmai megalapozottság
- Mennyire következetes összességében a program megtervezése?
- Milyen mértékben tartalmaz a pályázat objektíven alátámasztható 
mutatókat
a program eredményeire vonatkozóan?
3. Fenntarthatóság
- Mennyire biztosított a képzésben résztvevők konzultációja a képzés 
után?
- Milyen mértékben fenntarthatóak a pályázat eredményei:
- pénzügyileg (Hogyan finanszírozzák a tevékenységeket a támogatás 
után?)
- intézményileg (A program végére rendelkezésre állnak-e majd azok a
struktúrák, amelyek lehetővé teszik a tevékenységek folytatását?)
4. Költségvetés és költséghatékonyság
- Mennyire szükségesek a javasolt kiadások a program megvalósításához?
- A pályázatban tervezett kiadások mennyire felelnek meg a gazdaságosság 
és
költséghatékonyság követelményének?
5. Irányítási kapacitás és szakértelem
- Mennyire kielégítő a képző személyek szakmai felkészültsége?
- Mekkora tapasztalattal rendelkezik a pályázó korábbi programok
megvalósításában?
- Mennyire kielégítő a pályázó jelenlegi menedzsment kapacitása (ide 
értve
a munkatársakat, felszereléseket és a program költségvetésének 
kezelését)?
6. Prioritási szempontok értékelése
- A pályázat országos lefedettséget biztosító képzésekről szól?
- Szülőket, illetve az ifjúsággal foglalkozó szakembereket is bevonó
programokat tartalmaz?
- A pályázat több tudományág bevonásával valósítja meg a programot?
- Már működő, drogmegelőzéssel kapcsolatos tantárgy oktatását kívánja
folytatni?
9.2. Az érvényes pályázatokról az ifjúsági, családügyi, szociális és
esélyegyenlőségi miniszter 2005. május 23-ig dönt. A nyertes pályázatok
listáját a Mobilitás a www.mobilitas.hu honlapon, az Ifjúsági, 
Családügyi,
Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium a www.icsszem.hu honlapon a
döntést követő 15. napig közzéteszi. A pályázókat a Pályázatkezelő 
értesíti
a döntésről és a nyertes szervezeteknek tájékoztatást nyújt a
szerződéskötés feltételeiről. A nyertes szervezetekkel a Pályázatkezelő 
köt
szerződést az, ifjúsági, családügyi, szociális és esélyegyenlőségi
miniszter nevében a Rendeletben foglaltak szerint.
9.3 A pályázat kiírója fenntartja a jogot, hogy a döntést követően,
amennyiben a pályázati célra rendelkezésre álló keretösszeget - a
beérkezett pályázatok száma vagy tartalma miatt - nem tudta 
felhasználni,
úgy további beadási határidőt és/vagy módosított feltételeket határozzon
meg egy módosított pályázati felhívás keretében.
9.4 A támogatásra kerülő feladat megvalósításának, valamint a szakmai
beszámoló és a pénzügyi elszámolás benyújtásának határidejét és
elkészítésének szempontjait a Mobilitás Pályázati Útmutatója 
tartalmazza.
9.5 A támogatott pályázókkal történő szerződéskötés feltételeit és a
pályázó kötelezettségvállalásait a Mobilitás Pályázati Útmutató
tartalmazza.
9.6 A Mobilitás Pályázati Útmutató szabályozza az eljárást amennyiben a
támogatási igény meghaladja a pályázati támogatási keretet, illetve ha a
keret nem kerül teljes mértékben felhasználásra.



További információk a(z) Palyazatok levelezőlistáról