Csendes Percek május 2.

csendespercek at lists.ghost.hu csendespercek at lists.ghost.hu
2013. Május. 2., Cs, 05:37:01 CEST


                       2013. május 2. csütörtök                       

Mt 10,29-31.

29 "Ugye, a verébnek párja egy fillér, és egy sem esik le közülük a
földre Atyátok tudtán kívül? 30 Nektek pedig még a hajatok szálai is
mind számon vannak tartva. 31 Ne féljetek tehát: ti sok verébnél
értékesebbek vagytok."

                           NEM ZAVARJUK!
                            

Most kezdem igazán megérteni, hogy nem személyválogató az Isten, hanem
minden nép között kedves előtte, aki féli őt, és igazságot cselekszik.
(ApCsel 10,34-35)

A sógorom a több mint húsz éve végzett munkája után új állást keresett.
Mondtam, hogy imádkozok majd érte. Mire ő: ne zavarjuk ilyesmivel
Istent, biztosan vannak nagyobb problémái is. Úgy véltem, szabad Istent
"zavarni". Ő azt akarja, hogy mindenért imádkozzunk, a nagy és kicsi
dolgokért egyaránt.
Hálás vagyok, hogy az olyan kifejezések, mint "túl elfoglalt vagyok"
vagy "ez nem elég fontos", nem szerepelnek Isten szótárában. El tudjuk
képzelni Istent, amint azt mondja: "Áttehetnénk ezt a témát a jövő
hétre? És egyébként, egy óra helyett csak 30 percet tudok rád szánni, -
a dolgok kissé összesűrűsödtek, itt vannak ezek a háborúk, meg a
gazdasági válság".
Gondoljuk, hogy Isten készségesebb az egyházvezetők, az elnökök, a
világ hatalmasságai imádságainak meghallgatására pozíciójuk miatt, vagy
a problémáik és felelősségük súlya miatt? Az ApCsel 10,34 azt mondja:
"nem személyválogató az Isten". Mindegy, hogy hol állunk a képzeletbeli
fontossági listán, ő ugyanolyan gondossággal és szeretettel figyel ránk.
Bármikor odamehetünk hozzá, és elmondhatjuk, ami foglalkoztat. Mindig
kész meghallgatni.

Imádság: Drága Istenünk, köszönjük, hogy te sohasem vagy túl elfoglalt,
amikor hozzád jövünk. Ámen.

Isten soha nem túl elfoglalt számunkra. És vajon mi, az ő számára?
CJ Hines (Iowa, USA)

IMÁDKOZZUNK A MUNKÁT KERESŐKÉRT!


További információk a(z) Csendespercek levelezőlistáról