Csendes Percek január 31.

[csendespercek at lists.ghost.hu]

                      2013. január 31. csütörtök                      

Jób 2,11-13.

11 Amikor meghallotta Jób három barátja, hogy mennyi baj érte őt,
eljöttek a lakóhelyükről: a témáni Elifáz, a súahi Bildád és a naamái
Cófár. Megállapodtak egymással, hogy elmennek hozzá, és részvéttel
vigasztalják őt. 12 Amint azonban messziről megpillantották, alig
ismertek rá. Hangosan sírni kezdtek, megszaggatták köntösüket, és port
szórtak a fejükre. 13 És mellette ültek a földön hét nap és hét éjjel;
de egyik sem szólt hozzá egy szót sem, mert látták, hogy milyen nagy a
fájdalma.

                      SZÓVAL ÉS CSELEKEDETTEL
                       

Örüljetek az örülőkkel, sírjatok a sírókkal. (Róm 12,15)

Nagyon aggódtam egy számomra igen kedves ismerősöm sorsa iránt. A
szürke, hideg nap a szűnni nem akaró esővel még inkább lehangolttá tett.
A munkahelyemen az ablaknál álltam és zokogtam, amikor egyik kollegám
odajött hozzám. Minden rendben lesz! - mondta. Ezek a szavak viszont nem
vigasztaltak meg. Valójában még rosszabbul éreztem magam. Kicsivel
később másvalaki lépett oda hozzám. Látva, hogy mennyire szenvedek, nem
mondott semmit, csak megölelt, és velem maradt. A csendes szimpátiája és
együttérzése sokkal többet ért, mint a szavak.
Azt tette, amire Pál apostol szólít fel: "sírjatok a sírókkal" (Róm
12,15). A mai olvasmány, ahol Jób barátai vele együtt sírnak, arra
emlékeztet, hogy a vigasztaló szavak fontosak lehetnek, de van egy
másféle vigasztalási lehetőség is - egyszerűen csak csendben ott állni a
másik mellett.

Imádság: Drága Urunk, köszönjük azt a vigasztalást, amit barátainkon
keresztül nyújtasz. Segíts, hogy érzékenyek legyünk mások fájdalmára, és
kísérjük őket a nehéz időszakokban. Ámen.

Hogyan mutatom ma meg Isten szeretetét és vigasztalását: szavakkal vagy
inkább tettekkel?
Irina Ivanova (Pszkov, Oroszország)

IMÁDKOZZUNK AZOKÉRT, AKIK EGY KÖZELI BARÁTJUKÉRT AGGÓDNAK!