Csendes Percek január 25.

csendespercek at lists.ghost.hu csendespercek at lists.ghost.hu
2013. Jan. 25., P, 05:37:01 CET


                       2013. január 25. péntek                        

1Móz 39.

1 Amikor Józsefet Egyiptomba vitték, megvásárolta őt az izmáeliektől,
akik odavitték, egy egyiptomi ember: Potifár, a fáraó főembere, a
testőrök parancsnoka. 2 De az ÚR Józseffel volt, ezért szerencsés ember
lett, és egyiptomi urának a házában élt. 3 Látta az ura, hogy vele van
az ÚR, és mindazt eredményessé teszi az ÚR, amihez hozzáfog. 4 Megnyerte
József a jóindulatát, és a háziszolgája lett. Azután háza felügyelőjévé
tette, és rábízta egész vagyonát. 5 Attól fogva, hogy házának és egész
vagyonának a felügyelőjévé tette, megáldotta az ÚR az egyiptomi ember
házát Józsefért, és az ÚR áldása volt egész vagyonán, ami a házban és a
mezőn volt. 6 Ezért Józsefre bízta egész vagyonát, és semmire sem volt
gondja mellette, legfeljebb csak arra, hogy megegye az ételt. -
Józsefnek szép termete és szép arca volt. 7 Ezek után az történt, hogy
Józsefre szemet vetett urának a felesége, és ezt mondta: Hálj velem! 8 Ő
azonban vonakodott, és azt felelte ura feleségének: Nézd, az én uramnak
semmi gondja sincs mellettem háza dolgaira, és rám bízta egész vagyonát.
9 Senki sem nagyobb nálam ebben a házban. Semmit sem tiltott el tőlem,
csak téged, mivel te a felesége vagy. Hogyan követhetném el ezt a nagy
gonoszságot, vétkezve az Isten ellen?! 10 Bár az asszony nap mint nap
ezt mondogatta Józsefnek, ő mégsem hallgatott rá, hogy mellé feküdjék,
és vele legyen. 11 Egy napon az történt, hogy bement József a házba a
munkáját végezni, és a háznép közül senki sem volt a házban. 12 Ekkor
megragadta őt az asszony a ruhájánál fogva, és azt mondta: Hálj velem! Ő
azonban otthagyta ruháját az asszony kezében, futásnak eredt, és
kiszaladt. 13 Amikor az asszony látta, hogy kezében hagyta a ruháját, és
kifutott, 14 összehívta háza népét, és ezt mondta nekik: Nézzétek, egy
héber embert hozott hozzánk, és az csúffá tesz bennünket. Bejött hozzám,
hogy velem háljon, de én hangosan kiáltottam. 15 Amikor meghallotta,
hogy hangosan kiáltozni kezdek, nálam hagyta a ruháját, futásnak eredt,
és kiszaladt. 16 Az asszony magánál tartotta József ruháját, míg az ura
haza nem jött. 17 Akkor így beszélte el neki a dolgokat: Bejött hozzám a
héber szolga, akit idehoztál hozzánk, hogy csúffá tegyen engem. 18 De
amikor hangosan kiáltozni kezdtem, nálam hagyta a ruháját, és kifutott.
19 Amikor az ura meghallotta feleségének a szavait, amelyeket neki
mondott: Ilyen dolgokat tett velem a szolgád! - akkor haragra gerjedt.
20 Fogta Józsefet az ura, és abba a börtönbe vetette, ahol a király
foglyait tartották fogva; ott volt börtönben. 21 De az ÚR Józseffel
volt, hűséges maradt hozzá, és kedveltté tette a börtönparancsnok előtt.
22 A börtönparancsnok Józsefre bízta mindazokat a foglyokat, akik a
börtönben voltak, és ő dolgoztatta mindazokat, akik ott dolgoztak. 23 A
börtönparancsnoknak nem kellett törődnie semmivel, ami rá volt bízva,
mert az ÚR Józseffel volt, és eredményessé tette az ÚR, amihez
hozzáfogott.

                          HIRTELEN FAGYÁS
                           

De én vigadozni fogok az Úr előtt, örvendezek szabadító Istenem előtt.
(Hab 3,18)

Ma reggel időjárási figyelmeztetésre ébredtem: vigyázat, hirtelen
fagyás veszélye! Ezt a riasztást akkor adják ki, amikor a hőmérséklet
hirtelen leesik, pillanatok alatt jeges katasztrófává változtatva egy
esős napot. Ehhez az időjárási jelenséghez hasonló történhet velünk,
emberekkel is. Az élet hoz "hirtelen fagyásokat" - gyors változásokat,
amelyek után azt kérdezzük, hol van Isten. A Bibliában olvasunk
Józsefről, aki sok ilyet átélt. Nem a jég tette utazását kockázatossá,
de az őt körülvevő emberek igen. Amikor a testvérei eladták rabszolgának
(1Móz 37,12-28), József élete egy pillanat alatt megváltozott.
Később veszéllyel nézett szembe, amikor Potifár gyönyörű feleségének
hazugságai börtönbe juttatták (1Móz 39,1-20). Miközben úgy tűnt, hogy
József szenvedésre van ítélve, "az Úr Józseffel volt, hűséges maradt
hozzá, és kedveltté tette a börtönparancsnok előtt" (1Móz 39,21). Isten
tudta, hogy József útja veszélyes, azonban emlékeztetőket küldött
kegyelméről, jóindulatáról és támogatásáról.
Ha hirtelen változásokat és veszteségeket élünk át, talán megkérdezzük,
hol van Isten, és kísértést érzünk, hogy föladjuk. De mindig
emlékezhetünk, hogy Isten velünk van, és meg fogja mutatni jóindulatát a
tragédia és veszteség között is.

Imádság: Urunk, mutasd meg jóindulatodat, és támogass bennünket. Taníts
mindig bízni benned. Ámen.

Isten megerősít, amikor az utunk kockázatossá válik.
Jason Mills (Ontario, Kanada)

IMÁDKOZZUNK A HIRTELEN VÁLTOZÁSOKAT ÁTÉLŐKÉRT!


További információk a(z) Csendespercek levelezőlistáról