Csendes Percek február 26.

[csendespercek at lists.ghost.hu]

                        2013. február 26. kedd                        

Zsolt 8.

1 A karmesternek: "A szőlőtaposók" kezdetű ének dallamára. Dávid
zsoltára.
2 Ó, URunk, mi Urunk! Mily felséges a te neved az egész földön, az égen
is megmutattad fenségedet!
3 Gyermekek és csecsemők szája által is építed hatalmadat
ellenfeleiddel szemben, hogy elnémítsd az ellenséget és a bosszúállót.
4 Ha látom az eget, kezed alkotását, a holdat és a csillagokat,
amelyeket ráhelyeztél,
5 micsoda a halandó - mondom -, hogy törődsz vele, és az emberfia, hogy
gondod van rá?
6 Kevéssel tetted őt kisebbé Istennél, dicsőséggel és méltósággal
koronáztad meg.
7 Úrrá tetted kezed alkotásain, mindent a lába alá vetettél:
8 a juhokat és marhákat mind, még a mezei vadakat is,
9 az ég madarait, a tenger halait, amelyek a tenger ösvényein járnak.
10 Ó, URunk, mi Urunk! Mily felséges a te neved az egész földön!

                      MINDENHOL, MINDENBEN...
                       

Mily felséges a te neved az egész földön! (Zsolt 8,10)

Már bontani készült selyemágyát a Nap, melege alábbhagyott és fénye is
halványabb lett. Vörös bársonytakaróját leheletfinom mozdulattal
terítette a megfáradt esti tájra. Galambok gubbasztottak a közeli fák
ágain, tollukat simogatta a lenge nyári szellő, s betakart mindent a
rejtekéből előbúvó alkonyat. A tornácon ültem, tekintetem beleolvadt
abba a gyönyörű csodába, amit Isten tárt elém. Ölelkezve úsztak a
felhők, úgy mártották hó-arcuk az égbolt mélyébe, mint a játékos
delfinek a végtelen tenger hűsítő hullámaiba. A hosszú, dolgos és ideges
nap után most láthatatlan örömszálakon lengett körülöttem a nyugalom.
Nem csináltam mást, csak ellazult, mozdulatlan testtel hagytam, hogy
képzeletben vigyen magával egyre messzebb és messzebb ez a Teremtő keze
által alkotott szépség.
Néha elég csupán annyi a boldogsághoz, hogy a világ zajait, gondjait,
bajait kikapcsolva tudatunk áramköréből a természet emberszerető,
meghitt békéjére, léleksimogató csendjére figyeljünk. És ha már képesek
leszünk együtt élni a természettel, ha halljuk és értjük a madarak
szavát, a fák lehulló leveleinek sóhaját, az újszülött nyár örömét, a
múló ősz bánatát, a magányos kőzátonyok sziklái között morajló víz
csobbanásaiban rejlő üzenetet, akkor értjük meg és érezzük azt, hogy
bárhová lépünk és nézünk, mindenhol ott van az Isten...

Imádság: Urunk Istenünk, hatalmad, szépséged, örökkévalóságod átfogja a
teremtést. Bárcsak látnánk téged. Ámen.

Isten ott van a szívemben is!
Paudits Zoltán (Sükösd, Magyarország)

IMÁDKOZZUNK A KIRÁNDULÓKÉRT!