Csendes Percek március 30.

csendespercek at lists.ghost.hu csendespercek at lists.ghost.hu
2012. Már. 30., P, 05:37:01 CEST


                       2012. március 30. péntek                       

Mk 4,1-20.

1 Ismét tanítani kezdett Jézus a tengerparton, és igen nagy sokaság
gyülekezett hozzá, ezért hajóba szállva a tengeren tartózkodott; az
egész sokaság pedig a tengerparton volt. 2 Sokat tanította őket
példázatokban; és ezt mondta nekik tanítás közben: 3 "Halljátok! Íme,
kiment a magvető vetni, 4 és történt vetés közben, hogy egyik mag az
útfélre esett, de jöttek a madarak, és felkapkodták. 5 Másik meg a
sziklás helyre esett, ahol kevés volt a föld, és azonnal kihajtott, mert
nem volt mélyen a földben; 6 amikor pedig felkelt a nap,
megperzselődött, és mivel nem volt gyökere, kiszáradt. 7 Egy másik a
tövisek közé esett, de a tövisek megnőttek, megfojtották, és így nem
hozott termést. 8 A többi pedig a jó földbe esett, és termést hozott,
miután kikelt és szárba szökkent, és meghozta egyik a harmincszorosát,
másik a hatvanszorosát, sőt némelyik a százszorosát is." 9 Majd
hozzátette: "Akinek van füle a hallásra, hallja!" 10 Amikor egyedül
maradt, a körülötte levők a tizenkettővel együtt megkérdezték őt a
példázatokról. 11 Jézus így szólt hozzájuk: "Nektek megadatott az Isten
országának titka, de a kívülvalóknak minden példázatokban adatik; 12
hogy akik néznek, nézzenek ugyan, de ne lássanak, és akik hallanak,
halljanak ugyan, de ne értsenek, hogy meg ne térjenek, és bűneik meg ne
bocsáttassanak." 13 Azután így szólt hozzájuk: "Nem értitek ezt a
példázatot? Akkor hogyan fogjátok megérteni a többit? 14 A magvető az
igét veti. 15 Akik az útfélen vannak: oda hull az ige; de amikor
meghallják, azonnal jön a Sátán, és kiragadja a beléjük vetett igét. 16
Akiknél a mag a sziklás talajra hullott: amikor meghallják az igét,
azonnal örömmel fogadják, 17 de nem gyökerezik meg bennük, ezért csak
ideig való, és ha nyomorúságot vagy üldözést kell szenvedniük az ige
miatt, azonnal eltántorodnak. 18 Másoknál a tövisek közé hullott a mag:
ezek meghallják az igét, 19 de e világ gondja, a gazdagság csábítása,
vagy egyéb dolgok megkívánása megfojtja az igét, úgyhogy ez sem hoz
termést. 20 Akiknél a jó földbe hullott a mag: ezek hallgatják az igét,
befogadják, és az egyik harmincszoros, a másik hatvanszoros és némelyik
százszoros termést hoz."

                           MAGOT ÜLTETNI
                            

Pál írja: Én ültettem, Apollós öntözte, de a növekedést az Isten adta.
(1Kor 3,6)

Vidéken élek, ahol sok embernek van zöldséges kertje. Egyik barátom
rendszerint nagypénteken ülteti el a krumplit. Egyik évben azonban a
föld még fagyott volt azon a napon. Ettől függetlenül a barátom egy éles
lapáttal nekiállt, és végül is sikerült elültetnie a krumplit. Mi, az
ismerősei, mosolyogtunk rajta, s azt gondoltuk, hogy csak elpazarolja az
idejét.
Aztán nagyot csodálkoztunk, amikor abban az évben egy szép kis adag
burgonyát takarított be. A zord körülmények ellenére néhány vető-krumpli
túlélte.
Ez az emlék megerősít, hogy csak olvassam Isten igéjét továbbra is,
éljem meg, és mondjam el akkor is, ha olyan emberek között vagyok, akik
visszautasítják, amit látnak és hallanak. Volt idő, amikor féltem az
elutasítástól. Azt gondoltam, az ige magja egyszerűen kárba megy, mert
az emberek szíve fagyos és kemény. Azonban a zord körülmények között
krumplit ültető kertész hite növelte az én hitemet. Arra bátorít, hogy
minden körülmények között érdemes Istennek magot ültetni. Hetek,
hónapok, néha évek múltán azok a magok kisarjadhatnak, és valaki elkezd
hinni a Teremtőben.

Imádság: Drága Istenünk, segíts, hogy túllépjünk a félelmeinken vagy
lustaságunkon, hogy mindig készek legyünk rólad beszélni. Őrizz és
táplálj minden magot, amit a tieid ültetnek el másokban cselekedeteik
által. Ámen.

Ültess, gondozz, ahogy tudsz, és a többit hagyd Istenre!
Gale A. Richards (Iowa, USA)

IMÁDKOZZUNK AZOKÉRT, AKIK NEM ISMERIK ISTENT!


További információk a(z) Csendespercek levelezőlistáról