Csendes Percek március 20.

csendespercek at lists.ghost.hu csendespercek at lists.ghost.hu
2012. Már. 20., K, 05:37:01 CET


                        2012. március 20. kedd                        

Jn 11,32-44.

32 Mária pedig, amint odaért, ahol Jézus volt, meglátta őt, leborult a
lába elé, és így szólt hozzá: "Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna
meg a testvérem." 33 Amikor Jézus látta, hogy Mária sír, és a vele jött
zsidók is sírnak, megrendült lelkében és háborgott, 34 és megkérdezte:
"Hova helyeztétek őt?" Azt felelték: "Uram, jöjj és lásd meg!" 35 Jézus
könnyekre fakadt. 36 A zsidók ezt mondták: "Íme, mennyire szerette!" 37
Közülük néhányan pedig így szóltak: "Ő, aki a vak szemét megnyitotta,
nem tudta volna megtenni, hogy ez ne haljon meg?" 38 Jézus - még mindig
mélyen megindulva - a sírhoz ment: ez egy barlang volt, és kő feküdt
rajta. 39 Jézus így szólt: "Vegyétek el a követ." Márta, az elhunyt
testvére így szólt hozzá: "Uram, már szaga van, hiszen negyednapos." 40
Jézus azonban ezt mondta neki: "Nem mondtam-e neked, hogy ha hiszel,
meglátod az Isten dicsőségét?" 41 Elvették tehát a követ, Jézus pedig
felemelte a tekintetét, és ezt mondta: "Atyám, hálát adok neked, hogy
meghallgattál. 42 Én tudtam, hogy mindig meghallgatsz, csak a körülálló
sokaság miatt mondtam, hogy elhiggyék, hogy te küldtél engem." 43 Miután
ezt mondta, hangosan kiáltott: "Lázár, jöjj ki!" 44 És kijött a halott,
lábán és kezén pólyákkal körülkötve, arcát kendő takarta. Jézus szólt
nekik: "Oldjátok fel, és hagyjátok elmenni!"

                       AZ EGYÜTTÉRZÉS KÖNNYEI
                       

Jézus könnyekre fakadt. (Jn 11,35)

Jól ment az életünk a családunkban, amíg egy telefonhívás nem érkezett,
amit senki nem szeretne kapni. "Mellrákja van, és amilyen gyorsan
lehetséges emlőeltávolításra van szüksége."
Voltak kérdéseink. Három gyermekünk 17, 14 és hét évesek. Vajon
megélem, hogy lássam őket felnőni? Miért van szükségem 41 évesen
emlőeltávolításra? Annyira igazságtalannak éreztem! Fájt, és sokat
sírtunk.
Egy vasárnap délután férjemmel autóval utaztunk, és egy vidéki templom
homlokzatán a következőt olvastuk: "Jézus sírt." Miért sírt Jézus,
amikor azt tervezte, hogy feltámasztja Lázárt? Amikor látta Mária
fájdalmát és gyászát bátyja elvesztése miatt, Jézus részvétet érzett
iránta.
Amikor veszteségeinket gyászoljuk, segít a tudat, hogy Krisztus együtt
érez velünk. Ha váratlan csalódásokkal nézünk szembe - legyenek azok
egészségügyi problémák, tönkrement kapcsolatok, meghiúsult álmok -
emlékezzünk, hogy Jézus megért bennünket. A Biblia azt ígéri, hogy
"Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz" (Zsid 13,8).
Tudhatjuk, hogy Jézus ugyanúgy együtt érez velünk, mint Máriával.

Imádság: Drága Istenünk, köszönjük az együttérzést, amit irántunk
érzel. Segíts, hogy tudjunk benned bízni, még ha nem is értjük, miért
jönnek a veszteségek. Ámen.

Krisztus együtt érez velem fájdalmamban.
Brenda Tucker (Dél-Karolina, USA)

IMÁDKOZZUNK A RÁKBETEGSÉGGEL HARCOLÓKÉRT!


További információk a(z) Csendespercek levelezőlistáról