Csendes Percek július 19.

csendespercek at lists.ghost.hu csendespercek at lists.ghost.hu
2012. Júl. 19., Cs, 05:37:02 CEST


                      2012. július 19. csütörtök                      

Mt 20,1-16.

1 "Hasonló a mennyek országa a gazdához, aki korán reggel kiment, hogy
munkásokat fogadjon a szőlőjébe. 2 Miután megegyezett a munkásokkal napi
egy dénárban, elküldte őket a szőlőjébe. 3 Amikor kiment kilenc óra
tájban, látta, hogy mások is állnak a piacon tétlenül, 4 és ezt mondta
nekik: Menjetek ti is a szőlőbe, és ami jogos, megadom nektek. 5 Azok
pedig elmentek. Ismét kiment tizenkét óra körül és délután három óra
tájban, és ugyanígy tett. 6 Amikor pedig késő délután öt óra tájban is
kiment, még mindig talált ott álldogálókat, és megkérdezte tőlük: Miért
álltok itt egész nap tétlenül? 7 Azok pedig így válaszoltak: Mert senki
sem fogadott meg bennünket. Erre ezt mondta nekik: Menjetek ti is a
szőlőbe! 8 Miután pedig beesteledett, ezt mondta a szőlő gazdája a
vincellérjének: Hívd elő a munkásokat, és fizesd ki a bért, az utolsókon
kezdve az elsőkig. 9 Ekkor jöttek azok, akik öt óra tájban álltak
munkába, és kaptak egy-egy dénárt. 10 Amikor azután az elsők jöttek, azt
gondolták, hogy többet kapnak, de ők is csak egy-egy dénárt kaptak. 11
Amikor átvették, zúgolódni kezdtek a gazda ellen, 12 és ezt mondták:
Ezek az utolsók egy órát dolgoztak, és egyenlővé tetted őket velünk,
akik az egész nap terhét hordoztuk, és szenvedtünk a hőségtől. 13 Ő
pedig így felelt egyiküknek: Barátom, nem bánok veled igazságtalanul:
Nem egy dénárban egyeztél-e meg velem? 14 Vedd, ami a tied, és menj el.
Én pedig az utolsónak is annyit akarok adni, mint neked. 15 Hát nem
szabad-e nekem azt tennem a javaimmal, amit akarok? Vagy a te szemed
azért gonosz, mert én jó vagyok? 16 Így lesznek az utolsókból elsők, és
az elsőkből utolsók."

                       A KÉSŐN ÉRKEZŐ MUNKÁS
                        

A gazda így válaszolt egyiküknek: Hát nem szabad-e nekem azt tennem a
javaimmal, amit akarok? Vagy a te szemed azért gonosz, mert én jó
vagyok? (Mt 20,15)

Mindig gondot jelentett, amikor a szőlőmunkások példázatát olvastam.
Együtt éreztem azokkal a munkásokkal, akik egész nap fáradoztak, és úgy
gondolták, ők többet érdemelnek, mint azok, akik csak a nap egy részében
dolgoztak. Kisiskolás korom óta keresztyén vagyok; különböző
korosztályoknak tartottam vasárnapi iskolát. Segítettem szünidei
bibliatáborokban, és önkéntes voltam különböző missziókban. Ezért úgy
gondoltam, hogy megértem a kora reggeltől dolgozó munkások helyzetét. A
gazda viselkedése számomra is igazságtalannak tűnt.
De megváltozott a véleményem, amikor apósom, Albert tüdőrákban
haldoklott. Férjem és fiam gyakran beszélt neki Isten szeretetéről és
kegyelméről, és felolvasták neki kedvenc igerészeiket. Albert a szemünk
láttára változott meg. Nem gyógyult meg a rákból, de egy megváltozott
ember lett. Halála előtt Albert sokaknak segített Krisztushoz találni.
Albert bizonyosan egy késői munkás, de bízott Isten kegyelmében, és
ugyanakkora részt kapott, mint mi mindannyian. Ez nem volt igazságos, de
méltányos volt. Albert segítségével megnyílt a szemem és szívem a
példázat igazi jelentésére, hogy lássam Isten felénk áradó nagylelkű
szeretetét.

Imádság: Istenünk, segíts megbecsülnünk szeretetedet, kegyelmedet és
megbocsátásodat. Ámen.

A szabadítás ajándéka független a mi teljesítményünktől.
Donna Trimble (Észak-Karolina, USA)

IMÁDKOZZUNK NAGYLELKŰSÉGÉRT!


További információk a(z) Csendespercek levelezőlistáról