Csendes Percek július 13.

csendespercek at lists.ghost.hu csendespercek at lists.ghost.hu
2012. Júl. 13., P, 05:37:01 CEST


                       2012. július 13. péntek                        

Gal 6,7-11.

7 Ne tévelyegjetek: Istent nem lehet megcsúfolni. Hiszen amit vet az
ember, azt fogja aratni is: 8 mert aki a testének vet, az a testből arat
majd pusztulást; aki pedig a Léleknek vet, a Lélekből fog aratni örök
életet. 9 A jó cselekvésében pedig ne fáradjunk el, mert a maga idejében
aratunk majd, ha meg nem lankadunk. 10 Ezért tehát, míg időnk van,
tegyünk jót mindenkivel, leginkább pedig azokkal, akik testvéreink a
hitben.
11 Nézzétek, mekkora betűkkel írok nektek a saját kezemmel!

                          SZÖVEGKÖRNYEZET
                           

Ezért tehát, míg időnk van, tegyünk jót mindenkivel. (Gal 6,10)

A szövegkörnyezet fontos; a kontextus ismerete megvéd attól, hogy a
szavak a rombolás eszközeivé váljanak. Ha egy szeretett, gyakran idézett
mondásnak ismerjük a környezetét, akkor az még inkább gazdagítja annak
jelentését. Másokhoz hasonlóan én is úgy nőttem fel, hogy folyamatosan
bibliai idézeteket hallottam. Nem csak a szervezett vallásoktatás
keretein belül ismertem meg ezeket. Bár a kontextus fontos, a
hangsúlynak is ugyanilyen jelentős szerepe van. Emlékszem, gyerekként
hallottam Pál szavait: "Ne tévelyegjetek: Istent nem lehet megcsúfolni.
Hiszen amit vet az ember, azt fogja aratni is" (Gal 6,7). Gyakran
mondták ezeket a szavakat, korholás és fenyítés céljából. Én is negatív
figyelmeztetésként értelmeztem.
Pál, miközben a galatákat óva inti attól, hogy "a testüknek vessenek",
a mérleget kiegyenlíti; emlékeztet, hogy "aki pedig a Léleknek vet, a
Lélekből fog aratni örök életet" (Gal 6,8). Pál mondanivalójának
csúcspontja pedig ez a bátorítás: "A jó cselekvésében pedig ne fáradjunk
el, mert a maga idejében aratunk majd, ha meg nem lankadunk" (Gal 6,9).
Ezek nem olyan szavak, mintha valaki felemelt ujjal figyelmeztetné a
másikat, feltételezve, hogy az a rossz úton jár. Ezek a bátorítás
szavai, melyek a jó cselekvéséhez való ragaszkodásra buzdítanak.

Imádság: Drága Istenünk, segíts megismernünk a te igédet, és hirdetnünk
azt. Igéd ereje által adj nekünk életet. Ámen.

Isten segíteni akar abban, hogy jó döntéseket hozzunk.
Gregory V. Palmer (Ohio, USA)

IMÁDKOZZUNK VALAKIÉRT, AKI NEHÉZ DÖNTÉS ELŐTT ÁLL!


További információk a(z) Csendespercek levelezőlistáról