Csendes Percek április 5.

csendespercek at lists.ghost.hu csendespercek at lists.ghost.hu
2012. Ápr. 5., Cs, 05:37:02 CEST


                      2012. április 5. csütörtök                      

1Kor 11,23-26.

23 Mert én az Úrtól vettem, amit át is adtam néktek, hogy az Úr Jézus
azon az éjszakán, amelyen elárultatott, vette a kenyeret, 24 és hálát
adva megtörte, és ezt mondotta: "Vegyétek, egyétek, ez az én testem,
amely tiérettetek megtöretik, ezt cselekedjétek az én emlékezetemre." 25
Hasonlóképpen vette a poharat is, miután vacsoráltak, és ezt mondta: "E
pohár amaz új szövetség az én vérem által, ezt cselekedjétek,
valamennyiszer isszátok az én emlékezetemre." 26 Mert valamennyiszer
eszitek e kenyeret, és isszátok e poharat, az Úrnak halálát hirdessétek,
amíg eljön.

                  A HALÁLRAÍTÉLT UTOLSÓ VACSORÁJA
                   

Mert valamennyiszer eszitek e kenyeret, és isszátok e poharat, az Úrnak
halálát hirdessétek, amíg eljön. (1Kor 11,26)

A legtöbb kultúrában a halálraítélt foglyok a józan ész határain belül
bármit kérhetnek az utolsó vacsorájukon. A kívánságuk gyakran igen
különös: taco, sült okra, vagy egy fél torta. De néha egészen
szokványos: sült hús, csirke, vagy jégkrém. Sokszor elgondolkozom azon,
milyen lenne az utolsó vacsorámat elfogyasztani, és vajon mit kérnék
utoljára.
Jézus még az utolsó vacsoráján is a tanítványait tanítgatta; a kenyér
és bor segítségével igyekezett rávezetni őket arra, amit nem akartak
elfogadni: ő meg fog halni. De nem értették üzenetének horderejét
egészen a kereszthaláláig és dicsőséges feltámadásáig. Mi, keresztyének
még évszázadokkal később is ünnepeljük az úrvacsorát, emlékezve, mit
tett Jézus értünk.
Mi lenne, ha legközelebb, amikor leülünk enni, elképzelnénk, hogy ez az
utolsó vacsoránk? Talán a nap hátralevő része többet jelentene utána.
Sőt, lehet, hogy bátrabban beszélnénk Megváltónkról, aki az utolsó
leheletével is ránk gondolt. Milyen csodálatos ajándékot adott nekünk!
Miért nem osztjuk meg másokkal?

Imádság: Drága Atyánk, segíts mindig emlékeznünk az áldozatra, amit
húsvétkor tettél értünk. Ámen.

Lehet, hogy ez az utolsó nap, hogy megosszuk másokkal a megváltás
üzenetét.
Richard Mabry (Texas, USA)

IMÁDKOZZUNK AZOKÉRT, AKIK AZ ÖRÖMHÍRRŐL NEM HALLOTTAK!


További információk a(z) Csendespercek levelezőlistáról