Csendes Percek október 3.

csendespercek at lists.ghost.hu csendespercek at lists.ghost.hu
2011. Okt. 3., H, 05:37:01 CEST


                        2011. október 3. hétfő                        

Jn 13,3-17.

3 Jézus jól tudva, hogy az Atya mindent kezébe adott, és hogy az
Istentől jött, és az Istenhez megy: 4 felkelt a vacsorától, letette
felsőruháját, és egy kendőt véve, körülkötötte magát; 5 azután vizet
öntött a mosdótálba, és elkezdte a tanítványok lábát mosni, és törölni
azzal a kendővel, amellyel körül volt kötve. 6 Eközben Simon Péterhez
ért. Az így szólt hozzá: "Uram, te mosod meg az én lábamat?" 7 Jézus így
válaszolt neki: "Amit én teszek, most még nem érted, de később majd
megérted." 8 Péter így szólt hozzá: "Az én lábamat nem mosod meg soha."
Jézus így válaszolt neki: "Ha nem moslak meg, semmi közöd sincs hozzám."
9 Simon Péter erre ezt mondta neki: "Uram, ne csak a lábamat, hanem a
kezemet, sőt a fejemet is!" 10 Jézus így szólt hozzá: "Aki megfürdött,
annak csak arra van szüksége, hogy a lábát mossák meg, különben teljesen
tiszta. Ti is tiszták vagytok, de nem mind." 11 Mert tudta, ki árulja
el, azért mondta: "Nem vagytok mindnyájan tiszták."
12 Miután megmosta a lábukat, és felvette a felsőruháját, ismét
letelepedett, és ezt mondta nekik: "Értitek, hogy mit tettem veletek? 13
Ti így hívtok engem: Mester, és Uram, és jól mondjátok, mert az vagyok.
14 Ha tehát megmostam a ti lábatokat, én, az Úr és a Mester, nektek is
meg kell mosnotok egymás lábát. 15 Mert példát adtam nektek, hogy amint
én tettem veletek, ti is úgy tegyetek. 16 Bizony, bizony, mondom néktek:
a szolga nem nagyobb az uránál, sem a küldött nem nagyobb annál, aki
elküldte. 17 Ha tudjátok ezeket, boldogok lesztek, ha így cselekesztek."

                       SZERENCSE A SZEMÉTBEN
                        

Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó
cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat. (Mt 5,16)

Itt a börtönben megbíztak egy munkával. Szemeteszsákkal és kesztyűvel
felszerelkezve cigaretta csikkeket, ételmaradékot és más kellemetlen
szemetet szedek össze. Elég irritáló, amikor a bentlakók, és az őrök
gondolkodás nélkül dobnak el valamit a földre, néha éppen mögém,
miközben a munkámat végzem.
Egyik nap szemétszedés közben a járda szélén egy papírdarabot vettem
észre. Ez egy szerencsekártya volt egy kínai süteményből. Majdnem a
zsákba dobtam, de úgy döntöttem, hogy először elolvasom. Ez volt rajta:
"A te példád másokat fog inspirálni." Ezek a szavak gondolkodásra
indítottak.
Amikor Jézus magára tekert egy törülközőt, és letérdelt, hogy megmossa
a tanítványai lábát, akkor alantas munkát végzett - olyasmit, amit egy
szolga szokott. De fontosabb volt a hozzáállása. Jézus szolgálta a
barátait, csakúgy, mint ahogy én is szolgálom az őröket és a
bentlakókat. Milyen példa vagyok én? Örömmel végzem a rám bízott
feladatot - ahogyan Jézus tette -, vagy pedig kelletlenül? Amint ezeken
a kérdéseken gondolkodtam, a munkához való hozzáállásom megváltozott.
Az a papírdarab a mai napig a Bibliám lapjai között van
emlékeztetőként.

Imádság: Istenünk, emlékeztess, hogy mindenféle munkával megmutathatjuk
szeretetedet az embereknek. Ámen.

Az emberek figyelnek. Mire buzdít az én példám?
Bruce W. Glover (Florida, USA)

IMÁDKOZZUNK AZOKÉRT, AKIK NEM SZERETIK A MUNKÁJUKAT!


További információk a(z) Csendespercek levelezőlistáról