Csendes Percek március 28.

csendespercek at lists.ghost.hu csendespercek at lists.ghost.hu
2011. Már. 28., H, 03:41:04 CEST


                       2011. március 28. hétfő                        

1Thessz 5,16-18.

16 Mindenkor örüljetek, 17 szüntelenül imádkozzatok, 18 mindenért hálát
adjatok, mert ez az Isten akarata Jézus Krisztus által a ti javatokra.

                         MINDENNAPI IMÁDSÁG
                         

Az imádkozásban legyetek kitartóak! (Kol 4,2)

Többször is gondolkodtam, milyen lehet egy egész napot átimádkozni. Úgy
gondoltam, a folyamatos, odaadó imádság csak a felszentelt papoknak
sikerülhet, akik életüket Isten dicsőítésére szánták. Nekünk, a laikus
világ tagjainak ez teljesíthetetlennek tűnik. Elfoglaltak vagyunk, sok
mindent véghez kell vinnünk nap, mint nap, egyik teendőről sietünk a
másikra. Nem is csoda, hogy kimerülünk a nap végére.
Úgy döntöttem, rendszeresen imádkozni fogok. Nem tudtam, hogyan
kezdjem, csak a korábban betanult imákat ismételtem. Végül elkezdtem
beszélgetni Istennel, mint egy jó baráttal. Ha felszabadulunk az
imádságra, meglátjuk Istent életünk minden területén. Sokszor az
imádság még szavakat sem kíván. Valójában a szeretet és kedvesség, amit
másoknak mutatunk, cselekvő imádság.

Imádság: Istenünk, nincs szó, mely ki tudná fejezni, mennyire szeretünk
téged. Boldogság tölti el szívünket, amikor újjáteremtesz minket. Ámen.

Minden, ami Istenhez köt minket, egyfajta imádság.
Terri Meehan (Surrey, Anglia)

IMÁDKOZZUNK LAKÓHELYÜNK LELKÉSZEIÉRT!


További információk a(z) Csendespercek levelezőlistáról