Csendes Percek augusztus 13.

csendespercek at lists.ghost.hu csendespercek at lists.ghost.hu
2010. Aug. 13., P, 03:41:02 CEST


                      2010. augusztus 13. péntek                      

1Jn 1,5-7.

5 Ez pedig az az üzenet, amelyet tőle hallottunk, és hirdetünk nektek,
hogy az Isten világosság, és nincs benne semmi sötétség. 6 Ha azt
mondjuk, hogy közösségünk van vele, és a sötétségben járunk, akkor
hazudunk, és nem cselekesszük az igazságot. 7 Ha pedig a világosságban
járunk, ahogyan ő maga a világosságban van, akkor közösségünk van
egymással, és Jézusnak, az ő Fiának vére megtisztít minket minden
bűntől.

                          SÉTA NAPFÉNYBEN
                           

Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem jár sötétségben,
hanem övé lesz az élet világossága. (Jn 8,12)

A napomat mindig egy bekötőúton tett sétával kezdem. A váltakozó
évszakoknak köszönhetően van, amikor a nap már magasan jár sétám
idején, máskor pedig még sötét van. Azonban az év egy bizonyos szakában
a felkelő nappal szemben gyalogolok. Amint a rendkívül ragyogó gömb
előbukkan a horizonton, szinte vakítónak tűnik. Néha úgy érzem, meg
kellene fordulni és hazamenni, el az erős fény elől. Azonban, ahogy
utam folytatom, a nap magasabbra emelkedik, és megvilágítja az utat,
megmutatva nekem göröngyeit és sima részeit.
Amikor imádkozás közben Istent keresem, hasonló dolog történik. Isten
ereje mindent eláraszt. Nehéz elhinni, hogy Isten törődik az én apró
emberi örömeimmel és bajaimmal. Mégis, miközben megosztom gondolataimat
Istennel, úgy találom, hogy könnyebben boldogulok napi teendőimmel. A
kihívásokkal magabiztosabban nézek szembe, mint ahogyan biztosabban
haladhatok sétámon, ha napfény ragyogja be az utat.

Imádság: Drága Urunk, Istenünk, köszönjük, hogy törődsz a
problémáinkkal. Mutasd továbbra is utunkat! Ámen.

Ha kérjük, Isten mindig megvilágítja az utat előttünk!
Pat Gamage (Michigan, USA)

IMÁDKOZZUNK AZOKÉRT, AKIK FÉLNEK KÖZELEDNI ISTENHEZ!


További információk a(z) Csendespercek levelezőlistáról