Csendes Percek szeptember 30.

csendespercek at lists.ghost.hu csendespercek at lists.ghost.hu
2009. Sze. 30., Sze, 03:41:02 CEST


                     2009. szeptember 30. szerda                      

Fil 1,15-18.

15 Némelyek ugyan irigységből és versengésből, de mások jóakaratból
hirdetik a Krisztust: 16 ezek szeretetből, mert tudják, hogy az
evangélium védelmére rendeltettem, 17 azok pedig számításból, nem
tiszta lélekkel hirdetik a Krisztust, mert azt hiszik, hogy gyötrelmet
okoznak nekem fogságomban. 18 Mert miről is van szó? Egyedül arról,
hogy bármelyik módon, akár színlelésből, akár meggyőződésből: Krisztust
hirdetik, és én ennek örülök. Sőt még inkább örülni fogok.

                      MOSÓMEDVÉK AZ ASZTALNÁL
                       

Mert miről is van szó? Egyedül arról, hogy bármelyik módon, akár
színlelésből, akár meggyőződésből: Krisztust hirdetik, és én ennek
örülök. (Fil 1,18)

Az erdőben táboroztunk, amikor egyik éjjel a mosómedvék szétszedték a
szemeteszsákot, amit elfelejtettem felakasztani. Korán keltem, és egy
szemétkupac közepén találtam magam, miközben három egyszerű gondolat
járt a fejemben. Először is: Ilyenek a mosómedvék. Másodszor: Nem
bántottak. Harmadszor: Legközelebb magasabbra teszem a szemetet.
Isten úgy irányított, hogy írjak a naplómba életem "mosómedvéiről",
azokról az emberekről, akik mintha belegázoltak volna a "szemetembe" -
gyengeségeimbe, sérelmeimbe, el nem múlt fájdalmaimba - rendetlenséget
és problémákat okozva. Egyesével sorra véve őket imádkoztam értük.
Pál apostol beszél azokról, akik "számításból, nem tiszta lélekkel
hirdetik Krisztust, mert azt hiszik, hogy gyötrelmet okoznak". De
megtanulta irántuk érzett haragját elengedni.
Vannak emberek az életünkben, akik szeretnek turkálni gyengeségeink
között, megpróbálva bajt keverni. De a harag, megtorlás és gyötrelem
szükségtelen. Ahogy Jézus mondta a tanítványainak, lehetünk "okosak,
mint a kígyók, és szelídek, mint a galambok" (Mt 10,16). Mindenki, még
a bajkeverők is, szívesen látott vendégek Isten asztalánál.

Imádság: Urunk, adj megértést, hogy a benned való bizalommal nézzünk
szembe életünk bajszerzőivel. Ámen.

A bajkeverők zaklatott emberek. Imádkozzunk értük!
Stephen P. West (Alabama, USA)

IMÁDKOZZUNK VALAKIÉRT, AKI BAJT OKOZOTT NEKÜNK!


További információk a(z) Csendespercek levelezőlistáról