Csendes Percek november 23.

csendespercek at lists.ghost.hu csendespercek at lists.ghost.hu
2009. Nov. 23., H, 03:41:01 CET


                       2009. november 23. hétfő                       

Zsolt 105,1-5.

1 Adjatok hálát az ÚRnak, hívjátok segítségül nevét, hirdessétek
tetteit a népek közt!
2 Énekeljetek, zengjetek zsoltárt neki, emlegessétek minden csodáját!
3 Dicsőítsétek szent nevét, szívből örüljenek, akik keresik az URat!
4 Folyamodjatok az ÚRhoz, az ő hatalmához, keressétek orcáját
szüntelen!
5 Emlékezzetek csodatetteire, amelyeket véghezvitt, csodáira és
döntéseire,

                             CSODAVIRÁG
                             

Nagyok és csodálatosak a te műveid, mindenható Úr Isten. (Jel 15,3)

Minden karácsonyra kapok ajándékba egy virághagymát, földet és egy kis
virágos edényt, amibe elültetem. A virág neve Emirál. December 30-án el
is ültettem, mégsem indult meg február végéig. Akkor kijött belőle hat
hosszú levél, pedig ennek a virágnak nem szokott levele lenni.
Ki akartam dobni, úgy gondoltam, hogy ebből már nem lesz semmi. A jó
Isten hangját hallottam, aki azt mondta nekem, hogy ne dobjam ki.
Levágtam az összes levelét, és ott hagytam az asztalon a nappaliban.
Mindennap öntöztem és beszélgettem vele, március közepén megindult.
Kinőtt belőle két szép hosszú szár, tetején két szép bimbóval. Azután
egyik szára kinyílott egészen, a másik is rövidesen, olyan szép sötét
piros virágai vannak, hogy festeni sem lehetne szebbet.
Sokan látták és gyönyörködtek benne. Én is megkérdeztem magamtól: hogy
lehet ilyen csodát nem észre venni. Isten csodái ott vannak a
mindennapjainkban.

Imádság: Istenünk, köszönjük a te csodáidat, amit mindennap
megtapasztalhatunk, ha figyelünk rád, és nyitott szemmel járunk. Ámen.

Isten csodálatos világában élünk, figyeljünk ezekre a csodákra.
Kathy Szilágyi (Michigan, USA)

IMÁDKOZZUNK A TENGERENTÚLON ÉLŐ MAGYAR HONFITÁRSAINKÉRT!


További információk a(z) Csendespercek levelezőlistáról