Csendes Percek május 11.

csendespercek at lists.ghost.hu csendespercek at lists.ghost.hu
2009. Május. 11., H, 03:41:01 CEST


                        2009. május 11. hétfő                         

Fil 2,12-18.

12 Ezért tehát, szeretteim, ahogyan mindenkor engedelmeskedtetek, nem
csupán jelenlétemben, hanem sokkal inkább most, távollétemben is,
félelemmel és rettegéssel munkáljátok üdvösségeteket, 13 mert Isten az,
aki munkálja bennetek mind az akarást, mind a cselekvést az ő
tetszésének megfelelően. 14 Zúgolódás és vonakodás nélkül tegyetek
mindent, 15 hogy feddhetetlenek és romlatlanok legyetek, Isten hibátlan
gyermekei az elfordult és elfajult nemzedékben, akik között ragyogtok,
mint csillagok a világban, 16 ha az élet igéjére figyeltek. Ezzel
dicsekszem majd a Krisztus napján, hogy nem futottam hiába, és nem
fáradtam hiába. 17 Sőt ha italáldozatul kiöntetem is a hitetekért
bemutatott áldozatban és szolgálatban, örülök, és együtt örülök
mindnyájatokkal; 18 de ugyanígy örüljetek ti is, és örüljetek velem
együtt.

                          TÚLÉLHETŐ HÉTFŐ
                           

Isten az, aki munkálja bennetek mind az akarást, mind a cselekvést az ő
tetszésének megfelelően. (Fil 2,13)

Nem szeretem a hétfőket. A hétfő a hosszú hét első napját jelenti,
amikor a munkahelyen lévő összes probléma visszatér. A "Magas
Vérnyomás" c. amerikai folyóirat leírja, hogy az agyvérzés és a
szívroham hétfőn sokkal gyakoribb, mint a hét többi napján. Az igazság
pillanata számomra egyik vasárnap este érkezett el, amikor megint
elkezdtem aggódni, hogy mi minden félre sikerülhet másnap a
munkahelyemen, ahol körbe leszek véve panasszal, gondokkal és negatív
emberekkel. Ahogy Istenre próbáltam bízni aggódásomat, eszembe jutott
hűsége a múltban, és ígéretei, ahogy biztonságban tartott, és erejét
adta, hogy napról-napra megmaradjunk.
Azóta a reggeli imádságaim átsegítenek a hétfőkön és egyéb nehéz
napokon, Isten kegyelmével képes vagyok nehéz körülmények között is
másképp reagálni.
Fil 2,13 azt mondja, hogy Isten munkálkodik bennünk, adja a vágyat és
az erőt, hogy azt tegyük, ami neki kedves. Tanulom, hogy kevesebbet
küszködjek, és jobban higgyek, hisz Isten adja az erőt, hogy még a
nehéz időkben is a jót tegyem. Isten kegyelme és irgalma megtart, és
mindennap megújul, a hétfőket is beleértve, hogy életünk minden
körülmények között fényesen ragyogjon.

Imádság: Istenünk, emlékeztess, hogy fogod a kezünket, és velünk jársz
minden nap. Ámen.

Istentől várom az erőt, vagy magamban bízok?
Era Pawlowski (Illinois, USA)

IMÁDKOZZUNK A STRESSZES HELYZETEKBEN DOLGOZÓKÉRT!


További információk a(z) Csendespercek levelezőlistáról