Csendes Percek március 26.

csendespercek at lists.ghost.hu csendespercek at lists.ghost.hu
2009. Már. 26., Cs, 03:41:04 CET


                     2009. március 26. csütörtök                      

Gal 6,1-10.

1 Testvéreim, ha valakit tetten is érnek valamilyen bűnben, ti, akik
lelki emberek vagytok, igazítsátok helyre az ilyet szelíd lélekkel. De
azért vigyázz magadra, hogy kísértésbe ne essél. 2 Egymás terhét
hordozzátok: és így töltsétek be a Krisztus törvényét. 3 Mert ha valaki
azt gondolja, hogy ő valami, jóllehet semmi, megcsalja önmagát. 4
Mindenki a saját tetteit vizsgálja meg, és akkor csakis a maga
tetteivel dicsekedhet, és nem a máséval. 5 Mert mindenki a maga terhét
hordozza. 6 Akit pedig az igére tanítanak, az minden javából részesítse
tanítóját. 7 Ne tévelyegjetek: Istent nem lehet megcsúfolni. Hiszen
amit vet az ember, azt fogja aratni is: 8 mert aki a testének vet, az a
testből arat majd pusztulást; aki pedig a Léleknek vet, a Lélekből fog
aratni örök életet. 9 A jó cselekvésében pedig ne fáradjunk el, mert a
maga idejében aratunk majd, ha meg nem lankadunk. 10 Ezért tehát, míg
időnk van, tegyünk jót mindenkivel, leginkább pedig azokkal, akik
testvéreink a hitben.

                           IGAZÁN TÖRŐDNI
                           

A jó cselekvésében pedig ne fáradjunk el, mert a maga idejében aratunk
majd, ha meg nem lankadunk. (Gal 6,9)

Veszélyeztetett fiatalok körében ötödik éve végzek önkéntes munkát a
belvárosban. Lelkesen fogtam hozzá, mert úgy éreztem, Isten ezt várja
tőlem. De néhány hét után mókuskerékben éreztem magam. A gyermekek
fegyelmezetlenek és engedetlenek voltak. Elbizonytalanodtam, valóban a
helyemen vagyok-e. De miután imádkoztam és önvizsgálatot tartottam,
folytattam.
Az évek során különleges kapcsolatot alakítottam ki minden egyes
gyermekkel, akik Istennek értékes ajándékai. Ahogy kimutattam a
fiatalok felé, hogy szeretem őket és törődöm velük, egyre többen jöttek
a központunkba.
Idén a csoport létszáma ugrásszerűen megnőtt. Nemrég, ahogy sorba
állítottam a gyerekeket, hogy a hazainduló buszra fölszálljunk, odakint
történt egy baleset. Megkértem néhányukat, hogy jöjjenek ki velem és
segítsenek. Miután elvégeztük a dolgunkat, rám néztek, és egyikük ezt
mondta: "Szeretünk." Azt hittem, tréfál. "Ugratsz?" - kérdeztem. "Nem,"
- mondta egy másik - "szeretünk; mert igazán törődsz velünk." Aznap
lefekvés után könnyezve mondtam köszönetet Istennek.

Imádság: Mennyei Atyánk, köszönjük a lehetőségeket, hogy megoszthatjuk
a tőled kapott szeretetet. Segíts megvallanunk megváltó kegyelmedet.
Ámen.

Soha ne adjuk föl! Szeressük felebarátainkat!
David D. Sharp (Texas, USA)

IMÁDKOZZUNK VALAKIÉRT, AKI ABBAHAGYTA SZOLGÁLATÁT!


További információk a(z) Csendespercek levelezőlistáról