Csendes Percek március 19.

csendespercek at lists.ghost.hu csendespercek at lists.ghost.hu
2009. Már. 19., Cs, 03:41:02 CET


                     2009. március 19. csütörtök                      

2Kor 3,2-4.

2 A mi levelünk ti vagytok, amely be írva szívünkbe, amelyet ismer és
olvas minden ember. 3 Mert nyilvánvaló, hogy ti Krisztusnak a mi
szolgálatunk által szerzett levele vagytok, amely nem tintával, hanem
az élő Isten Lelkével van felírva; és nem kőtáblára, hanem a szívek
hústábláira. 4 Ilyen bizodalmunk pedig a Krisztus által van Isten
iránt.

                          KRISZTUS LEVELEI
                          

Mert nyilvánvaló, hogy ti Krisztusnak a mi szolgálatunk által szerzett
levele vagytok, amely nem tintával, hanem az élő Isten Lelkével van
felírva; és nem kőtáblára, hanem a szívek hústábláira. (2Kor 3,3)

Izgatottan olvastam a nevemet a barátnőm kézírásával a borítékon.
Gyorsan feltéptem a ragasztásnál, és kibontottam a levelet. Amint
sorait olvastam, szinte hallottam texasi kiejtését, és magam előtt
láttam széles mosolyát. Majdnem éreztem erősen magához szorító ölelését
is, amint azt kérdezi, hogy megy sorom. Azt írta: "El tudod képzelni,
hogy a fiaink már gimnazisták?" Mély összetartozást éreztem a
barátnőmmel, és egyetértettem vele, észre sem vettük, hogy repül az
idő. Levelét olvasva olyannak tűnt, mintha itt lett volna mellettem.
Szavain keresztül éreztem jelenlétét.
Hívő emberként a Krisztus levele vagyunk. A Szentlélek
kitörölhetetlenül a szívünkbe írt egy üzenetet, egy különleges üzenetet
a világ számára. Mindnyájunkat egy-egy levélként küld az emberek közé.
Miközben kapcsolatunk van naponta embertársainkkal, Istent a személyes
kapcsolatok szintjén jelenítjük meg számukra. A Szentlélektől küldött
"levéllé" válunk, amely az embereknek lehetőséget teremt arra, hogy
Isten jelenlétét egészen sajátos módon tapasztalhassák meg.

Imádság: Köszönjük, Urunk, hogy szeretetedet a szívünkbe vésted. Add,
hogy megjelenítsük ezt ma szavainkkal és tetteinkkel. Ámen.

Krisztus szeretetlevele vagyunk a szeretetre éhező embereknek.
Gretchen Casey (Maine, USA)

IMÁDKOZZUNK TÁVOL ÉLŐ BARÁTAINKÉRT!


További információk a(z) Csendespercek levelezőlistáról