Csendes Percek április 16.

csendespercek at lists.ghost.hu csendespercek at lists.ghost.hu
2009. Ápr. 16., Cs, 03:41:02 CEST


                     2009. április 16. csütörtök                      

Kol 3,15-17.

15 Krisztus békessége uralkodjék a szívetekben, hiszen erre vagytok
elhíva az egy testben. És legyetek háládatosak. 16 A Krisztus beszéde
lakjék bennetek gazdagon úgy, hogy tanítsátok egymást teljes
bölcsességgel, és intsétek egymást zsoltárokkal, dícséretekkel, lelki
énekekkel; hálaadással énekeljetek szívetekben az Istennek. 17 Amit
pedig szóltok vagy cselekesztek, mind az Úr Jézus nevében tegyétek,
hálát adva az Atya Istennek őáltala.

                         KI FIGYEL MINKET?
                          

Jézus mondja: Ti vagytok a világ világossága. (Mt 5,14)

Néhány évvel ezelőtt, külföldön tanuló diákként sokat szomorkodtam, és
honvágyam volt. A tanulmányaim nehezebbnek bizonyultak, mint amire
számítottam. Egyik reggel különösen le voltam törve, és úrrá lett
rajtam az önsajnálat, amikor valami kopogásra lettem figyelmes.
Kinéztem az ablakon, és egy fiatal, vak nőt láttam meg. A kopogó hang a
botjától származott, amint a járdán kereste vele az utat.
Sérültsége ellenére határozottan haladt előre. Ennek a fiatal nőnek a
példája nagyon bátorító volt számomra, hogy folytassam a
tanulmányaimat, és időben be is fejezzem az iskolát.
Jézus arra hív minket, hogy bármely feladatot mindig a legnagyobb
igyekezettel végezzünk. Soha nem tudhatjuk, hogy ki figyel minket:
valaki, akit betegség vert le, egy munkatárs, aki anyagi gondokkal
küzd, egy elcsüggedt fiatal, aki nem talál munkát, egy házassági
problémákkal küzdő pár, vagy akár egy aggodalomtól letört családtagunk.
Nekik, akárcsak másoknak, bátorításra és ösztönzésre lehet szükségük,
amit a mi példánkból is meríthetnek. Pontosan erre emlékeztet bennünket
Jézus: "Ti vagytok a világ világossága!"

Imádság: Istenünk, hálát adunk azokért, akik nehéz pillanatainkban
ösztönöznek minket. Add, hogy mi is buzdíthassunk másokat szereteted
által. Ámen.

Valakinek a sötétben a mi világosságunkra van szüksége.
J. Emmette Weir (Bahamák)

IMÁDKOZZUNK AZ OTTHONUKTÓL ÉS CSALÁDJUKTÓL TÁVOL TANULÓ DIÁKOKÉRT!


További információk a(z) Csendespercek levelezőlistáról