Csendes Percek november 26.

[csendespercek at lists.ghost.hu]

                      2008. november 26. szerda                       

Zsid 12,1-13.

1 Ezért tehát mi is, akiket a bizonyságtevőknek akkora fellege vesz
körül, tegyünk le minden ránk nehezedő terhet, és a bennünket
megkörnyékező bűnt, és állhatatossággal fussuk meg az előttünk levő
pályát. 2 Nézzünk fel Jézusra, a hit szerzőjére és beteljesítőjére, aki
az előtte levő öröm helyett - a gyalázattal nem törődve - vállalta a
keresztet, és az Isten trónjának a jobbjára ült. 3 Gondoljatok rá, aki
ilyen ellene irányuló támadást szenvedett el a bűnösöktől, hogy
lelketekben megfáradva el ne csüggedjetek.
4 Mert a bűn ellen való harcban még nem álltatok ellen egészen a vérig,
5 és elfeledkeztetek a bátorításról, amely nektek mint fiaknak szól:
"Fiam, ne vesd meg az Úr fenyítését, és ne csüggedj el, ha megfedd
téged, 6 mert akit szeret az Úr, azt megfenyíti, és megostoroz
mindenkit, akit fiává fogad." 7 Szenvedjétek el a fenyítést, hiszen úgy
bánik veletek az Isten, mint fiaival. Hát milyen fiú az, akit nem
fenyít az apja? 8 Ha pedig fenyítés nélkül maradtok, amelyben mindenki
részesül, fattyak vagytok, nem pedig fiak. 9 Azután: testi apáink
fenyítettek minket, és tiszteletben tartottuk őket, nem kell-e sokkal
inkább engedelmeskednünk a lelkek Atyjának, hogy éljünk? 10 Mert ők
rövid ideig, a saját elgondolásuk szerint fenyítettek, ő pedig javunkra
teszi ezt, hogy szentségében részesüljünk. 11 Pillanatnyilag ugyan
semmiféle fenyítés nem látszik örvendetesnek, hanem keservesnek, később
azonban az igazság békességes gyümölcsét hozza azoknak, akik
megedződtek általa.
12 Ezért tehát a lankadt kezeket és a megroskadt térdeket erősítsétek
meg, 13 és egyenes ösvényen járjatok, hogy a sánta meg ne botoljon,
hanem inkább meggyógyuljon.

                         KÖZÖS TÖRTÉNETÜNK
                          

Hálát adok az én Istenemnek, valahányszor megemlékezem rólatok, és
mindenkor minden könyörgésemben örömmel imádkozom mindnyájatokért. (Fil
1,3-4)

Nagyapám éppen a '97-es Hálaadás előtt hunyt el. Családunk nagy
veszteségként élte ezt meg, de ahogy összegyűltünk az ünnepi asztalnál,
valami nagyon kedves dolog történt. A temetésre érkezett régi családi
barátok csatlakoztak hozzánk az étkezésnél. Nagyapám hiányában apám
mondta az asztali áldást, és bár a szokásos együttlét másnak tűnt,
mégis ismerősek voltak a szavak és a szándék.
Valaki elkezdett régi történeteket mesélni. Eleinte nagyapám körül
keringtek a gondolatok, de ahogy mindenki mondott valamit rég letűnt
ünnepekről, lassanként rólunk, mindnyájunkról szóltak az elmondottak.
Arra gondoltam, nagyapám milyen büszke lenne a családjára, hogy a
történetek továbbra is összekötnek bennünket.
Az Isten népének közös története hasonló. Ami összeköt bennünket,
sokkal erősebb, mint ami szétválaszt. Az együttléteinkben
megtapasztalható szeretet ugyanolyan fontos, mint a tetteink. Isten
gyermekeiként testvérként egymás mellett is megtaláljuk helyünket.

Imádság: Istenünk, köszönjük, hogy Krisztus által részesei lehetünk a
te történetednek. Segíts, hogy ebben a közösségben asztalodnál mindenki
megtalálja a helyét. Ámen.

Isten megterített asztalánál mindenkinek van helye.
Shane Stanford (Mississippi, USA)

IMÁDKOZZUNK A GYÁSZOLÓ CSALÁDOKÉRT!