Csendes Percek március 30.

[csendespercek at lists.ghost.hu]

                      2008. március 30. vasárnap                      

Lk 10,25-37.

25 Ekkor előállt egy törvénytudó, hogy megkísértse Jézust, és ezt
kérdezte: "Mester, mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?" 26 Ő
pedig ezt mondta neki: "Mi van megírva a törvényben? Hogyan olvasod?"
27 Ő pedig így válaszolt: "Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes
szívedből, teljes lelkedből, teljes erődből és teljes elmédből, és
felebarátodat, mint magadat." 28 Jézus ezt mondta neki: "Helyesen
feleltél: tedd ezt, és élni fogsz." 29 Ő viszont igazolni akarta magát,
és megkérdezte Jézustól: "De ki a felebarátom?" 30 Válaszul Jézus ezt
mondta neki: "Egy ember ment le Jeruzsálemből Jerikóba, és rablók
kezébe esett, akik kifosztották, meg is verték, azután félholtan
otthagyva elmentek. 31 Történetesen egy pap ment azon az úton, de
amikor meglátta, elkerülte. 32 Hasonlóképpen egy lévita is odaért arra
a helyre, és amikor meglátta, ő is elkerülte. 33 Egy úton lévő
samaritánus pedig, amikor odaért hozzá és meglátta, megszánta; 34
odament, olajat és bort öntött sebeire, és bekötötte azokat. Aztán
feltette őt a saját állatára, elvitte egy fogadóba, és ápolta. 35
Másnap elővett két dénárt, odaadta a fogadósnak, és azt mondta neki:
Viselj rá gondot, és ha valamit még ráköltesz, amikor visszatérek,
megadom neked. 36 Mit gondolsz, e három közül ki volt a felebarátja a
rablók kezébe esett embernek?" 37 Ő így felelt: "Az, aki irgalmas volt
hozzá." Jézus erre ezt mondta neki: "Menj el, te is hasonlóképpen
cselekedj."

                                ÚTON
                                

A király így felel majd nekik: Bizony mondom néktek, amikor megtettétek
ezeket akárcsak eggyel is a legkisebb atyámfiai közül, velem tettétek
meg. (Mt 25,40)

Egyszer családommal késve siettünk a templomba. Az út mellett
észrevettem egy arccal lefelé fekvő embert. Nem volt rajta se ing, se
cipő, és a hátán karcolások voltak. Lelassítottam, hogy megálljak, és
segítsek, de aztán továbbhajtottam, mert késésben voltunk. Egyébként
sem ismertem, és aggódtam biztonságunkért. Gondoltam, majd valaki más
megáll segíteni.
Ahogy elhaladtunk, visszapillantó tükrömből láttam, senki sem állt meg.
Összeszedtem az okokat, mért nem kell visszamennem, de ezek csak
kifogások voltak. Hamarosan megfordultam, és visszamentem, hogy
segítséget nyújtsak.
Igen, aggódtam, nyugtalan voltam, féltem, hogy becsapnak, és valami
történik velem és családommal. De ebben a pillanatban két elvet hagytam
figyelmen kívül: Humanitárius és keresztyén kötelességünk is segítenünk
azokon, akiknek szükségük van rá, bármi is lesz a következménye. Ennél
is fontosabb, hogy sosem vagyunk egyedül. Isten mindig velünk van.

Imádság: Istenünk, csendesítsd le aggodalmainkat, ha másokon
segíthetünk. Add, hogy mindig készek legyünk szereteted, kedvességed és
irgalmad megmutatni. Ámen.

Ha én nem vagyok kész, ki fog segíteni?
Ruben G. Garza (Texas, USA)

IMÁDKOZZUNK A MAI IRGALMAS SAMARITÁNUSOKÉRT!