Csendes Percek február 12.

csendespercek at lists.ghost.hu csendespercek at lists.ghost.hu
2008. Feb. 12., K, 03:41:02 CET


                        2008. február 12. kedd                        

Róm 5,1-11.

1 Mivel tehát megigazultunk hit által, békességünk van Istennel a mi
Urunk Jézus Krisztus által. 2 Őáltala kaptuk hitben a szabad utat ahhoz
a kegyelemhez, amelyben vagyunk, és dicsekszünk azzal a reménységgel
is, hogy részesülünk az Isten dicsőségében. 3 De nem csak ezzel
dicsekszünk, hanem a megpróbáltatásokkal is, mivel tudjuk, hogy a
megpróbáltatás munkálja ki az állhatatosságot, 4 az állhatatosság a
kipróbáltságot, a kipróbáltság a reménységet; 5 a reménység pedig nem
szégyenít meg, mert szívünkbe áradt az Isten szeretete a nekünk adatott
Szentlélek által. 6 Mert amikor még erőtlenek voltunk, a rendelt időben
halt meg Krisztus értünk, istentelenekért. 7 Hiszen még az igazért is
aligha halna meg valaki, bár a jóért talán még vállalja valaki a
halált. 8 Isten azonban abban mutatta meg rajtunk a szeretetét, hogy
Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor bűnösök voltunk. 9 Ha tehát
már most megigazított minket az ő vére által, még inkább meg fog
menteni minket a haragtól. 10 Mert ha akkor, mikor ellenségei voltunk,
megbékéltetett minket az Isten önmagával Fia halála által, akkor miután
megbékéltettünk, még inkább üdvözíteni fog élete által. 11 Sőt
ezenkívül még dicsekszünk is az Istennel a mi Urunk Jézus Krisztus
által, aki által részesültünk a megbékélés ajándékában.

                          TÖKÉLETES SZERETET                          



Most azért megmarad a hit, a remény, a szeretet, e három; ezek közül
pedig a legnagyobb a szeretet. (1Kor 13,13)


Nemrégiben láttam egy érdekes tv-interjút. A riportalany egy 83 éves nő
volt, akinek hosszú és érdekes politikusi pályafutásáról, valamint
magánéletéről esett szó. Az idős hölgy tisztán és intelligensen
válaszolt a riporter kérdéseire, míg végül a keresztyén hit került
szóba. A hölgy - pillanatnyi csend után - a következőket mondta: A hit
személyiségem fontos része, az én vesszőm és botom. Apám szigorú, régi
vágású kálvinista volt, aki mindent bűnösnek tartott. Ma már nem
ilyennek ismerem az Urat. Isten nem a büntetés, hanem a szeretet és az
igazságosság Istene. 
Szavainak hatására elgondolkodtam a saját hitemen. Az biztos, hogy a
hitem mindig reménységgel tölt el. Hit nélkül nincs remény. Hitem
biztonságot ad, még ha időről-időre kétségek merülnek is fel bennem.
Isten és a Biblia dolgait illetően nincsenek kételyeim, de saját
magammal kapcsolatban annál inkább. Elég jó vagyok? Megérdemlem Isten
szeretetét? Ez a beszélgetés rádöbbentett, hogy az ő szeretetét nem
kell kiérdemelnem. Mindnyájunkra vonatkozik Isten elfogadó kegyelme és
magához ölelő szeretete.


Imádság: Reménység és öröm Istene, köszönjük, hogy olyannak szeretsz
minket, amilyenek vagyunk. Ámen.


Higgy az Úrban! Ő is bízik benned! 
Laila Geitz (Vestby, Norvégia) 


IMÁDKOZZUNK AZOKÉRT, AKIK CSUPÁN A BÜNTETŐ ISTENT ISMERIK!



_____________________________

Hirdetés:


A Kálvin János Presbiteri Misszió fenntartásában működő Arany Alkony
Idősek Otthona (Budapest és Törökbálint székhellyel) folyamatosan
munkalehetőséget kínál keresztyén elkötelezettségű szociális gondozók
és segédápolók részére.
Tekintettel arra, hogy az Arany Alkony Idősek Otthonaiban közel 600
ilyen végzettségű ember alkalmazása folyik – és további helyek
betöltése szükséges – folyamatosan hirdetünk meg állásokat a
fenti beosztásokban és munkahelyekre. 
Szakképesítéssel nem rendelkezőknek segítünk a szükséges végzettség
megszerzésében. 
Ha ismeretségi köreikbe tartoznak olyanok, akik szívesen végeznék ezt a
munkát, kérjük, adják tovább nekik ennek a lehetőségnek a hírét. 
A jelentkezéseket és a fentiekkel kapcsolatos érdeklődő üzeneteiket a
következő email-címre várjuk: kjpm01 at t-online.hu


Budapest, 2008. 02. 11. 

a Kálvin János Presbiteri Misszió elnöksége



További információk a(z) Csendespercek levelezőlistáról