Csendes Percek február 2.

csendespercek at lists.ghost.hu csendespercek at lists.ghost.hu
2008. Feb. 2., Szo, 03:41:02 CET


                       2008. február 2. szombat                       

1Kor 2,6-16.

6 A tökéletesek között azonban mi is bölcsességet szólunk, de nem e
világnak, sem e világ múlandó fejedelmeinek bölcsességét, 7 hanem Isten
titkos bölcsességét szóljuk, azt az elrejtett bölcsességet, amelyet az
Isten öröktől fogva elrendelt a mi dicsőségünkre. 8 Ezt e világ
fejedelmei közül senki sem ismerte fel, mert ha felismerték volna, a
dicsőség Urát nem feszítették volna meg. 9 Hanem hirdetjük, amint meg
van írva: "Amit szem nem látott, fül nem hallott, és ember szíve meg
sem sejtett", azt készítette el az Isten az őt szeretőknek. 10 Nekünk
pedig kinyilatkoztatta Isten a Lélek által; mert a Lélek mindent
megvizsgál, még Isten mélységeit is. 11 Mert ki ismerheti meg az
emberek közül azt, ami az emberben van? Egyedül az emberi lélek, amely
benne lakik. Ugyanígy azt sem ismerheti senki, ami Istenben van, csak
Isten Lelke. 12 Mi pedig nem a világ lelkét kaptuk, hanem az Istenből
való Lelket, hogy megismerjük mindazt, amit Isten ajándékozott nekünk.
13 Ezeket hirdetjük is, de nem emberi bölcsességből tanult szavakkal,
hanem a Lélektől jött tanítással, a lelki dolgokat a lelki embereknek
magyarázva. 14 A nem lelki ember pedig nem fogadja el az Isten Lelkének
dolgait, mert ezeket bolondságnak tekinti, sőt megismerni sem képes:
mert csak lelki módon lehet azokat megítélni. 15 A lelki ember azonban
mindent megítél, de őt senki sem ítéli meg. 16 Mert ki ismerte meg úgy
az Úr gondolatát, hogy őt kioktathatná? Bennünk pedig Krisztus értelme
van.

                            ISTEN CÉLJA
                             

Jézus így válaszolt neki: "Amit én teszek, most még nem érted, de
később majd megérted." (Jn 13,7)

Régebben csodálkoztam, miért nem voltak fogékonyabbak az apostolok.
Követték Jézust, de néha nem értették teljesen, amit mondott vagy tett.
Ahogy öregszem, egyre jobban értem, miért voltak sokszor képtelenek
fölfogni Isten célját. Jézus békeüzenete váratlan volt, alázatos
cselekedetei szemben álltak a kor társadalmi szokásaival. Példázatokban
beszélt; egyszerűen élt. Mégis, amit tett, az Isten országának
megalapításához vezetett.
Néha saját életemben is olyan buzgón próbálom megválaszolni a kérdést -
"Mit jelent mindez?", - hogy szem elől tévesztem a finom utalásokat,
amelyek számomra Isten célját világítanák meg. Elmulasztok megtenni
apró kedvességeket, mert azt hiszem, hogy a világot csak nagy
cselekedettel lehet jobbá tenni. Elszántan várok egy nagy
kinyilatkoztatásra, hogy nem hallom meg Isten halk hangját a hétköznapi
helyzetekben.
Most már értem, hogy Isten célja az életemmel nagy és kis jeleken
keresztül egyaránt föltárul. Próbálom mindennapi helyzetekben
engedelmesen követni az utat, amit Isten jelölt ki számomra. Bízom
benne, hogy később megértem, miként illeszkedik ez Isten nagy tervébe.

Imádság: Istenünk, segíts, hogy bízzunk céljaidban, amelyek föltárulnak
az életünkben. Ámen.

Isten a részletekben munkálkodik, amikből a teljes kép összeáll.
Maureen Pratt (Kalifornia, USA)

IMÁDKOZZUNK ÉS ENGEDELMESKEDJÜNK AKKOR IS, HA NEM ÉRTÜNK MINDENT!


További információk a(z) Csendespercek levelezőlistáról