Csendes Percek december 9.

csendespercek at lists.ghost.hu csendespercek at lists.ghost.hu
2008. Dec. 9., K, 03:41:02 CET


                        2008. december 9. kedd                        

Ef 3,1-6.

1 Ezért vagyok én, Pál, a Krisztus Jézus foglya értetek, a pogányokért.
2 Ha ugyan hallottatok az Isten kegyelme megbízásáról, amelyet nekem
adott a ti javatokra, 3 amikor kijelentésével ismertette meg velem a
titkot, ahogy előbb röviden megírtam. 4 Ha elolvassátok, megtudhatjátok
belőle, hogyan értem én a Krisztus titkát, 5 amely más nemzedékek
idején nem vált ismertté az emberek fiai előtt úgy, ahogyan most
kijelentette szent apostolainak és prófétáinak a Lélek által: 6 hogy
tudniillik a pogányok örököstársaink, velünk egy test, és velünk együtt
részesek az ígéretben is Krisztus Jézusért az evangélium által.

                             KÖZÖS ALAP
                             

Azért adatott tehát az ígéret a hit alapján, hogy kegyelemből legyen,
és így bizonyos legyen az ígéret Ábrahám minden utóda számára: nem csak
a törvény alatt élőknek, hanem az Ábrahám hitét követőknek is. (Róm
4,16)

Gyülekezetünk kiadott egy adventi könyvecskét napi olvasmányokkal, amit
a közösségen belül terjesztettünk. Meginterjúvoltak gyülekezeti
tagokat, akik elmondták hitélményeiket. Sok történetben olvashattuk,
hogy "az egyházban nőttem fel". Úgy éreztem, az olvasók könnyen azt
hihetik, hogy "az egyházban felnőni" az Istenről való ismeretszerzés
alapvető módja.
Mivel magam azonban nem keresztyén környezetben nőttem fel, meg akartam
osztani a jó hírt, amit az Ef 3,6-ban találtam, hogy azok, akik az
egyházban nőttek fel és azok, akik sosem hallottak Isten szeretetéről,
egyformák Isten szemében. Mivel emberek tanúságot tettek nekem
hitükről, megismerhettem Isten szeretetét és ugyanazt az isteni
örökséget vallhatom magaménak, mint ők.
Nem számít, milyen a hátterünk, Isten előtt a hit által örökösként
állunk. Micsoda pompás ígéret! Amikor Istent kerestem, elém jött. Más
keresztyének örököstársaként ismerhetem Isten szeretetét, és
osztozhatom ígéreteiben.

Imádság: Atyám, köszönöm azokat, akik bizonyságot tettek nekem
szeretetedről, és így megtudhattam, hogy a gyermeked vagyok. Ámen.

Valakinek ma rám van szüksége, hogy Istenről beszéljek neki.
Doris Light (Észak-Karolina, USA)

IMÁDKOZZUNK AZ EGYHÁZON KÍVÜLI EMBEREKÉRT!


További információk a(z) Csendespercek levelezőlistáról