Csendes Percek október 20.

[csendespercek at lists.ghost.hu]

                      2007. október 20. szombat                       

Zsolt 27.

1 Dávidé. Világosságom és segítségem az ÚR, kitől félnék? Életemnek
ereje az ÚR, kitől rettegnék?
2 Ha rám támadnak is a gonoszok, szorongató ellenségeim, hogy
marcangoljanak engem, majd megbotlanak, és elesnek.
3 Ha egy egész tábor jön is ellenem, nem fél a szívem. Ha háború tör is
rám, én akkor is bizakodom.
4 Egy dolgot kérek az ÚRtól, azért esedezem: hogy az ÚR házában
lakhassam egész életemben; láthassam, milyen jóságos az ÚR, és
gyönyörködhessem templomában.
5 Megóv engem sátrában a veszedelem napján. Elrejt sátra mélyén, magas
kősziklára helyez engem.
6 Így hát fölemelt fővel állok ellenségeim között, ezért örvendezve
mutatok be áldozatot az ÚR sátrában, és éneket zengek az ÚRnak.
7 Halld meg, URam, hívó hangomat! Könyörülj rajtam, hallgass meg!
8 Ha ezt mondod: Járuljatok színem elé! - szívem így válaszol: Színed
elé járulok, URam!
9 Ne rejtsd el előlem orcádat, ne utasítsd el haragosan szolgádat! Te
vagy az én segítségem, ne vess el, ne hagyj el, szabadító Istenem!
10 Ha apám, anyám elhagyna is, az ÚR magához fogad engem.
11 URam, taníts meg utadra, vezess a helyes ösvényen, mert ellenségeim
vannak!
12 Ne dobj oda ellenségeim indulatának, mert hamis tanúk támadtak rám,
bosszút lihegnek.
13 De én hiszem, hogy még meglátom az ÚR jóságát az élők földjén.
14 Reménykedj az ÚRban, légy erős és bátor szívű, reménykedj az ÚRban!

                           A BIZTOS PONT
                            

Színed elé járulok, Uram! (Zsolt 27,8)

A repülőút felénél tarthattunk. Letettem a könyvemet, hogy elmélkedjek
egy kicsit az olvasottakon. Az ablakon kitekintve egy gyönyörű
naplementét láttam. A horizont fakó narancsszínű szalagnak tűnt,
melyben egybemosódtak a halványsárga és az egészen mély sötétkék
színek. Gondolataim arra a csodálatos szépségre terelődtek, amellyel
Isten körbevesz bennünket.
Ahogy leszállt az éj és lassan a fényszalag egyre kisebbedett,
tekintetemmel követtem a színeket a fekete éjszakában. Ott ragyogott
magányosan az égbolton egy csillag. Életünkben Isten állandó jelenlétét
juttatta eszembe. Tovább bámultam a csillagot, és közben Isten jóságán
töprengtem. Amint a gép délkelet felé fordult, a látóhatár csíkja
beleveszett a sötétségbe, és a csillagot szem elől vesztettem. Milyen
gyakran történt ez már meg az életemben? Hányszor fordultam már el az
Istentől és utána sötétségbe kerültem, és kétségbeestem?
Aztán a gép újabb fordulatot tett. A látóhatár színesedni kezdett és a
magányos csillag újra feltűnt. Az nem mozdult el a helyéről, én viszont
igen. Isten sem fordul el tőlünk. Ő állandó, mindig szemmel tart
minket, mindig vár ránk, mindig készen áll, hogy ránk ragyogjon, amikor
az ő arcát keressük.

Imádság: Istenem, hadd forduljunk szívünkkel feléd, hogy állandó
jelenléted tudatában élhessünk. Ámen.

Rohanó világunkban Isten az egyetlen biztos pont.
Price I. McLean (Virginia, USA)

IMÁDKOZZUNK AZ ÜZLETI ÚTON LÉVŐKÉRT!