Csendes Percek március 8.

csendespercek at lists.ghost.hu csendespercek at lists.ghost.hu
2007. Már. 8., Cs, 03:41:02 CET


                      2007. március 8. csütörtök                      

1Jn 4,7-12.

7 Szeretteim, szeressük egymást; mert a szeretet Istentől van, és aki
szeret, az Istentől született, és ismeri Istent; 8 aki pedig nem
szeret, az nem ismerte meg az Istent; mert Isten szeretet. 9 Abban
nyilvánul meg Isten hozzánk való szeretete, hogy egyszülött Fiát küldte
el Isten a világba, hogy éljünk őáltala. 10 Ez a szeretet, és nem az,
ahogy mi szeretjük Istent, hanem az, hogy ő szeretett minket, és
elküldte a Fiát engesztelő áldozatul bűneinkért. 11 Szeretteim, ha így
szeretett minket Isten, akkor mi is tartozunk azzal, hogy szeressük
egymást. 12 Istent soha senki sem látta: ha szeretjük egymást, Isten
lakik bennünk, és az ő szeretete lett teljessé bennünk.

                       SZERETET ÉS VILÁGOSSÁG
                       

Ez pedig az az üzenet, amelyet tőle hallottunk, és hirdettünk nektek,
hogy az Isten világosság, és nincs benne semmi sötétség. (1Jn 1,5)

Kétségbeesetten igyekeztem tanulni a szeretetet. Amikor Istenhez
fordultam segítségért, egy kép tárult elém. Az 1Jn 1,5 azt mondja, hogy
az Isten világosság, az 1Jn 4,8 szerint pedig Isten a szeretet. Ha ő
világosság és szeretet, talán a világosság tanulmányozásával
megtanulhatok szeretni.
Mind a fény, mind a szeretet melegséget ad, gyógyulást és növekedést
eredményez. A világosság mindenütt fénylik, megkülönböztetés nélkül,
nem szükséges bizonyos feltételeket megteremteni hozzá. Hasonlóképpen,
ha szeretek, minden időben szeretek, akkor is, ha nem értek egyet a
másik emberrel, vagy ha nem felel meg elvárásaimnak.
Az Isten szeretet. Ha ismerjük őt, és világosságában járunk, szeretjük
a másik embert. Segít, ha egyértelmű előttem, mi a szeretet. De
magamtól nem vagyok képes szeretni. Szükségem van az ő világosságára és
szeretetére, hogy átáradjon rajtam keresztül. Időt vett igénybe, míg
megtanultam szeretni, de örömmel fedeztem fel, hogy a gyógyulás, a
növekedés és a világosság eszköze lehetek a kapcsolataimban. Ez
mindannyiunk megtapasztalása lehet, ha engedünk Isten tanításának.

Imádság: Drága Istenünk, taníts minket, hogy a te világosságodban
időzzünk, és engedjük, hogy a világosság átáradjon rajtunk keresztül a
többi emberre. Ámen.

Hogyan közvetíthetem Isten világosságát és szeretetét?
Robert C. Cavenisch (Kentucky, USA)

IMÁDKOZZUNK AZOKÉRT, AKIK NEHEZEN TUDNAK SZERETNI!


További információk a(z) Csendespercek levelezőlistáról