Csendes Percek július 22.

csendespercek at lists.ghost.hu csendespercek at lists.ghost.hu
2007. Júl. 22., V, 03:41:01 CEST


                      2007. július 22. vasárnap                       

Ef 5,8-17.

5 Hiszen jól tudjátok, hogy egyetlen paráznának, tisztátalannak vagy
nyerészkedőnek, azaz bálványimádónak sincs öröksége a Krisztus és az
Isten országában. 6 Senki meg ne tévesszen titeket üres beszédével,
hiszen éppen ezekért sújtja Isten haragja az engedetlenség fiait. 7 Ne
vegyetek tehát részt ezekben. 8 Mert egykor sötétség voltatok, most
azonban világosság vagytok az Úrban: éljetek úgy, mint a világosság
gyermekei. 9 A világosság gyümölcse ugyanis csupa jóság, igazság és
egyenesség. 10 Ítéljétek meg tehát, mi kedves az Úrnak, 11 és ne
vegyetek részt a sötétség haszontalan cselekedeteiben, hanem inkább
leplezzétek le ezeket. 12 Mert amiket titokban tesznek, azokról még
beszélni is szégyen, 13 de mindaz, amit a világosság leleplez,
nyilvánvalóvá lesz. 14 Mert minden, ami nyilvánvalóvá lett, az világos.
Ezért mondja: "Ébredj fel, aki alszol, támadj fel a halálból, és
felragyog neked a Krisztus."
15 Jól vigyázzatok tehát, hogyan éltek; ne esztelenül, hanem bölcsen,
16 kihasználva az alkalmas időt, mert az idők gonoszak. 17 Éppen azért:
ne legyetek meggondolatlanok, hanem értsétek meg, mi az Úr akarata.

                             LÁMPATARTÓ
                             

Jézus ismét megszólalt, és ezt mondta nekik: "Én vagyok a világ
világossága: aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az
élet világossága." (Jn 8,12)

Gyerekkoromban, amikor édesapám szerelt valamit, gyakran én tartottam
neki a lámpát. Mindig úgy éreztem, hogy amit én csinálok, az nem
fontos, és már alig vártam azt a napot, amikor majd nekem tartja valaki
a fényforrást. Azóta már én végzem a szerelést, és most már tudom,
mennyire fontos, hogy valaki tartsa a lámpát, mert fény nélkül nem
tudom a munkát elvégezni.
Jézus azt mondta: "Én vagyok a világ világossága" (Jn 8,12), és azt is
mondta, hogy "Ti vagytok a világ világossága" (Mt 5,14). Nekünk Jézus
lámpatartóivá kell lennünk, hiszen Isten üzenetének fényét hordozni
minden hívő kötelessége.
Visszatekintve, úgy érzem, hogy nagy megtiszteltetés volt édesapámnak
tartani a lámpát, de az én Mennyei Atyám fényét hordozni az igazi
kiváltság és áldás.

Imádság: Mennyi Atyánk, köszönjük a világosságot, ami képessé tesz
minket arra, hogy lássunk. Add, hogy a te világosságodat másokkal is
meg tudjuk osztani. Ámen.

Minden keresztyén fénye segít, hogy a világ megláthassa Istent.
Delbert Harmon (Ohio, USA)

IMÁDKOZZUNK AZOKÉRT, AKI ÚGY ÉRZIK, AZ Ő MUNKÁJUK NEM FONTOS!


További információk a(z) Csendespercek levelezőlistáról