Csendes Percek december 23.

csendespercek at lists.ghost.hu csendespercek at lists.ghost.hu
2007. Dec. 23., V, 03:41:02 CET


                     2007. december 23. vasárnap                      

1Jn 4,7-21.

7 Szeretteim, szeressük egymást; mert a szeretet Istentől van, és aki
szeret, az Istentől született, és ismeri Istent; 8 aki pedig nem
szeret, az nem ismerte meg az Istent; mert Isten szeretet. 9 Abban
nyilvánul meg Isten hozzánk való szeretete, hogy egyszülött Fiát küldte
el Isten a világba, hogy éljünk őáltala. 10 Ez a szeretet, és nem az,
ahogy mi szeretjük Istent, hanem az, hogy ő szeretett minket, és
elküldte a Fiát engesztelő áldozatul bűneinkért. 11 Szeretteim, ha így
szeretett minket Isten, akkor mi is tartozunk azzal, hogy szeressük
egymást. 12 Istent soha senki sem látta: ha szeretjük egymást, Isten
lakik bennünk, és az ő szeretete lett teljessé bennünk. 13 Abból
tudjuk, hogy benne maradunk, és ő mibennünk, hogy a maga Lelkéből adott
nekünk. 14 És mi láttuk, és mi teszünk bizonyságot arról, hogy az Atya
elküldte a Fiát a világ üdvözítőjéül. 15 Ha valaki vallja, hogy Jézus
Isten Fia, abban Isten marad, ő pedig Istenben; 16 és mi ismerjük és
hisszük azt a szeretetet, amellyel Isten szeret minket. Isten szeretet,
és aki a szeretetben marad, az Istenben marad, és Isten is őbenne. 17
Abban lett teljessé a szeretet közöttünk, hogy bizalommal tekinthetünk
az ítélet napja felé, mert ahogyan ő van, úgy vagyunk mi is ebben a
világban. 18 A szeretetben nincs félelem, sőt a teljes szeretet kiűzi a
félelmet; mert a félelem gyötrelemmel jár, aki pedig fél, nem lett
tökéletessé a szeretetben. 19 Mi tehát azért szeretünk, mert ő előbb
szeretett minket. 20 Ha valaki azt mondja: "Szeretem Istent", a
testvérét viszont gyűlöli, az hazug, mert aki nem szereti a testvérét,
akit lát, nem szeretheti Istent, akit nem lát. 21 Azt a parancsolatot
is kaptuk tőle, hogy aki szereti Istent, szeresse a testvérét is.

                              JÓ ADNI
                               

Ez a szeretet, és nem az, ahogy mi szeretjük Istent, hanem az, hogy ő
szeretett minket, és elküldte a Fiát engesztelő áldozatul bűneinkért.
(1Jn 4,10)

Miután nagyapám meghalt, apám tizenévesként "a ház feje" lett a hat
testvére számára. A gimnáziumból kimaradt, és dolgozni kezdett, hogy a
család együtt maradhasson. Anyám is kimaradt az iskolájából, miután az
édesanyja meghalt. Ő vigyázott testvéreire, akik közül az egyik még
pelenkás volt. A szüleim mindketten nehéz feladatot vállaltak fiatal
korukban.
Közeli rokonságomból senki sem végzett egyetemet, de én a fejembe
vettem, hogy szeretnék továbbtanulni. A szüleim támogatták az álmom.
Anya újra dolgozni kezdett, és ők együtt küzdöttek azért, hogy vágyam
teljesüljön. Soha nem voltak vonakodóak, soha nem panaszkodtak a
nehézségre, pedig az volt. Hű keresztyénként megmutatták nekem, mit
jelent mélyen és áldozatokra készen szeretni.
Isten mindenkinek megadja ezt a lehetőséget, hiszen kapcsolatokban
élünk, ahol szeretünk, és minket is szeretnek. A szeretet áldozatokat
hoz másoknak, és segíti a jólétüket. A szeretet felépít, gondoskodik és
kezdeményezi a jót. A szeretet szabadon ad mások javára.

Imádság: Istenünk, köszönjük Jézus ajándékát. Minden nap segíts úgy
szeretni, ahogy te szeretsz minket. Ámen.

Istenhez jobban hasonlítunk, ha egymásért áldozatot hozunk.
Jennifer Grove Bryan (Kansas, USA)

IMÁDKOZZUNK A FIATALOKÉRT, AKIKNEK KOMOLY CSALÁDI FELADATAIK VANNAK!


További információk a(z) Csendespercek levelezőlistáról