Csendes Percek december 14.

csendespercek at lists.ghost.hu csendespercek at lists.ghost.hu
2007. Dec. 14., P, 03:41:01 CET


                      2007. december 14. péntek                       

Lk 2,25-35.

25 Íme, élt egy ember Jeruzsálemben, akinek Simeon volt a neve. Igaz és
kegyes ember volt, várta Izráel vigasztalását, és a Szentlélek volt
rajta. 26 Azt a kijelentést kapta a Szentlélektől, hogy nem hal meg
addig, amíg meg nem látja az Úr Krisztusát. 27 A Lélek indítására
elment a templomba, és amikor a gyermek Jézust bevitték szülei, hogy
eleget tegyenek a törvény előírásainak, 28 akkor karjába vette, áldotta
az Istent, és ezt mondta: 29 "Most bocsátod el, Uram, szolgádat
beszéded szerint békességgel, 30 mert meglátták szemeim üdvösségedet,
31 amelyet elkészítettél minden nép szeme láttára, 32 hogy megjelenjék
világosságul a pogányoknak, és dicsőségül népednek, Izráelnek." 33 Apja
és anyja csodálkoztak a róla mondottakon, 34 Simeon pedig megáldotta
őket, és ezt mondta anyjának, Máriának: "Íme, ő sokak elesésére és
felemelésére rendeltetett Izráelben, és jelül, amelynek ellene
mondanak, 35 - a te lelkedet is éles kard járja majd át -, hogy
nyilvánvalóvá legyen sok szív gondolata."

                         JÉZUST MEGTALÁLNI
                          

Jézus ezt mondta: "Én ítéletre jöttem e világra, hogy akik nem látnak,
lássanak, és akik látnak, vakká legyenek." (Jn 9,39)

Gyermekkoromban mindig nagyon vártam az adventot, és hogy elővegyük a
család gyönyörűen faragott, fából készült betlehemét. Nagyon izgatott a
jászolbölcsős kis Jézus. Szerettem a kezemben tartani, és mindenüvé
magammal vittem a házban.
Egyik évben elvesztettem a Jézus-figurát. Órákig kerestük mindenütt.
Kitakarítottuk a poros sarkokat, benéztünk a szekrények alá.
Felforgattuk az egész lakást. Végül olyan helyen találtuk meg, amelyet
előtte már átkutattunk.
Minden adventben igyekszem nyitott szemmel nézni a világot, és
megpróbálom észrevenni Jézus munkáját. Őt keresni néha azt jelenti,
hogy kitakarítom életem szemetesládáját. Néha azt kívánja, hogy
valószínűtlennek tűnő helyeken kutassak utána - talán egy gyermekkel
való beszélgetésben, egy hópehely egyszerű gyönyörűségében, vagy amikor
néhány szót váltok az élelmiszerbolt pénztárosnőjével. Gyakran annyira
csak a megszokott helyeken keressük Jézust, hogy nem vesszük észre őt a
körülöttünk lévő egyszerű csodákban. Advent idején, de a többi napokon
is szeretném észrevenni Isten munkáját. Az ő segítségével ez sikerülni
fog, úgy ahogy évekkel ezelőtt megtaláltam az elveszett szobrocskát.

Imádság: Urunk, nyisd meg szemünket, hogy meglássuk munkálkodásodat a
világban. Segíts, hogy helyet készítsünk számodra az életünkben. Ámen.

wVáratlan helyeken is megtaláljuk Krisztust, ha keressük.w
Grace Schrock-Hurst (Virginia, USA)

IMÁDKOZZUNK ISTENT LÁTÓ SZEMEKÉRT!


További információk a(z) Csendespercek levelezőlistáról