Csendes Percek augusztus 11.

[csendespercek at lists.ghost.hu]

                     2007. augusztus 11. szombat                      

1Móz 50,1-14.

1 József apja arcára borult, siratta, és csókolgatta. 2 Azután József
megparancsolta szolgáinak, az orvosoknak, hogy balzsamozzák be az
apját. Az orvosok be is balzsamozták Izráelt. 3 Negyven nap telt el
vele, mert ennyi ideig tart a bebalzsamozás. Az egyiptomiak pedig
hetven napig siratták őt. 4 Amikor elmúlt a siratás ideje, így szólt
József a fáraó háza népéhez: Ha jóindulattal vagytok hozzám,
beszéljétek el ezt a fáraónak: 5 Az én apám megesketett, és ezt mondta:
Én most már meghalok, de az én síromba temess el, amelyet Kánaán
földjén ástam magamnak. Most azért el kell mennem, hogy eltemessem
apámat, és utána visszatérek. 6 A fáraó ezt mondta: Menj el, temesd el
apádat, ahogyan megesketett téged! 7 El is ment József, hogy apját
eltemesse, és vele ment a fáraó minden szolgája, udvarának vénei és
Egyiptom összes vénei, 8 meg József egész háza népe, testvérei és
apjának a háza népe. Csak a gyermekeket, juhokat és marhákat hagyták
Gósen földjén. 9 Még harci kocsik és lovasok is mentek vele: igen
hatalmas sereg volt az. 10 Amikor eljutottak Góren-Háátádig, amely a
Jordánon túl van, nagy és mélységes gyásszal gyászoltak ott; hét napig
tartó gyászünnepet rendezett apjának József. 11 Amikor az ország
lakosai, a kánaániak látták ezt a gyászünnepet Góren-Háátádnál, ezt
mondták: Mély gyásza van Egyiptomnak. Ezért nevezték el azt a helyet a
Jordánon túl Ábél-Micraimnak. 12 Úgy cselekedtek Jákóbbal a fiai,
ahogyan megparancsolta nekik: 13 elvitték a fiai Kánaán földjére, és
eltemették Mamréval szemben, a makpélai mezőn levő barlangba, amelyet
Ábrahám a mezővel vásárolt sírhelynek való birtokul a hettita Efróntól.
14 Miután József eltemette apját, visszatért Egyiptomba testvéreivel és
mindazokkal együtt, akik elmentek vele apja temetésére.

                          A KÖNNYEK IDEJE
                           

Csak egy pillanatig tart haragja, de egész életen át a kegyelme; este
szállást vesz a sírás, reggelre itt az ujjongás. (Zsolt 30,5)

Apám 10 évig harcolt a rákkal. Valaha erős szervezetű atléta volt, de
most nagyon sokat szenvedett. Látogatására mentünk éppen, amikor
meghalt. Tudtam, hogy elment, mihelyt megláttam nővérem arcát.
Legbelül sírni akartam. De fiatal lelkészként a száraz szemeimmel is ki
akartam fejezni, hogy hiszek Jézus Krisztusban és a feltámadásban.
Hiszen gyerekeinknek arra volt szükségük, hogy hallják az örök életről
szóló ígéretet.
Azóta sokat értem. Ma már látom, hogy megtapasztalhatjuk Isten
megnyugtatását, ha megengedjük magunknak, hogy gyászoljunk. Akkor Isten
"letöröl minden könnyet a szemünkről, és halál sem lesz többé, sem
gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők
elmúltak" (Jel 21,4). De ebben a világban bizony sokszor előfordul,
hogy sírnunk kell.
Isten ideje nem mindig olyan hamar jön el, mint ahogy szeretnénk, de a
fájdalom és bánat eltűnik, és csak áldott emlékek maradnak. Könnyeinken
keresztül hangzik a Megváltó sza-va: "Nem hagylak titeket árván,
eljövök hozzátok" (Jn 14,18).

Imádság: Istenünk, segíts a veszteség idején sírnunk, és te adj
megnyugvást. Ha kétségeskedünk, te adj bizonyosságot. Feltámadott
Megváltónk, Krisztus nevében kérünk. Ámen.

"Minden gondotokat őreá vessétek, neki gondja van rátok."
Bill Hunter (New York, USA)

IMÁDKOZZUNK AZOKÉRT, AKIK NEM TUDNAK SÍRNI!