Csendes Percek október 3.

csendespercek at lists.ghost.hu csendespercek at lists.ghost.hu
2006. Okt. 3., K, 03:41:02 CEST


                        2006. október 3. kedd                         

Mk 4,1-20.

1 Ismét tanítani kezdett Jézus a tengerparton, és igen nagy sokaság
gyülekezett hozzá, ezért hajóba szállva a tengeren tartózkodott; az
egész sokaság pedig a tengerparton volt. 2 Sokat tanította őket
példázatokban; és ezt mondta nekik tanítás közben: 3 "Halljátok! Íme,
kiment a magvető vetni, 4 és történt vetés közben, hogy egyik mag az
útfélre esett, de jöttek a madarak, és felkapkodták. 5 Másik meg a
sziklás helyre esett, ahol kevés volt a föld, és azonnal kihajtott,
mert nem volt mélyen a földben; 6 amikor pedig felkelt a nap,
megperzselődött, és mivel nem volt gyökere, kiszáradt. 7 Egy másik a
tövisek közé esett, de a tövisek megnőttek, megfojtották, és így nem
hozott termést. 8 A többi pedig a jó földbe esett, és termést hozott,
miután kikelt és szárba szökkent, és meghozta egyik a harmincszorosát,
másik a hatvanszorosát, sőt némelyik a százszorosát is." 9 Majd
hozzátette: "Akinek van füle a hallásra, hallja!" 10 Amikor egyedül
maradt, a körülötte levők a tizenkettővel együtt megkérdezték őt a
példázatokról. 11 Jézus így szólt hozzájuk: "Nektek megadatott az Isten
országának titka, de a kívülvalóknak minden példázatokban adatik; 12
hogy akik néznek, nézzenek ugyan, de ne lássanak, és akik hallanak,
halljanak ugyan, de ne értsenek, hogy meg ne térjenek, és bűneik meg ne
bocsáttassanak." 13 Azután így szólt hozzájuk: "Nem értitek ezt a
példázatot? Akkor hogyan fogjátok megérteni a többit? 14 A magvető az
igét veti. 15 Akik az útfélen vannak: oda hull az ige; de amikor
meghallják, azonnal jön a Sátán, és kiragadja a beléjük vetett igét. 16
Akiknél a mag a sziklás talajra hullott: amikor meghallják az igét,
azonnal örömmel fogadják, 17 de nem gyökerezik meg bennük, ezért csak
ideig való, és ha nyomorúságot vagy üldözést kell szenvedniük az ige
miatt, azonnal eltántorodnak. 18 Másoknál a tövisek közé hullott a mag:
ezek meghallják az igét, 19 de e világ gondja, a gazdagság csábítása,
vagy egyéb dolgok megkívánása megfojtja az igét, úgyhogy ez sem hoz
termést. 20 Akiknél a jó földbe hullott a mag: ezek hallgatják az igét,
befogadják, és az egyik harmincszoros, a másik hatvanszoros és némelyik
százszoros termést hoz."

                       A LEGNAGYOBB ELBESZÉLŐ
                       

Jézus ismét tanítani kezdett a tengerparton, és igen nagy sokaság
gyülekezett hozzá, ezért hajóba szállva a tengeren tartózkodott; az
egész sokaság pedig a tengerparton volt. Sokat tanította őket
példázatokban. (Mk 4,1-2)

Egy barátommal nemrég ellátogattunk Tennessee-be a Nemzeti Mesemondó
Fesztiválra. Az Appalache-hegységben rejtőzködő kisváros évenként több
ezer embert lát vendégül. A mesélők éppoly egyediek, mint a
történeteik. Az érdeklődésnek egy közös szála hozott minket össze egy
csoportba ugyanazzal a vággyal, hogy élvezzünk valami nagyon egyszerűt
és szépet, erőteljest és megindítót, amikor valaki elmond egy
történetet.
Jézus jutott eszembe, a legnagyobb elbeszélő. Eltűnődtem, hogy milyen
lett volna előtte ülni és hallgatni magát a Mestert, ahogy az élet
útjaira tanít. Milyen érzés lett volna szemébe nézni annak, aki a
lelkem mélyére lát? Milyen lett volna hallani hangját, s érezni, hogy a
szeretete betölti a szívemet?
Mindannyian arra hívattunk el, hogy elmondjuk a történetet. "Menjetek
el és hirdessétek" a feltámadt Megváltót. Beszélnünk kell a mi
megváltásunkért végzett áldozatáról és szeretetéről. "Menjetek el és
hirdessétek" (Mk 16,15).

Imádság: Mesterünk, segíts elmondani minden idők legnagyszerűbb
történetét. Add nekünk a szavakat és a szeretetet, hogy megérinthessünk
a szíveket és megváltoztassuk a világot. Ámen.

Menj, és mondd el a világnak Isten történetét!
Brenda Whitten (Tennessee, USA)

IMÁDKOZZUNK A MESEMONDÓKÉRT!


További információk a(z) Csendespercek levelezőlistáról