Csendes Percek október 1.

csendespercek at lists.ghost.hu csendespercek at lists.ghost.hu
2006. Okt. 1., V, 03:41:01 CEST


                      2006. október 1. vasárnap                       

1Móz 18,1-8.

1 Azután megjelent neki az ÚR Mamré tölgyesében, amikor a nappali hőség
elől a sátor bejáratába húzódott. 2 Fölemelte tekintetét, és látta,
hogy három férfi áll előtte. Amint meglátta őket, eléjük futott a sátor
bejáratától, földre borult, 3 és így szólt: Uram, ha megnyertem
jóindulatodat, kérlek, ne kerüld el szolgádat! 4 Mindjárt hozatok egy
kis vizet, mossátok meg a lábatokat, és dőljetek le a fa alá! 5 Én meg
hozok egy falat kenyeret, hogy felüdüljetek, és úgy menjetek tovább, ha
szolgátok mellett mentek el! Ők azt felelték: Tedd azt, amit mondtál! 6
Ábrahám besietett Sárához a sátorba, és azt mondta: Siess, dagassz meg
három mérték finomlisztet, és süss lángost! 7 Kiszaladt Ábrahám a
csordához is, fogott egy szép szopós borjút, és odaadta a legényének,
az pedig gyorsan elkészítette. 8 Azután vett vajat, tejet, meg vette a
borjút, amelyet elkészíttetett, és eléjük tette. Ő maga pedig ott állt
mellettük a fa alatt, amíg ettek.

                     KEDVESSÉG, AMINEK ÁRA VAN
                      

Szeresd felebarátodat, mint magadat. (Mt 22,39)

Mozgalmas vasárnap volt és alig vártam, hogy hazaérjek az esti
bibliaóráról, és megpihenjek a kedvenc fotelemben egy könyvvel. A
bibliatanulmány témája a gyakorlati keresztyénség volt. "Ha valóban
szereted a felebarátodat, akkor is szolgálsz neki, amikor az neked nem
alkalmas", mondta az előadó; és én helyeslően bólogattam.
Most végre otthon voltam, és belesüppedhettem a kandalló melletti
fotelbe. Pillanatokkal később megszólalt a csengő. A látogató a
szomszédból üzenetet hozott, jól láthatóan alig várta, hogy bejöhessen
a hidegről. "Nem marad sokáig", reméltem, és küldtem a látogató felé
egy gyors mosolyt. De a férfi hosszas beszélgetésbe kezdett a
férjemmel; hamarosan letelepedett egy fotelben. "Ha megkínálom kávéval,
itt marad egész este" - gondoltam, de kelletlenül megkínáltam. "Ó,
igen, kérek." - válaszolta a látogató, és valóban maradt késő estig.
Amikor végre ágyba kerültem, eszembe jutott a bibliai szakasz, amire
olyan könnyen rábólintottam. Azonnal be kellett vallanom szeretetem
hiányát, és kértem Istent, hogy adjon egy újabb lehetőséget arra, hogy
gondoskodhassam valakiről. Ábrahám olyan nagylelkűen tette ezt, éppen
akkor, amikor már pihenni tért. Tudtán kívül, egyik látogatója az Úr
volt!

Imádság: Istenünk, segíts nekünk, hogy őszintén üdvözöljük azokat,
akiket ma az ajtónkhoz vezetsz. Ámen.

A kedvesség nem a kényelmünk függvénye.
Elaine Brown (Perthshire, Skócia)

IMÁDKOZZUNK VALAKIÉRT, AKI MEGHIÚSÍTJA TERVEINKET!


További információk a(z) Csendespercek levelezőlistáról