Csendes Percek május 23.

csendespercek at lists.ghost.hu csendespercek at lists.ghost.hu
2006. Május. 23., K, 03:41:01 CEST


                         2006. május 23. kedd                         

1Kir 19,1-15.

1 Amikor Aháb elmondta Jezábelnek mindazt, amit Illés tett, és hogy a
prófétákat megölte karddal, 2 Jezábel követet küldött Illéshez ezzel az
üzenettel: Úgy bánjanak velem az istenek most és ezután is, hogy holnap
ilyenkorra azt teszem veled, ami azokkal történt! 3 Illés megijedt,
elindult és elment, hogy mentse az életét, és elérkezett a júdai
Beérsebába. Legényét ott hagyta, 4 ő pedig elment a pusztába egynapi
járóföldre. Odaérve egy rekettyebokorhoz, leült alá, meghalni kívánt,
és ezt mondta: Elég most már, URam! Vedd el életemet, mert nem vagyok
jobb elődeimnél! 5 Azután lefeküdt, és elaludt a rekettyebokor alatt.
De egyszer csak egy angyal érintette meg, és ezt mondta neki: Kelj föl,
egyél! 6 Amikor föltekintett, látta, hogy a fejénél forró kövön sült
lángos és egy korsó víz van. Evett és ivott, majd újra lefeküdt. 7 Az
ÚR angyala másodszor is visszatért, megérintette, és ezt mondta: Kelj
föl, egyél, mert erőd felett való út áll előtted! 8 Ő fölkelt, evett és
ivott, és annak az ételnek az erejével ment negyven nap és negyven
éjjel az Isten hegyéig, a Hórebig.
9 Itt bement egy barlangba, és ott töltötte az éjszakát. Egyszer csak
így szólt hozzá az ÚR igéje: Mit csinálsz itt, Illés? 10 Ő így felelt:
Nagyon buzgólkodtam az ÚRért, a Seregek Istenéért, mert Izráel fiai
elhagyták szövetségedet, lerombolták oltáraidat, prófétáidat pedig
fegyverrel ölték meg. Egyedül én maradtam meg, de az én életemet is el
akarják venni. 11 Az ÚR ezt mondta: Jöjj ki, és állj a hegyre az ÚR
színe elé! És amikor elvonult az ÚR, nagy és erős szél szaggatta a
hegyeket, és tördelte a sziklákat az ÚR előtt; de az ÚR nem volt ott a
szélben. A szél után földrengés következett; de az ÚR nem volt ott a
földrengésben. 12 A földrengés után tűz támadt; de az ÚR nem volt ott a
tűzben. A tűz után halk és szelíd hang hallatszott. 13 Amikor Illés ezt
meghallotta, palástjával eltakarta az arcát, kiment, és megállt a
barlang bejáratánál. Egy hang pedig így szólt hozzá: Mit csinálsz itt,
Illés? 14 Ő így felelt: Nagyon buzgólkodtam az ÚRért, a Seregek
Istenéért, mert Izráel fiai elhagyták szövetségedet, lerombolták
oltáraidat, prófétáidat pedig fegyverrel ölték meg. Egyedül én maradtam
meg, de az én életemet is el akarják venni. 15 Ekkor azt mondta neki az
ÚR: Menj, kelj ismét útra a pusztán át, Damaszkuszba, és amikor
odaérsz, kend fel Hazáélt Arám királyává.

                         A CSENDRE HALLGATNI                          

Csendesedjetek el, és tudjátok meg, hogy én vagyok az Isten!
Magasztalnak a népek, magasztal a föld. (Zsolt 46,11)

Manapság állandóan elönt minket valamiféle zaj. A körülöttünk lévő
eszközök zúgnak, csengetnek, vagy egyéb módon vonják magukra
figyelmünket. Ritkán tapasztalhatjuk meg a teljes csendet.
Amikor Isten megjelent Illés előtt, nem a tűzben vagy a földrengésben,
hanem a csendességben tette azt. Minden zajtól vagy más zavaró
körülménytől távol ismerte meg Istent a próféta.
Azt vettem észre, hogy nekem is szükségem van csendességben töltött
időre, amikor elteszek mindent, ami pityegéssel vagy csörgéssel
megzavarhat, amikor figyelhetek arra a szelíd, halk hangra, és a
csendességben meghallhatom az élő Istent.
Töltsünk el most egy-két percet csendben, mielőtt imádkozunk!

Imádság: Mennyei Atyánk, adj nekünk nyugalmat és segíts elcsendesedni
és meglátni, hogy te vagy az Isten! Add, hogy félretehessünk minden
zavaró körülményt, és minden érzékünkkel a te szavadra figyeljünk!
Jézus Krisztus nevében kérünk. Ámen.

Csendben és nyugalomban meghallhatjuk Isten hangját.
Peter Andrew Smith (New Brunswick, Kanada)

IMÁDKOZZUNK AZOKÉRT, AKIK CSEND UTÁN VÁGYNAK!
_____________________________

Könyvajánlat:

Nemes Ödön: Párbeszélgetések
A párban árusított munkafüzet 19 fejezete a házasság
legfontosabbkérdéseinek felvetésében, megbeszélésében, ezáltal
egymásmegismerésében, szeretetük elmélyítésében segíti a közös
életrekészülőket. Simon András grafikáival és Bíró László püspök és
NémethDávid professzor ajánlásával. Az Új Ember kiadóval közös kiadás.
http://www.harmat.hu/book/b217.htm
A könyvpár bolti ára: 2900 Ft,- internetes ár: 2610,- Ft.

Harmat Kiadó
1114, Budapest, Bukarest u. 3.
Tel/Fax: (36-1) 466-9896
harmat at harmat.hu
http://www.harmat.hu



További információk a(z) Csendespercek levelezőlistáról