Csendes Percek június 1.

csendespercek at lists.ghost.hu csendespercek at lists.ghost.hu
2006. Jún. 1., Cs, 03:41:02 CEST


                      2006. június 1. csütörtök                       

Jn 7,37-39.

37 Az ünnep utolsó nagy napján felállt Jézus, és így kiáltott: "Ha
valaki szomjazik, jöjjön hozzám, és igyék! 38 Aki hisz énbennem, ahogy
az Írás mondta, annak belsejéből élő víz folyamai ömlenek!" 39 Ezt
pedig a Lélekről mondta, akit a benne hívők fognak kapni, mert még nem
adatott a Lélek, mivel Jézus még nem dicsőült meg.

                             A VÍZESÉS
                              

Érezzétek, és lássátok, hogy jó az Úr! Boldog az az ember, aki hozzá
menekül. (Zsolt 34,9)

Ahogy az autópályán száguldottam, láttam egy gyönyörű vízesést, és azt
gondoltam: "De szép! Örülök, hogy észrevettem." Erről eszembe jutott,
hogy egyszer fölmásztam egy vízeséshez. Minél közelebb kerültem hozzá,
annál teljesebb lett az élmény. Nemcsak láttam a vízesést, de hallottam
is a víz robajlását, ahogy a sziklákra zuhogott. Éreztem a finom, hűvös
és friss vízpermetet a kezemen, az arcomon és a hajamon, valamint a
nedves föld és a dús növényzet illatát.
Néha úgy közelítünk Krisztushoz, ahogy az autóból láttam a vízesést.
Templomba megyünk vasárnap, de nyüzsgő életünk burkában maradunk. Nem
szakítunk időt a Krisztussal való mély kapcsolat átélésére. De ahogy
közelről többet tapasztalunk meg a zuhatagból, Krisztushoz közelebb
jutva teljesebbé válhat vele a kapcsolatunk. Az igét olvasva,
imádkozva, a hívők közösségében és a rászorulókkal törődve elmélyítjük
kapcsolatunkat Megváltónkkal. Egy kis többlet erőfeszítést és időt,
Krisztusra összpontosítva, gazdag jutalmat nyerünk.

Imádság: Istenünk, vezess minket, amint új utakat keresünk, hogy
közelebb kerüljünk hozzád. Tölts be minket és erősítsd meg a veled való
kapcsolatunkat. Ámen.

"Érezzétek és lássátok, hogy jó az Úr!"
Donna Geiger (Virginia, USA)

IMÁDKOZZUNK AZ EGYHÁZI ALKALMAZOTTAKÉRT!


További információk a(z) Csendespercek levelezőlistáról