Csendes Percek augusztus 25.

csendespercek at lists.ghost.hu csendespercek at lists.ghost.hu
2006. Aug. 25., P, 03:41:02 CEST


                      2006. augusztus 25. péntek                      

Ef 1,3-14.

3 Áldott a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja, aki megáldott
minket mennyei világának minden lelki áldásával a Krisztusban. 4 Mert
őbenne kiválasztott minket magának már a világ teremtése előtt, hogy
szentek és feddhetetlenek legyünk előtte szeretetben. 5 Előre el is
határozta, hogy fiaivá fogad minket Jézus Krisztus által, akarata és
tetszése szerint, 6 hogy magasztaljuk dicsőséges kegyelmét, amellyel
megajándékozott minket szeretett Fiában. 7 Őbenne van - az ő vére által
- a mi megváltásunk, bűneink bocsánata is; kegyelme gazdagságából, 8
amelyet kiárasztott ránk teljes bölcsességgel és értelemmel. 9 Mert úgy
tetszett neki, hogy megismertesse velünk az ő akaratának titkát,
amelyet kijelentett őbenne 10 az idők teljességének arról a rendjéről,
hogy a Krisztusban egybefoglal mindeneket, azt is, ami a mennyben, és
azt is, ami a földön van. 11 Őbenne lettünk örököseivé is, mivel eleve
elrendeltettünk erre annak kijelentett végzése szerint, aki mindent
saját akarata és elhatározása szerint cselekszik; 12 hogy dicsőségének
magasztalására legyünk, mint akik előre reménykedünk a Krisztusban. 13
Őbenne pedig titeket is - miután hallottátok az igazság igéjét,
üdvösségetek evangéliumát, és hívőkké lettetek - eljegyzett
pecsétjével, a megígért Szentlélekkel, 14 örökségünk zálogával, hogy
megváltsa tulajdon népét az ő dicsőségének magasztalására.

                          VONAKODVA KÉRNI
                           

Őbenne van - az ő vére által - a mi megváltásunk, bűneink bocsánata is;
kegyelme gazdagságából, amelyet kiárasztott ránk teljes bölcsességgel
és értelemmel. (Ef 1,7-8)

A főiskola elvégzése utáni néhány hónap életem legnehezebb időszakai
közé tartozott. Állástalanul, sok kudarccal küszködve, hogy nem
"futottam be" íróként, soványka bankszámlámról minden pénzem levettem.
Óriási megaláztatásként éltem át, hogy a szüleimhez kellett fordulnom.
Halogattam a telefonálást, mígnem elkeseredésem végül legyőzte
szégyenemet, és vontatottan számot adtam helyzetemről.
Gyakran megszégyenült gyerekként jövünk Istenhez. Az érzés, hogy
csalódást okoztunk neki vagy elárultuk őt, néha épp akkor távolít el
tőle, amikor leginkább szükségünk van rá. Idegességünk és félelmünk
miatt nem kérünk tőle segítséget.
Pál apostol egy számunkra nehezen megragadható igével írja le Isten
kegyelmét: "kiáraszt". Isten kegyelme olyan ki nem érdemelt ajándék,
amely meghaladja minden várakozásunkat. Kegyelme gazdagsága nem függ a
teljesítményünktől vagy a bűntudatunktól.
Még mindig emlékszem, milyen megkönnyebbült és hálás voltam, amikor
szüleim kimentettek a pénzügyi válságból. De ennél sokkal fontosabb,
hogy valamennyiünk lelkét megmentette és megváltotta Isten.

Imádság: Istenünk, köszönjük érdemtelenül kapott szeretetedet. Taníts
minket mindig bízni benned. Ámen.

Miért nem kérem Istentől, amire szükségem van?
Matthew W. Moran (New York, USA)

IMÁDKOZZUNK A FRISS DIPLOMÁSOKÉRT!


További információk a(z) Csendespercek levelezőlistáról