Csendes Percek április 27.

csendespercek at lists.ghost.hu csendespercek at lists.ghost.hu
2006. Ápr. 27., Cs, 03:41:02 CEST


                     2006. április 27. csütörtök                      

Jn 20,24-29.

24 Tamás pedig, egy a tizenkettő közül, akit Ikernek hívtak, éppen nem
volt velük, amikor megjelent Jézus. 25 A többi tanítvány így szólt
hozzá: "Láttuk az Urat." Ő azonban ezt mondta nekik: "Ha nem látom a
kezén a szegek helyét, és nem érintem meg ujjammal a szegek helyét, és
nem teszem a kezemet az oldalára, nem hiszem." 26 Nyolc nap múlva ismét
benn voltak a tanítványai, és Tamás is velük. Bár az ajtók zárva
voltak, bement Jézus, megállt középen, és ezt mondta: "Békesség
néktek!" 27 Azután így szólt Tamáshoz: "Nyújtsd ide az ujjadat, és nézd
meg a kezeimet, nyújtsd ide a kezedet, és tedd az oldalamra, és ne légy
hitetlen, hanem hívő." 28 Tamás pedig így felelt: "Én Uram, és én
Istenem!" 29 Jézus így szólt hozzá: "Mivel látsz engem, hiszel:
boldogok, akik nem látnak és hisznek."

                       KÉTSÉG ÉS BIZONYOSSÁG
                        

Nem késlekedik az Úr az ígérettel, amint egyesek gondolják, hanem
türelmes hozzátok, mert nem azt akarja, hogy némelyek elvesszenek,
hanem azt, hogy mindenki megtérjen. (2Pt 3,9)

A bibliai Tamás úgy áll előttünk, mint a kétkedő, aki nem akart hinni
Krisztus feltámadásában kézzelfogható bizonyíték nélkül. A Szentlélek
azonban világossá tette számomra: Jézus nem szidta meg Tamást, mert
kételkedett. Kedves volt vele, és megadta azt a bizonyítékot, amire
hitének szüksége volt.
Sokszor harcolok a nem hívő szeretteimmel. Miért nem látják? -
morfondírozok. Isten olyan valóságos számomra. Ők vakok? Egy
alkalommal, amikor meg akartam valakit győzni, hogy higgyen, ezt
mondtam: "Nem baj, ha nem érted, csak mondd el az imádságot!" Egy
bűnbánati imát mondtam el, hogy ismételje utánam. Semmi nem változott
az életében. A saját erőmből akartam "megmenteni" valakit. Hálás vagyok
Istennek, hogy megmutatta, hibás módszert választottam. Isten nem akar
senkinek rosszat, hanem azt akarja, hogy bűnbánatra térjen. Szeretnék
bízni benne, hogy megadja mindenkinek, amire szüksége van, hogy
eljusson a hitre.
Továbbra is bizalommal imádkozom barátaimért, hogy Isten szeretete
töltse be őket - amikor jónak látja.

Imádság: Urunk, köszönjük, hogy türelmes vagy a kétkedőkhöz. Segíts
nekünk is türelmeseknek lennünk, és teljesen odaszánni magunkat neked.
Ámen.

Isten minden kétkedőt elér és elfogad!
Dorothy Bentley (Alberta, Kanada)

IMÁDKOZZUNK AZOKÉRT, AKIK KÉTELKEDNEK ISTENBEN!


További információk a(z) Csendespercek levelezőlistáról