Csendes Percek szeptember 23.

csendespercek at lists.ghost.hu csendespercek at lists.ghost.hu
2005. Sze. 23., P, 03:41:01 CEST


                     2005. szeptember 23. péntek                      

1Móz 3,1-9.

1 A kígyó pedig ravaszabb volt minden mezei állatnál, amelyet az
ÚRisten alkotott. Ezt kérdezte az asszonytól: Csakugyan azt mondta
Isten, hogy a kert egyetlen fájáról sem ehettek? 2 Az asszony így
felelt a kígyónak: A kert fáinak gyümölcséből ehetünk, 3 csak annak a
fának a gyümölcséről, amely a kert közepén van, mondta Isten: Nem
ehettek abból, ne is érintsétek, mert meghaltok. 4 De a kígyó ezt
mondta az asszonynak: Dehogy haltok meg! 5 Hanem jól tudja Isten, hogy
ha esztek belőle, megnyílik a szemetek, és olyanok lesztek, mint az
Isten: tudni fogjátok, mi a jó, és mi a rossz. 6 Az asszony úgy látta,
hogy jó volna enni arról a fáról, mert csábítja a szemet, meg kívánatos
is az a fa, mert okossá tesz: szakított a gyümölcséből, evett, majd
adott a vele levő férjének is, és ő is evett. 7 Ekkor megnyílt
mindkettőjük szeme, és észrevették, hogy mezítelenek. Ezért
fügefaleveleket fűztek össze, és ágyékkötőket készítettek maguknak. 8
Amikor azonban meghallották az ÚRisten hangját, amint szellős
alkonyatkor járt-kelt a kertben, elrejtőzött az ember és a felesége az
ÚRisten elől a kert fái között. 9 De az ÚRisten kiáltott az embernek,
és ezt kérdezte: Hol vagy?

                             HOL VAGY?
                              

De az Úristen kiáltott az embernek, és ezt kérdezte: Hol vagy? (1Móz
3,9)

Feleségemmel azzal foglalkozunk, hogy otthont keresünk a versenyből
kiöregedett agaraknak. Az ügynökség, amelynek dolgozunk, elvárja, hogy
elkerített udvarral rendelkezzünk, mert az ebeknek soha nem volt
megengedve, hogy szabadon kóboroljanak. Ha kíséret nélkül utcára
kerülnek, nem tudnak tájékozódni, és futásnak erednek. Három lépéssel
elérhetik az óránkénti 60 km-es sebességet; könnyen nyomuk veszhet.
Egyik nap, amikor kiürítettem a postaládánkat, a kaput nem zártam be
megfelelően. Később, amikor örökbefogadott kutyánkat kiengedtem, nyitva
találta a kaput és kiviharzott. Kiszaladtam az utcára, szólítottam, de
nem láttam sehol. Beugrottam a kocsimba, és követtem azt az útvonalat,
ahol napi sétáinkat szoktuk tenni. Kétségbeesetten kiáltottam utána.
Végül észrevettem, ahogy egy bokor körül szaglászott. Nagy öröm volt,
amikor a kutyámmal megláttuk egymást.
Hasonlóképpen Isten is határokat állított fel a védelmünkre. Ha
átlépjük ezeket, nem leszünk szabadabbak; egyszerűen nagyobb veszélynek
vagyunk kitéve. Amikor áthágjuk Isten korlátait, elkóborolunk. De Isten
keres minket, és nevünkön szólít. S örül, ha visszatérünk.

Imádság: Szerető Istenünk, amikor az általad felállított határokon
túlra tévedünk, hadd halljuk meg hazahívó hangodat. Ámen.

Isten jön, és keres minket, ha elkószálunk.
John J. Desjarlais (Illinois, USA)

IMÁDKOZZUNK AZOKÉRT, AKIK ELFUTOTTAK ISTENTŐL!


További információk a(z) Csendespercek levelezőlistáról