Csendes Percek november 2.

csendespercek at lists.ghost.hu csendespercek at lists.ghost.hu
2005. Nov. 2., Sze, 03:41:01 CET


                       2005. november 2. szerda                       

Mt 5,17-20.

Jézus szavai: 17 "Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy érvénytelenné
tegyem a törvényt vagy a próféták tanítását. Nem azért jöttem, hogy
érvénytelenné tegyem, hanem hogy betöltsem azokat. 18 Mert bizony
mondom néktek, hogy amíg az ég és a föld el nem múlik, egy ióta vagy
egy vessző sem vész el a törvényből, míg minden be nem teljesedik. 19
Tehát ha valaki a legkisebb parancsolatok közül akár csak egyet is
eltöröl, és úgy tanítja az embereket, az a legkisebb lesz a mennyek
országában; ha pedig valaki ezeket megtartja és tanítja, nagy lesz az a
mennyek országában. 20 Mert mondom nektek, ha a ti igazságotok messze
felül nem múlja az írástudókét és farizeusokét, akkor semmiképpen sem
mentek be a mennyek országába." 

                         SZELEKTÍV EMLÉKEZET                          

Jézus azt mondta: Aki nincs velem, ellenem van. (Mt 12,30)

Egy olyan embernél dolgoztam, akinek szelektív memóriája volt, azaz
csak arra emlékezett, amire akart. Nemrég azon kaptam magam, hogy hozzá
hasonlóvá váltam, legalábbis a Krisztussal való kapcsolatomban. Jézus
tanításaiból kimazsoláztam azokat, amelyek tetszettek, azokat követtem,
amelyek épp megfeleltek nekem, és meglehetősen hanyagoltam az Írás azon
részeit, melyek életstílusomba beavatkoztak volna. Elmondom ugyan az
irgalmas samaritánus történetét, de nem fogadom meg az üzenetét.
Gyakran közömbösen viselkedem, "amikor a másik arcomat is oda kellene
tartanom", vagy amikor a megbocsátást kellene gyakorolnom. Másrészt,
könnyen elmondom az asztali áldást, elküldöm a templomba a gyerekeimet,
pénzt adok a szegényeknek. Mivel senki nem tudja Isten szabályait
teljesen betartani, úgy gondoltam, hogy jobb, ha szelektálok.
Azután egy nap a fenti igeverseket olvastam. Jézus nem szelektív
emlékezetet és nem félszívű cselekedeteket kér. Képmutatás, ha azt
mondom, keresztyén vagyok és megtaláltam az utat, utána pedig nem tudom
odaszánni magam. Vagy előre haladok, vagy letérek az útról. Az
előrehaladást választom, még ha ez áldozatot is jelent.

Imádság: Istenünk, segíts téged követnünk, nemcsak akkor, amikor nekünk
épp megfelelő vagy kényelmes. Ámen.

Jézusnak melyik tanítása érint kellemetlenül?
D. D. Emmons (Illinois, USA)

IMÁDKOZZUNK NAGYOBB ODASZÁNÁSÉRT!
_____________________________

Könyvajánlat:

M.E. McCullough, S.J. Sandage, E.L. Worthington: 
Megbocsátás - Hogyan tegyük múlt időbe a múltunkat?
Hogyan tudnánk könnyebben megbocsátani másoknak? Hogyan tehetünk szert
empátiára azokkal szemben, akik megbántottak bennünket? A
memóriakutatás hogyan segíthet abban, hogy megváltoztassuk az
emlékeinket? A felejtés miért nem azonos a megbocsátással? Milyen
hatással van a megbocsátás a szellemi és a testi egészségre; emberi
kapcsolataink, közösségeink és társadalmunk egészségére? Hogyan
tanulhatnak a gyerekek megbocsátani? A három amerikai szerző ezekre és
hasonló kérdésekre keresi a választ a pszichológia legújabb kutatási
eredményeinek felhasználásával, az elméleti alapokat is biztosan uraló,
ugyanakkor pragmatikus módon. Ajánlja: Túry Ferenc dr., a Magyar
Pszichiátriai Társaság elnöke
http://www.harmat.hu/book/b194.htm
264 oldal, bolti ár: 1980 Ft,- internetes ár: 1782,- Ft. 

Harmat Kiadó
1114, Budapest, Bukarest u. 3.
Tel/Fax: (36-1) 466-9896
harmat at harmat.hu
http://www.harmat.hu



További információk a(z) Csendespercek levelezőlistáról