Csendes Percek március 25.

csendespercek at lists.ghost.hu csendespercek at lists.ghost.hu
2005. Már. 25., P, 03:41:00 CET


                       2005. március 25. péntek                       

Zsid 6,1-12.

Ezért elhagyva a Krisztusról szóló elemi tanítást, törekedjünk a
tökéletességre. Ne kezdjük újra lerakni az alapját a holt
cselekedetekből való megtérésnek és az Istenbe vetett hitnek, a
mosakodásokról, a kézrátételekről, a halottak feltámadásáról és az örök
ítéletről szóló tanításnak. Ezt meg is fogjuk tenni, ha az Isten
megengedi. Lehetetlen ugyanis, hogy akik egyszer megvilágosíttattak, s
megízlelték a mennyei ajándékot, és részeseivé lettek a Szentléleknek,
akik megízlelték az Isten felséges beszédét és a jövendő világ erőit,
de elestek: azok ismét megújuljanak és megtérjenek; hiszen újra
megfeszítik önmaguknak az Isten Fiát, és meggyalázzák őt. Mert az a
föld, amely beissza a gyakran ráhulló esőt, és hasznos növényt terem
azoknak, akik számára művelik, áldást nyer az Istentől; amelyik pedig
tüskebokrot és bogáncskórót terem, az megvetett, közel van az átokhoz;
és a vége: megégetés. Felőletek azonban szeretteim, jobbat gondolunk,
ami üdvöséggel jár, még ha így beszélünk is. Mert nem igazságtalan az
Isten, hogy elfeledkeznék a ti cselekedeteitekről és arról a
szeretetről, amelyet az ő nevében tanúsítottatok, amikor a szenteknek
szolgáltatok és most is szolgáltok. De kívánjuk, hogy közületek
mindenki ugyanazt az igyekezetet tanúsítsa mindvégig, amíg a reménység
egészen be nem teljesedik, hogy ne legyetek restek, hanem kövessétek
azokat, akik hit és türelem által öröklik az ígéreteket.

                          MEGVÁLTÁSUNK ÁRA
                          

De Isten, gazdag lévén irgalomban, az ő nagy szeretetéért, amellyel
minket szeretett, minket is, akik halottak voltunk a vétkek miatt,
életre keltett a Krisztussal együtt. (Ef 2,4-5)

Nagypénteken így szólt a lelkipásztor: "Írja fel mindenki egy darab
papírra azt a bűnét, amely a leginkább elválasztja őt Istentől. Aki
kész, az összehajtott papírját szúrja át egy szeggel, és tűzze az
oltárnál lévő keresztbe. 
Írni kezdtem, de az ötletet, hogy szeggel beledöfjek egy darab papírba,
elég nyersnek és erőszakosnak találtam. Túlontúl élénken emlékeztetett
a keresztre feszítésre. Erre én képtelen vagyok. Azután rádöbbentem,
hogy már sokszor megtettem! Krisztus kezén és lábán ejtettem sebet
minden alkalommal, amikor barátságtalan voltam, önzően viselkedtem,
vagy hazudtam. Mégis, abban a békés tudatban élek, hogy a bűneim Jézus
halála által megbocsáttattak. Igazából ezt magától értetődőnek
tartottam. Szükségem volt rá, hogy emlékezzek, milyen árat fizetett
Jézus minden egyes bűnömért. 
Kényelmetlen érzésemet nem csökkentette, amikor láttam, hogy a többiek
már a keresztre verik a szögeket. Amikor rám került a sor, bűntudattól
nehéz szívvel vágtam a szöget ismét a Szabadítómba. Ó, nem utoljára, -
gondoltam. Nem tudok a bűntől önmagam erejéből megszabadulni.
Mindazáltal megfogadtam, hogy a keresztet minden nap szem előtt tartom.


Imádság: Kegyelmes Istenünk, köszönjük, hogy örök életet adtál nekünk
Jézus váltsága által. Ámen.

A váltság ajándéka sokba került.
Amy M. Hansen (Minnesota, USA)

IMÁDKOZZUNK, HOGY MEGLÁSSUK ÉS MEGBÁNJUK BŰNEINKET!


További információk a(z) Csendespercek levelezőlistáról