Csendes Percek március 22.

csendespercek at lists.ghost.hu csendespercek at lists.ghost.hu
2005. Már. 22., K, 03:41:01 CET


                        2005. március 22. kedd                        

Róm 8,22-27.

Hiszen tudjuk, hogy az egész teremtett világ együtt sóhajtozik és
együtt vajúdik mind ez ideig. De nem csak ez a világ, hanem még azok
is, akik a Lélek első zsengéjét kapták, mi magunk is sóhajtozunk
magunkban, várva a fiúságra, testünk megváltására. Mert üdvösségünk
reménységre szól. Viszont az a reménység, amelyet már látunk, nem is
reménység; hiszen amit lát valaki, azt miért kellene remélnie? Ha pedig
azt reméljük, amit nem látunk, akkor állhatatossággal várjuk. Ugyanígy
segít a Lélek is a mi erőtlenségünkön. Mert amiért imádkoznunk kell,
nem tudjuk úgy kérni, ahogyan kell, de maga a Lélek esedezik értünk
kimondhatatlan fohászkodásokkal. Aki pedig a szíveket vizsgálja, tudja,
mi a Lélek gondolata, mert Isten szerint jár közben a megszenteltekért.

                        NEM TUDTAM IMÁDKOZNI
                        

Uram, előtted van minden kívánságom, nincs rejtve előtted sóhajtásom.
(Zsolt 38,10)

Amikor édesanyámat súlyos agydaganattal operálták, 600 mérföldre voltam
tőle. Egész este aggódva mászkáltam a házban fel és alá. A következő
reggelig hasztalan lett volna hívni a kórházat, mert a műtét órákig is
eltarthatott. E zaklatott állapotban képtelen voltam imádkozni, és nem
telt tőlem másra, mint hogy bekapcsoljam a televíziót. Fásultan néztem
a műsort, de a lelkem valahogy fokozatosan mégis megnyugodott.
Visszagondolva a helyzetre, belátom, hogy ebből a magamba zuhant
állapotból leginkább az imádság segített ki. Az én gyülekezet-családom
sok tagja ugyanis tudta, min megyek keresztül. Ők imádkoztak értem és
családomért. De miként a Rómaiakhoz írott levél emlékeztet, a
Szentlélek maga is imádkozik értünk, ha nem tudjuk megfogalmazni
kéréseinket. 
Jó tudni, hogy nem szükséges szépen megfogalmazott imában hozni Isten
elé bajainkat és félelmeinket. Nem saját erőfeszítésünk hoz nekünk
megnyugvást, hanem Isten szüntelen szeretete hajol le hozzánk.

Imádság: Drága Istenünk, emlékeztess bennünket, hogy amikor a szívünket
és elménket képtelenek vagyunk feléd fordítani, a Szentlélek akkor is
velünk van, és imádkozik értünk. Ámen.

A Lélek akkor is könyörög értünk, amikor mi nem tudunk imádkozni.
Jane Claspy Nesmith (Iowa, USA)

IMÁDKOZZUNK AZOKÉRT, AKIK TÁVOL VANNAK BETEG ROKONAIKTÓL!


További információk a(z) Csendespercek levelezőlistáról