Csendes Percek március 19.

csendespercek at lists.ghost.hu csendespercek at lists.ghost.hu
2005. Már. 19., Szo, 03:41:01 CET


                      2005. március 19. szombat                       

1Móz 3,1-8.

A kígyó pedig ravaszabb volt minden mezei állatnál, amelyet az ÚRisten
alkotott. Ezt kérdezte az asszonytól: Csakugyan azt mondta Isten, hogy
a kert egyetlen fájáról sem ehettek? Az asszony így felelt a kígyónak:
A kert fáinak gyümölcséből ehetünk, csak annak a fának a gyümölcséről,
amely a kert közepén van, mondta Isten: Nem ehettek abból, ne is
érintsétek, mert meghaltok. De a kígyó ezt mondta az asszonynak: Dehogy
haltok meg! Hanem jól tudja Isten, hogy ha esztek belőle, megnyílik a
szemetek, és olyanok lesztek, mint az Isten: tudni fogjátok, mi a jó,
és mi a rossz. Az asszony úgy látta, hogy jó volna enni arról a fáról,
mert csábítja a szemet, meg kívánatos is az a fa, mert okossá tesz:
szakított a gyümölcséből, evett, majd adott a vele levő férjének is, és
ő is evett. Ekkor megnyílt mindkettőjük szeme, és észrevették, hogy
mezítelenek. Ezért fügefaleveleket fűztek össze, és ágyékkötőket
készítettek maguknak. Amikor azonban meghallották az ÚRisten hangját,
amint szellős alkonyatkor járt-kelt a kertben, elrejtőzött az ember és
a felesége az ÚRisten elől a kert fái között.

                      VÁLASSZ NAGYOBB LEVELET
                       

Ekkor megnyílt mindkettőjük szeme, és észrevették, hogy mezítelenek.
Ezért fügefaleveleket fűztek össze, és ágyékkötőket készítettek
maguknak. (1Móz 3,7)

Egy füvészkert vezetőjeként nagyon sok fajta fügefa nevét és
jellemzőjét megtanultam. Azonban közös bennük az, hogy viszonylag kis
levelük van. Amikor ezt észrevettem, elgondolkoztam, hogy vajon miért a
fügefaleveleket választotta Ádám és Éva az Édenben, miután engedetlenek
voltak Istennel szemben. Hogyha más fák leveleit választják, amiknek a
levélszélessége akár az egy métert is elérheti, sokkal kevesebb munka
árán varrhattak volna maguknak ruhát. Erre a célra egy sor más növény
levele sokkal alkalmasabb lett volna.
Ekkor azonban rádöbbentem egy egyszerű igazságra Ádám és Éva tettében:
lényegtelen a levél mérete, mert a bűneink elfedésére minden emberi
próbálkozás hasztalan. Egyedül Krisztus kereszthalála elegendő a
bűneink, a lelkiismeret-furdalásunk és a szégyenünk eltörlésére.
Felesleges a saját erőnkben bíznunk, mert a megbocsátás a Krisztusba
vetett hittel lehet a miénk.

Imádság: Megváltó Urunk, köszönjük a tökéletes és elegendő váltságodat,
ami az egyedüli megoldás bűneink eltörlésére. Segíts teljesen bíznunk
benned. Ámen.

Saját erőlködéseink hasztalanok, de Jézus munkája tökéletes a bűneink
elfedésére.
Tyler Fisher (Florida, USA)

IMÁDKOZZUNK A KERTÉSZEKÉRT ÉS A NÖVÉNYEKET KEDVELŐKÉRT!


További információk a(z) Csendespercek levelezőlistáról