Csendes Percek február 17.

csendespercek at lists.ghost.hu csendespercek at lists.ghost.hu
2005. Feb. 17., Cs, 03:41:01 CET


                     2005. február 17. csütörtök                      

Jn 6,1-13.

Jézus ezután elment a Galileai-tengernek, a Tiberiás tavának túlsó
partjára. Nagy sokaság követte őt, mert látták azokat a jeleket,
amelyeket a betegeken tett. Jézus pedig felment a hegyre, és ott leült
a tanítványaival együtt. Közel volt a húsvét, a zsidók ünnepe. Amikor
Jézus körültekintett és látta, hogy nagy sokaság közeledik hozzá, így
szólt Fülöpnek: "Honnan vegyünk kenyeret, hogy ezek ehessenek?" Ezt
pedig azért kérdezte tőle, hogy próbára tegye, mert ő már tudta, mit
fog tenni. Fülöp így válaszolt neki: "Kétszáz dénár árú kenyér sem elég
nekik, hogy mindenki kapjon valami keveset." Egyik tanítványa, András,
a Simon Péter testvére így szólt hozzá: "Van itt egy gyermek, akinél
van öt árpakenyér és két hal, de mi ez ennyinek?" Jézus ezt mondta:
"Ültessétek le az embereket." Nagy fű volt azon a helyen. Letelepedtek
tehát a férfiak, szám szerint mintegy ötezren. Jézus pedig vette a
kenyereket, hálát adott, és kiosztotta az ott ülőknek; ugyanúgy osztott
a halakból is, amennyit kívántak. Amikor pedig jóllaktak, így szólt
tanítványaihoz: "Szedjétek össze a felesleges darabokat, hogy semmi ne
menjen kárba." Összeszedték tehát, és tizenkét kosarat töltöttek meg az
öt árpakenyérből való darabokkal, amelyek feleslegesek voltak azoknak,
akik ettek.

                        NEM MATEMATIKA DOLGA
                        

András így szólt: "Van itt egy gyermek, akinél van öt árpakenyér és két
hal, de mi ez ennyinek?" (Jn 6, 9)

Ötezer ember volt a tömegben, (nem számítva az asszonyokat, és a
gyermekeket), amikor Jézus megkérdezte Fülöptől: "Honnan vegyünk
kenyeret, hogy ezek ehessenek?" Fülöp így válaszolt: "Kétszáz dénár árú
kenyér sem elég nekik, hogy mindenki kapjon valami keveset." Fülöp
gondolkodásában a számok alapján nem volt megoldás. Egy ekkora tömeget
étellel ellátni lehetetlen volt számára, de Jézus képes volt rá.
Amikor a nehézségeimet számolgatom, gyakran kérdezgetem: Hogy tudom ezt
megtenni? Néha teljesen lehetetlennek tűnnek a dolgok. És azok is
maradnak, amíg nem kérem Krisztus segítségét a megoldáshoz. Krisztus
bőséget teremthet ott, ahol én csak a hiányt látom. Jézus azt mondta:
"...mert az Istennek minden lehetséges." (Mk 10,27) Amikor a számoknak
már nincs értelme, emlékezhetünk erre az ígéretre.

Imádság: Mennyei Atyánk, emlékeztess minket arra, hogy minden dologban
bízzunk benned. Ámen.

Istennel a lehetetlen dolgok is lehetségessé válnak.
Vincent J. O'Brien (New York, USA)

IMÁDKOZZUNK AZOKÉRT, AKIK LEHETETLENNEK TŰNŐ HELYZETBEN VANNAK!


További információk a(z) Csendespercek levelezőlistáról