Csendes Percek december 23.

csendespercek at lists.ghost.hu csendespercek at lists.ghost.hu
2005. Dec. 23., P, 03:41:00 CET


                      2005. december 23. péntek                       

2Móz 4,10-12.

10 Akkor ezt mondta Mózes az ÚRnak: Kérlek, Uram, nem vagyok én ékesen
szóló. Ezelőtt sem voltam az, de azóta sem vagyok, hogy szolgáddal
beszélsz. Sőt nehéz ajkú és nehéz nyelvű vagyok én. 11 De az ÚR ezt
mondta neki: Ki adott szájat az embernek? Ki tesz némává vagy süketté,
látóvá vagy vakká? Talán nem én, az ÚR?! 12 Most azért menj! Én leszek
a te száddal, és megtanítalak arra, hogy mit beszélj!

                              LÁMPALÁZ
                              

Légy erős és bátor. Ne félj, és ne rettegj, mert veled van Istened, az
Úr, mindenütt, amerre csak jársz. (Józs 1,9)

Főiskolás koromban egyszer beszámolót kellett tartanom a kutatási
eredményeimről egy országos konferencián, ahol több száz professzor és
diák volt jelen. Míg az előttem soron lévő tartotta előadását, riadtan
ültem a közönség sorai közt, és ez járt a fejemben: "Én inkább
elmegyek, és ha majd szólítanak, egyszerűen nem leszek itt." Ehelyett
imádkozni kezdtem, és Isten kegyelmében és jelenlétében megnyugodtam.
Felléptem az emelvényre, és minden izgatottságom szertefoszlott. A
beszámolóm jól sikerült, én pedig dicsőítettem Istent. Megértettem, ha
nem adok lehetőséget Istennek arra, hogy gondot viseljen rám, soha nem
tudom meg, hogy mit képes véghezvinni.
Azóta, ha félek valamit megtenni, visszagondolok erre az esetre, és
emlékszem, milyen hűséges volt Isten. És tudom, hogy most éppúgy
bízhatom benne, mint akkor. Mivel tudom, hogy Isten velem van,
magabiztos, határozott vagyok, és nem kell a saját akaraterőmet
elővarázsolni.

Imádság: Drága Istenünk, amikor félünk, vagy gyengék vagyunk,
emlékeztess bennünket, hogy te velünk vagy, bármerre is járunk! Ámen.

Isten állandóan velünk van, ez a forrása magabiztosságunknak és
erőnknek.
Bob La Forge (New Jersey, USA)

IMÁDKOZZUNK BÁTORSÁGÉRT, HOGY SZEMBENÉZHESSÜNK FÉLELMEINKKEL!


További információk a(z) Csendespercek levelezőlistáról